Döntés lehetetlen

Lezáródott a közlemény kutatás, de 2 igen és 2  nem szavazatot kaptam. Így nem tudok dönteni. Facebookon ennél több szavazatot kaptam ott igen lett a vége, de nekem itt kéne az egyértelmű igen, így meghosszabbítom a szavazás végét. szerda estéig tudtok szavazni és remélem meg is teszitek. 

25. rész

Sajnálattal látom, hogy nem akarjátok, hogy még egy blogot írjak. Én nagyon szerettem volna belekezdeni abba is. Nagyon szeretem ezt a blogot, de az egy más jellegű történet lenne. Holnap lezárom a szavazást és nem lesz több lehetőségetek dönteni. A facebook csoportban közzétett kérdésre a szavazatokat nem tudom figyelembe venni, így megkérnélek titeket, hogyha itt még nem szavaztatok akkor ma még tegyétek meg. Jó olvasást a részhez!

Ailen szemszöge:

Mikor megtudtam, hogy Jakenek van egy fia nagyon meglepődtem, de tekintve, hogy már ismertem Örst, így nagyon kedvelem. Másnap Jake elvitte Örsit az iskolába ahová "nagy lelkesedéssel" ment. Én meg elmentem Elinek segíteni a készülődésben. Utána bementem dolgozni. Kicsit nehéz Mark nélkül a munka, de hamarosan ő is visszatér és bírni fogjuk szuflával. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy sikerült az ebédjük. Remélem Elit nem zavarta meg Susan megjelenése. 

Délután Jake elment a fiáért engem meg hazavitt előtte, mert még valahová elakarta vinni. Vacsorára haza is értek. Megkajáltunk és beszélgettünk egy kicsit majd Örsi száját húzva elment megcsinálni a házi feladatát.

- Remélem nem baj, hogy itt van Örsi. - néz rám Jake miközben pakolászok.

- Nem, dehogy is. - néztem rá értetlenül. - Mért lenne baj? Ez a te házad. Örs a te fiad és joga van itt lenni. Nekem semmi beleszólásom ebbe. - daráltam le.

- Beleszólásod az tényleg nincs, csak kérdeztem. - mondja komoly arccal Jake és beleteszi a mosogatóba a tányérját. Én furcsán nézek rá, de elvégre az igazat mondta. - Nyugi csak vicceltem. Ne vágj már ilyen fejet. - nevette el magát.

- Nem, végül is igazad van. - mondtam és folytattam a pakolást.

Jake megfogta a karomat és maga felé fordított, szemembe nézett, de kezemet nem engedte el.

- Van beleszólásod hisz most egy ideig te is itt élsz. - mondta ezeket a szemembe.

Közel álltunk egymáshoz és senki nem mondott semmit. Én nem tudtam mit is mondhatnék erre ő meg gondolom a válaszomat várta.

- APA! - kiabált Örs az emeletről, mire hirtelen távolabb álltunk egymástól.

- Bocs megnézem mit akarhat ilyen kulturált módon. - mondta és sajnálkozva nézett rám.

- Menj csak. - bátorítom. - Én úgy is még elmosogatok. - intek fejemmel a tányérok felé. 

Bólint egyet majd el is hagyja a helységet. Nem értem mi volt ez az előbb. Mindegy inkább tényleg elmosogatok. Gondolataimba merülve mosogatok mikor becsörtet a két fiú. Ijedten ugrok hátra mikor megszólítanak, mert nem vettem észre őket.

- Ailen! - szólítottak meg.

- Nagyon megijesztetettek. Máskor ilyet ne csináljatok. - nézek rájuk bosszúsan és még mindig szaporábban veszem a levegőt.

- Ail, te vagy az utolsó reményem. - mondja elkeseredetten Örs.

- Mondjad miről van szó. - zárom el a csapot.

- Nem értem ezt a feladatot. - teszi az asztalra a könyvét. - Apa meg valami másról kezdett el magyarázni. - nézett szúrósan Jakere, aki feltűnően másfelé kezdett nézelődni.

- Milyen szép az a kép. - mutat egy festményre a falon.

- Igen tényleg szép. - egyeztem bele, majd fiára nézetem. - Gyere, menjünk fel a szobádba és megnézem. - mondtam és el is indultunk a szobájába.

Most jutott eszembe, hogy még nem is voltam a "birodalmában". Szobájában az ágy felett egy nagy tabló volt kirakva, ahol családjával volt található. Sok fénykép volt volt össze téve különböző korszakokból. Volt, amin Örsi még kicsi volt és volt, ami nem régiben készülhetett. Nagyon tetszett. Körülötte csomó poszter volt a falon és volt egy nagy könyves polca is. 

- Szeretsz olvasni? - utaltam az előbb említett tárgyra.

- Igen, nagyon. - bólintott nagy lelkesedéssel.

Tovább nézelődtem és láttam még egy íróasztalt, ami tanulásra szolgált, egy kanapé mellette egy lámpával és fotelek is voltak. Tv é s zene lejátszó is volt szobájába meg persze egy szekrény is ruhái számára.

- Szép szoba. - mondtam. - Nagyon tetszenek a képek. Megnézhetem? - kérek engedélyt.

- Persze. - mondja és ő helyet foglal az asztalánál. - Nekem is az a kedvencem. 

- Nagyon szépek. - mondom és felé fordulok. - Na nézzük azt a feladatot. - sóhajtok egy nagyot.

~

Nagy nehezen, de sikerült elmagyaráznom Örsnek a feladatot és utána lejöttünk, hogy megnézzünk valami filmet. Örs utána el is ment fürödni, majd lefeküdni. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam a vacsora utána történtek miatt. Jake miután távozott fia a szobából közelebb ült hozzám és rám nézve ezt kérdezte:

- Ugye érted, hogy nem akarom, hogy kényelmetlenül érezd magad? - kérdezte.

- Nem érzem magam kényelmetlenül. - nem értem mire akar kilyukadni.

- Csak arra célzok, hogy ha zavar a fiam jelenléte akkor nyugodtan szólhatsz. - bökte ki végre.

- Jake már mondtam , hogy nincs beleszólásom abba, hogy ki van a házadban. - mondom.

- Igen ezt már mondat. - hallgatott egy ideig és szemembe nézve folytatta. - De én akkor is kíváncsi vagyok a véleményedre.

- Ez, de aranyos. - gyorsan a számhoz kaptam a kezem. - Hoppá, ezt hangosan mondtam? - motyogtam.

Jake elvigyorodott és kezemet megfogva elvette a számtól.

- Ha arra célzol, hogy ,,Ez, de aranyos'' akkor igen. - mosolyog továbbra is. Majd hirtelen megölelt. Nagyon meglepődtem, de visszaöleltem. Ölelkezésünket a csengő hangja zavarta meg. Jake bosszúsan elengedett és elment ajtót nyitni. Hangokat hallottam, de nem tudtam beazonosítani ki lehet az, így kikiabáltam:

- Jake, ki az? - kérdeztem.

- Mark. - válaszolt.

- Az jó vagy rossz? - kérdeztem félve a választól. Választ nem kaptam csak egy köszönő Markot.

- Szia. - mondja.

- Szia. - intettem neki.

Pipáljatok és szavazzatok!

Figyelmeztetés!

Figyelem!
Már csak 3 napotok van szavazni. Eddigi szavazatok alapján nem hozok létre új blogot, de rajtatok múlik a végeredmény.
Ketten is írták ismerőseim közül, hogy akkor most ezt a blogot abba hagyom-e. A válaszom NEM. Nem hagyom abba ezt a blogot. Folytatom csak azzal a különbséggel, hogy nem hetente fognak érkezni a részek, hanem két hetente.
Szavazzatok és további szép hetet kívánok!

Kérdés

Mit szólnátok hozzá, ha két hetente lenne rész? Most van egy ötletem és nyitnék egy új blogot. Oldalt ki teszek egy kérdést és ott dönthetitek el. Egy hetetek van szavazni!

24. rész

Meg is hoztam ezt a részt. Sajnálom, hogy múlt héten nem tudtam befejezni. Most viszont itt van. Van benne egy rész, ami velem történt meg a szünetben pont úgy, ahogy Eli majd elmeséli. Jó olvasást kívánok! Négy pipa és jön a kövi rész!

Eli szemszöge:

Mindenki van úgy vele, hogy nem tud aludni, mert annyi érzés kavarog benne. Én se voltam most másképp. Susan nem volt olyan állapotban, hogy eltudja mondni mért csinálta ezt az egészet. Sikerült kicsit megnyugtatnom, de magamat nem. Nem tudom mi történhetett, hogy ezt tette velem és nagyon érdekel, de türelmesen várok, amíg képes magától elmondani. Nem akarom erőltetni, félek, akkor megint elveszíteném. Azt viszont nagyon nem szeretném.

Feladom. Kiszállok az ágyból és megnézem mennyi az idő. Egy óra lesz hamarosan. Gondolkodok egy ideig. Markot nem hívtam fel mikor haza értem, mert annyi minden járt az eszembe. Biztos várja hívásom, de mi van, ha már alszik én meg felébresztem. Lemegyek a földszintre, a konyhába. Iszok egy kicsit, majd tárcsázom végül Markot.

- Haló. - szól bele cseppet sem álmos hangon.

- Szia, szívem. - üdvözlöm. - Sajnálom, hogy nem hívtalak csak annyi minden járt az eszembe.

- Semmi baj, megértem. Most értél csak haza? - kérdezte döbbenten. Örülök, hogy nem neheztel rám.

- Nem. Körülbelül másfél órája, max. kettő. - mondom.

- Értem. Mért nem alszol ilyenkor? - kérdezi végül.

- Nem tudok. - vallom be.

- Susan miatt? - kérdezi.

- Beletrafáltál. - adok neki igazat.

- Átmegyek jó? - kérdezi. Nagyon jól esik kedvessége.

- Nem szükséges. Aludj csak. Én majd csak elalszok valahogy. - mondom. Nem akarok neki teher lenni.

- De én át szeretnék menni. - mondja, ami nekem nagyon jól esik. - Kíváncsi vagyok mi volt, és szeretném, ha aludnál is. - mondja.

- Na, jó. Gyere. - egyezzek bele végül.

- Hamarosan érkezem. - mondja végül boldogan és bontja a vonalat.

Boldog vagyok, hogy ennyire törődik velem. Nem tudom milyen volt régen, mert nem ismertem. Örs elmondása szerint nem sok normális barátnője lehetett.  Miközben ezeken gondolkodtam leültem a kanapémra és bebugyoláltam magam egy takaróba, mert fáztam. Be akartam kapcsolni a tv-t, de amilyen béna vagyok a távirányító az asztal túl oldalán van. Fel nem kelek. Inkább elkezdtem nyújtózkodni az asztalra támaszkodva. Már majdnem elértem mikor megszólalt a csengő én meg úgy megijedtem, hogy megcsúszott a kezem és leestem a földre. Kezemet dörzsölve keltem fel a szőnyegről és mentem ajtót nyitni.

- Szia. Mi történt? Valami nagy puffanást hallottam. - kérdezi és közben egy csókkal üdvözöl.  A csók elmélyül. Miután levegőhiányban szét vállunk válaszolok neki.

- Leestem a földre. - vonok vállat.

- Mi? - kérdez vissza.

- Leestem a földre. - ismételem meg.

- Azt értettem, de hogy csináltad? - megyünk közben beljebb.

- Hát ügyeskedtem. - adom a számomra egyértelmű választ.

- Jó-jó, de hogyan?

- Na, jó ha ennyire kíváncsi vagy. - adom meg magam. Közben helyet foglaltunk ismét a kanapén. Én rádőltem és úgy folytattam. - Látod ott a tv kapcsolót? - mutatok az említett tárgyra.

- Igen. - adja a választ.

- Én itt ültem bebugyolálva a takarómba és az meg ott volt akkor is és nem akart közelebb jönni. Gondoltam nem állok fel, így rátámaszkodtam az asztalra és már majd nem elértem mikor csöngettél. Nagyon megijedtem és ezért a földön kötöttem ki. - mesélem a történteket.

- Te kis butus. - mondja és egy puszit nyom az arcomra. - Sajnálom nem akartalak megijeszteni. Máskor majd kopogok.

- Képes vagyok arra is megijedni. - nevetek fel. Ő is velem nevet.

- Szóval mi volt a kávézóban? - tér a lényegre.

- Azt nem tudtam meg, hogy mért volt velem ilyen. Viszont azt igen, hogy Párizsban élt és, hogy meg akart hívni, de nem mert, mert félt, hogy visszautasítom. - hadarom el.

- Mért félt, hogy visszautasítod?

- Haragban váltunk el. Nagyon összevesztünk és ezért félt. - adom a magyarázatot.

- Hogy-hogy visszajött? - kérdezi.

- Ezt én se tudom, de szerintem rendbe szeretné hozni a kapcsolatunkat.

- Értem. - emészti a dolgokat.- Akkor mért viselkedett olyan csúnyán veled a kórházban?

- Gondolom nem tudta, hogy kezelje a helyzetet.

- Aha. - mondja. - Biztos sikerül majd rendbe hozni.

- Remélem.

- Ugye az a pincér srác nem zaklatott többet? - érzem, hogy megfeszülnek izmai.

- Nem, nyugi. - mondom és simogatni kezdem. - A többi rendelést a pincér lány vette fel és hozta ki.

- Akkor jó. - lazul el.

- Képzeld. - kezdtem volna mesélni, de félbeszakított.

- Képzelem.

- Tehááát... - megint félbeszakított.

- Igen?

- Hagyod végig mondani? - kérdezem kicsit ingerülten.

- Olyan aranyos vagy mikor dühös vagy. - cirógatja meg az arcom.

- Nagyon örülök. - mondom és sértődötten a mellkasom előtt összefonom karjaimat.

- Mondod már? - kérdezi mosolyogva.

- Igen. - enyhülök meg mosolyától. - Az a pincér lány, akit az előbb említettem mind kettőnknek ismerős volt, de nem tudjuk honnan. Suz leleste a nevét, de még így sem jutott eszünkbe.

- Érdekes. - töpreng el.

- Igen, az. - mondom.

- Majd csak eszedbe jut, ki lehet ő. - mondja.

- Remélem.

- Én meg voltam Jakéknél. - kezd most ő mesélésbe.

- Igen? - kérdezem.

- Igen és elmeséltem nekik mi történt. - mondja a szemembe nézve. - Remélem nem baj. - néz továbbra is a szemembe reménykedve.

- Nem, dehogy is. - mondom.

- Aztán találkoztam Örssel is. - meséli és szemei csillogni kezdtek.

- Az nagyon jó. Látom, örülsz neki. - mondom.

- Ennyire látszik? - kérdezi meglepetten.

- Igen. - mosolyogtam rá.

- Hát igen. Ez az igazság. - mondja nekem. - Holnap el is viszem valahová, hogy kicsit együtt legyünk. - újságolja boldogan.

- Ez remek ötlet. - mondom őszintén. - Nekem holnap már be kell mennem dolgozni. - mondom elhúzott szájjal. - Kivettem egy pár nap szabadságod, de holnap délután már be kell mennem. - magyarázom.

- Értem. - bólint egyet. - Mikor találkoztok újra a testvéreddel?

- Nem beszéltünk meg semmi konkrétat. Csak annyit, hogy majd keresni fogjuk egymást. - mondom. Akkor hirtelen eszembe jutott. Eszembe jutott, hogy ki volt az a pincér lány. - Ó. TE. JÓ. ÉG. - mondom és felülök.

- Mi az? Mi történt? - kérdezi rögtön Mark.

- Végre eszembe jutott honnan volt ismerős az a pincérnő. - mondom még mindig döbbenten. - Fel kell hívnom Susant. - mondom és felkelek a  kanapéról.

- Hé. - húzz vissza karomnál fogva. - Hajnali három óra van. Lehet, hogy alszik.

- Jó igazad van. - adok igazat neki szomorúan.

- Inkább meséld el nekem. - biztat.

- Rendben, de hosszú történet. - mondom.

- Ráérek. - mondja. 

- Jó. Elmesélem. - mondom és ülök kényelmesebb helyzetbe. - Akkoriban még Anabellnek hívták. Ezért nem jutott eszembe, hogy ki ő, mikor Suz leleste a nevét. Nem értem most mért Nellának hívják.

- Nellának? - kérdezi Mark felhúzva a szemöldökét.

- Igen. Ez volt a névtábláján.

- Értem. Fojtasd csak.

- Gyerekkorunkban nagyon jó barátok voltunk. Általános iskolában ő volt az első  barátnőm, akit megismertem az osztályból. Hetedikes korunkig majdnem minden jól ment. - mesélem tovább.

- Hogy érted azt, hogy majdnem minden? - kérdez vissza.

- Volt egy másik barátnőnk, akivel hatodikos korunkban összevesztünk és abban az évben hol a mi barátunk volt hol az övé. - magyarázom. - De aztán mikor hetedikesek lettünk lecövekelt nálunk. Az volt az utolsó évünk együtt. Annak az évnek a végén elköltöztek Svájcba. Nyolcadikban végig tartottuk a kapcsolatot, és ha haza jöttek család látogatóba mindig találkoztunk egészen nyárig. Akkor nyáron nem volt ideje velem találkozni, pedig majdnem egész nyáron itthon voltak. Nem baj megbeszéltük, hogy őszi szünetben találkozunk, de akkor csak három napra jöttek haza és nem volt ideje, amit meg is értettem. Jó akkor jött a téli szünet. Nekünk egy nappal később lett vége a sulinak, mint nekik, így aznap jöttek mikor nekünk az utolsó tanítási napunk volt. Ez egy szombati nap volt. Pénteken még beszéltünk, hogy akkor hétvégén majd hív, hogy vasárnap vagy hétfőn találkozzunk. Vasárnap kétszer is hívtam, de nem vette fel egyszer sem. Aztán hívtam hétfőn is, de akkor sem vette fel. Rögtön visszahívott és megkérdezte, hogy mért kerestem. Mondtam, hogy azért, hogy mikor találkozunk erre mondta, hogy a mai nap nem jó neki. Jó megbeszéltük, hogy akkor  majd karácsony után találkozunk. Karácsony első napján rokonoknál voltunk és láttam, hogy fenn van az ott ahol szoktuk tartani a kapcsolatot. Hát írtam neki, hogy péntek jó lesz-e. Semmit nem válaszolt. Akkor kipanaszkodtam egyik barátnőmnek magam és ő írt rám egy kicsit később, hogy nézzem meg Anabell profilképét. Megkerestem és azt látom, hogy azzal a barátnőnkkel mosolyog a képen, akivel összevesztünk. Nem az fájt, hogy kibékültek, hanem, hogy vele van ideje találkozni velem meg nem. Este mikor már otthon ültem a szobámba rámentem az adatlapjára, hogy megnézzem megint a képet és akkor vettem észre, hogy nem vagyunk ismerősök. Nem vagyok az a típus, aki könnyen felkapja  a vizet, de akkor nagyon haragudtam rá. Írtam is neki egy levelet, amibe írtam, hogy nagyon jó, hogy azt játssza, hogy nem vagyunk ismerősök, de nem érdekel és vannak jobb barátaim is nála. Másnap írt egy levelet, amin nagyon meglepődtem, mert azt hittem, hogy nem fog rá írni semmit sem. Nagyon zavaros levél volt a felét nem értettem. A lényege az volt, hogy ő is rájött, hogy vannak jobb barátok is nálam. Meg, hogy én soha nem válaszoltam a leveleire, pedig válaszoltam. Vagy, hogy mindenhová elmegyek Ailennel. Nem nagyon értettem, hogy most azt akarja, hogy magányos legyek az új suliba vagy nem tudom. Ott megszakadt a kapcsolatunk és azóta nem beszéltünk, nem is találkoztunk. - érek a végére.

- Nagyon kedves. - mondja. - Én sem értem a viselkedését.

- Hát én sem. Elfelejtettem eddig, de most megint itt van, és nem tudom miért más a neve. - mondom fejemet rázva.

- Nem tudom én se. Lehet beszélned, kéne vele. - mondja szelíden. 

- Az lesz. Majd elmegyek megint a kávézóba és csak reménykedem, hogy nem az az idióta pincér srác lesz ott. Bár szerintem már hozzám se mer szólni. - kuncogtam. - Azok után, ahogy bántál vele. - mosolyogtam rá.

- Remélem is. - mondja erre ásítottam egy nagyot. - Na, menjünk aludni, gyere. - áll fel és nyújtja kezét, hogy felsegítsen engem is. Én hálásan elfogadom. Kicsi kezecském elveszik az ő nagy mancsában. Így tértünk nyugovóra egymást ölelve aludtunk el hajnali négykor. 

A helyzet az, hogy...

Az a helyzet, hogy nem volt időm befejezni a részt. Félig meg van, de így nem rakom fel, mert nem is vagyok vele elégedett és semmi érdekes nem történik az elején. Sajnálom, de a hülye iskola miatt muszáj volt tanulnom és a héten meg nem volt kedvem megírni. Többször is neki rugaszkodtam, de valahogy soha nem sikerült elkezdeni. Nem volt ihlet. Sajnálom, remélem megértitek. Mindenkinek jó éjszakát kívánok. Sok sikert a jövő héthez. Utálom ezt a fél évi hajszát. 

Új év

Nagyon boldog új évet kívánok minden kedves és fáradt olvasómnak!