NAGYON BOLDOG SZÜLETÉS NAPOT!!

Ezzel a bejegyzéssel szeretnék egyik legjobb barátnőmnek nagyon boldog születésnapot kívánni! Nagyon szereti a One direction-t ezért róluk válogattam össze képeket, meg egy videót is. Remélem tetszik Henii. Boldog szüli napot!!

Ezt a két képet gondoltam ide biggyesztem a végére, mert ezekről van egy-egy emlékünk.

Nagyon boldog születés napot Henii! <3

23. rész

Nagyon örültem annak, hogy már hétfőn összejött a 4 tetszik pipa. Itt is van a 23.rész remélem tetszeni fog és nem fogtok nagyon megölni engem csak egy kicsit. Jó olvasást! 
Utóirat: A következő rész megint 4 pipa után jön hétvégén.

Eli szemszöge:

Megkaptam a rendelésem, de most nem az a lány hozta ki, akitől rendeltem. Egy körülbelül velem egyidős pasi hozta ki. Alaposan végigmért. Nem foglalkoztam vele. Megköszöntem és már nem is figyeltem rá. Ez lett volna az egyszerű megoldás, de nem én lennék, ha valami egyszerűen menne.
- Szerbusz, szépségem. - flörtölt velem.
- Nem vagyok neked semmid sem. - mondtam rá se nézve. Csak az ablakon bámultam kifele.
- Naaa, egy ilyen széplány ne lógassa már itt az orrát. - próbálkozott tovább.
- Ennek a gyönyörűségnek van barátja, úgyhogy le lehet kopni. - tájékoztatta valaki a srácot.
Odakaptam a szemem, ami Markéval találkozott. Hálásan néztem rá. Fogalmam sincs, hogy szereltem volna le ezt a nyápicot, ha nem jön a megmentőm.
- Jól van, jól van. Nem kell rögtön felkapni a vizet. Nem tudhattam, hogy van valakije. - védekezett rögtön.
- El lehet húzni. - biccentett Mark a másik irányba.
Szedte is a lábait és villámgyorsan eltűnt a látókörünkből. Ekkor került az én látókörömbe a húgom. Ijedten néztem Markra, amit Susan valószínűleg észrevett, mert gyorsan meg is szólalt.
- Nyugi. Nem veszekedni jöttem most se és múltkor se. - mondta még mindig állva.
- Azt hiszem, én magatokra hagylak titeket. - mondta és lehajolt hozzám egy csókért.
A csók után megöleltem és egy halk köszönöm-öt suttogtam fülébe. Elengedtük egymást és rám mosolygott.
- Sziasztok! - köszönt el majd távozott.
- Ülj csak le. - kínáltam hellyel a még mindig ácsorgó testvéremet. Hallgatva rám, helyet foglalt a velem szemben lévő széken. - Kérsz valamit? - kérdeztem udvariasan.
- Igen köszönöm. - mondta félénken.
Intettem a pincér lánynak, aki épp arra járt és még mindig nagyon ismerős volt. Suzra sandítottam, hogy mit szeretne és ugyanazt a felismerést láttam a szemében, mint az enyémben.
- Egy ugyan ilyet szeretnék. - mutatott az én csészémre.
A lány bólintott és felírta rendelésünket majd távozott. Kíváncsian néztem testvéremre, de terelte a témát.
- Neked nem volt ismerős? - kérdezte.
- De. De igen. Az volt. Nem tudom honnan, de az volt. - válaszoltam kérdésére.

- Én se jövök rá honnan. - kis hallgatás, látszik, hogy gondolkodik. - Ez most idegesít, hogy nem tudom beazonosítani. - mosolyogtam ezen egyet, de nem válaszoltam semmit. Még mindig kíváncsian vizslattam. - Na, jó azt akarod, hogy a lényegre térjek, ugye? - adta fel. Bólintottam. - Jó. Tehát azért mentem oda hozzád..... - kezdett bele, de közben megérkezett a rendelése.
- Parancsoljatok. - tette le elénk a bögrét. Ezúttal más mintát rajzolt rá.
- Köszönjük. - mondta Suz és láttam, hogy megnézi a nevét. Miután távozott rám nézett és elmondta. - Nella. - mondta. Nem rémlett, és ahogy néztem húgomnak sem.
- Nem rémlik. - mondtam ki hangosan is és ráztam fejemet.
- Nekem sem. - igazolta be gyanúmat.
Ezek után csend telepedett ránk. Mindketten a csészénk tartalmát iszogattuk. Nem akartam siettetni. Végül már kezdett kínossá válni a csend, így én törtem meg.
- És merre jártál az utóbbi 2 és fél évben. - reménykedtem, hogy így végre elkezdi mondandóját.
- Párizsban. - mondta ki. Kiskorunkban is ez volt a kedvenc városunk. Soha nem jutottunk el odáig. Vagyis ezek szerint csak én nem jutottam el odáig.
- Micsoda? - sikítottam fel.
- Párizsban életem. - mosolygott rám, mert tudta, hogy mennyire szeretem.
- Ez hihetetlen. Milyen volt? Voltál az Eiffel torony? És és a..... - folytattam volna, de Susan közbe szólt.
- Igen mindenhol voltam. Mindenről csináltam fotót. Majd meg is mutatom, de most nincsenek nálam. - hadarta el, mosolyogva lelkesedésemen.
- Meghívhattál volna. - jegyeztem meg halkan.
- Tudom. - mondta ugyanolyan halkan, mint én az előbb.
Ezután megint csend telepedett ránk. Én gondolkodtam. Hogy min? Azon, hogy, hogy lehetett ilyen. Nem hívott meg pedig tudja nagyon jól, hogy nekem is az a kedvenc városom. Nem keresett pedig tudja, hogy vártam. Kizárt az életéből pedig tudja, hogy szeretem.
- Akartalak. - szólalt meg hirtelen, így megszakította gondolatmenetem.
- Mért nem tetted? - kérdeztem kíváncsian.
- Féltem. - vallotta be csendesen.
- Mitől? - kérdeztem összezavarodva.
- Hogy nem vagy rám kíváncsi. - mondta és a végén rám nézet.
Felálltam és mellé ültem. Szembe fordítottam magam és szemébe nézve mondta a következőket végig fogva karját.
- Tény, hogy nagyon csúnyán váltunk el egymástól, de a testvérem vagy és nagyon szeretlek. Nagyon hiányoztál nekem, és ha hívtál volna rögtön rohantam volna hozzád. - végén sírva a vállamra borult. Én szorosan öleltem magamhoz.

Mark szemszöge:

Mikor bementünk Susannal a kávézóba szememmel Elit kerestem. Hamar megtaláltam, de amit láttam feldühített. Egy pincér csávó flörtölt vele. Szegénykém meg sem tudott szólalni úgy megilletődött. Gyorsan odalépegettem hozzájuk és a srác háta mögé lépve nyugodtan így szóltam, bár nehezemre esett nem leordítani a fejét:
- Ennek a gyönyörűségnek van barátja, úgyhogy le lehet kopni. - tájékoztattam a pincért
Eli rám kapta a fejét és szemünk találkozott egymással. Sikerült lenyugtatnia egy pillantásával. Hálásan nézett rám.
- Jól van, jól van. Nem kell rögtön felkapni a vizet. Nem tudhattam, hogy van valakije. - védekezett rögtön a nem kívánt személy.
- El lehet húzni. - biccentetem a másik irányba.
Szedte is a lábait és villámgyorsan eltűnt a látókörünkből. Ekkor látta meg El a testvérét. Ijedten nézett  rám, amit Susan valószínűleg észrevett, mert gyorsan meg is szólalt.
- Nyugi. Nem veszekedni jöttem most se és múltkor se. - mondta Susan.
- Azt hiszem, én magatokra hagylak titeket. - mondtam és lehajoltam hozzá egy búcsúcsókért.
A csók után megölelt és egy halk köszönöm-öt suttogott fülembe. Elengedtük egymást és rá mosolygott jelezve, hogy igazán nincs mit megköszönnie, ez csak természetes volt.
- Sziasztok! - köszöntem el majd távoztam.
Miután ott hagytam szerelmem nem tudtam hova menjek. Haza nem akartam, mert olyan üres. Most társaságra vágytam. Így végül Jake felé vettem az irányt, aki nem messze lakott innen. Mikor odaértem félénken csöngettem be, bár nem volt nagyon késő, de féltem, hogy rosszkor zavarok.

Mikor Jake ajtót nyitott és felismert olyan fejet vágott, hogy ' te mit keresel, itt mikor randid van?? '.

- Bemehetek? - sóhajtottam fel.

Jake bólintott és félre állt az ajtóból.

- Jake, ki az? - kérdezte Ailen a nappaliból.

- Mark. - kiabált vissza.

- Az jó vagy rossz? - kérdezte félve Ail.

- Még nem tudom. - válaszolt és rám nézett.

- Mindjárt elmondom. - válaszoltam fel nem tett kérdésére.

- Gyere beljebb. - invitált.

- Szia. - köszöntem Ailennek.

- Szia. - köszönt vissza. - Na, mesélj! - utasított és ütögette meg maga mellett a kanapét. Én leültem, Jake meg a fotelben foglalt helyet.

- Nagyon jó volt a randi. Csodálatosan éreztem magam. - mondtam bár tudtam, hogy nem erre kíváncsiak.

- Ez mind remek, de akkor, hogy kerülsz ide? - kérdezett rá konkrétan.

- Gondolom, már te is tudod, hogy ott volt Elinél Susan. - néztem bátyámra.

- Igen. Folytasd csak. - biztatott.

- Eli egész oda úton meg sem szólalt, mert azon gondolkodott, hogy mért ment oda Susan. Úgy gondolta, hogy lehet békülni jött. Nem tudtam hirtelen mivel tudnám megnyugtatni, de aztán kitaláltam valamit. - itt szünetet tartottam.

- Mondd már, hogy mit! Megöl a kíváncsiság. - szólt rám Ail.

- Bizony- bizony. Mondd már öcskös. - értett egyet testvérem is.

- Oké- oké nyugi, mondom már. - védekezésképpen magam elé emeltem kezeim. - Azt találtam ki, hogy mikor megvacsoráztunk akkor elmegyünk Susanhoz.

- Komolyan? - döbbent meg Ailen.

- Igen, de a vége az lett, hogy én mentem be csak, mert El annyira félt, hogy megint megbántja. Így ő megvárt a szemben lévő kávézóban. - folytattam a történetet tovább.

- És mit akart Susan Elitől? - kérdezett megint Ailen.

- Pontosan nem tudom, mert nem akarta nekem elárulni, de nem veszekedni annyit sikerült kicsikarnom belőle. - válaszoltam.

- Most akkor mi van? - kérdezett megint.

- Susannal átmentünk  a kávézóba. Akkor nagyon dühös lettem, mert egy pincér ráhajtott Elire. - mondtam. - Szegény nem tudott védekezni, mert nem hagyta a hapi. Sikerült elküldenem és képzeljétek egész normálisan. - újságoltam.

- Akkor nagyon ügyes vagy. - mondta Jake elismerően hisz ismer. Ha én dühös vagyok, akkor nehéz leállítani.

- Hát, igen, de én megyek, nem akarok zavarni..... - tápászkodtam fel ülőhelyemről.

- Mark bácsi? - kérdezte valaki a hátam mögül. Megpördültem és Örsit láttam az ajtóban állni.

- Hát szia! Nem is tudtam, hogy még itt vagy. - mondtam boldogan.

Oda jött hozzám és szorosan megölelt én is szorosan öleltem.

- Hiányoztál ám! - mondom neki.

- Te is! - mosolyog, rám mikor elenged végre.

- Holnap még itt leszel? - kérdezem.

- Igen. Holnap után kell visszamennem anyához. - mondja.

- Akkor holnap találkozunk. Iskola után elmehetnénk valahová. - ajánlom fel.

- Rendben. Az nagyon jó lenne. - nagyon lelkes lett.

- Jó akkor holnap érted megyek az iskolához. Most viszont megyek. Neked már aludnod kéne. - mondom neki.

- Tudom, de szomjas voltam és akkor hallottam meg a hangod. - magyarázkodik.

- Most már viszont mehetsz aludni. - szól rá Jake.

- Még nem ittam. - tájékoztatja apját.

- Akkor nyomás inni és aztán az ágyba. - mondja Jake.

- Rendben apu. Sziasztok. Jó éjt. - köszön el és búcsúzóul megint megölel, amit viszonozok is.  

Jake elkíséri fiát a konyhába és lefektetni, hogy nehogy "eltévedjen". Én meg ott maradok Ailennel.

- Végül nem mondtad, hogy milyen volt a vacsora. - állapítja meg.

- Nagyon finom. - mondom.

- Jaj, tudod, hogy nem úgy értettem. - nézz rám olyan ' jajj, már ' stílusban.

- Nagyon jól szórakoztunk. Sokat beszélgettünk. Jól éreztük magunkat. -  adok rendes választ kérdésére.

- Így már megfelel. - egyez bele válaszomba. - Most már mehetsz.

- Köszönöm. Lekötelezel, hogy elengedsz. - mosolygok rá, visszamosolyog. Feltápászkodik és kienged.

- Szia. - köszön el ő is egy öleléssel.

- Szia. - ölelek vissza, majd elindulok haza.

Karácsony

Nagyon boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak! Nagyon boldog voltam, hogy már tegnap összegyűlt a 4 tetszik. Hétvégén várható az új rész! Sok- sok ajándékot kívánok mindenkinek!! Hoztam nektek karácsonyi képeket. Jó nézegetést!

Oké lehet, hogy kicsit sok lett, de nem baj. Még egyszer boldog karácsonyt mindenkinek!!

22. rész

Sziasztok!
Meghoztam a 22. részt. Remélem tetszeni fog. Nem lett nagyon hosszú. Tudjátok. A 23. rész akkor fog felkerülni, ha erre a részre érkezik 4 tetszik a pipáló sávban. Remélem hamar meg lesz és hozhatom nektek a következő részt. Jó olvasást.

Eli szemszöge:

Mark ígéretét betartva vacsora után elindultunk a húgomhoz. Bizonytalan voltam. Nem tudtam fel vagyok-e készülve még egy veszekedésre. Persze, ha békülni akarna, én belemennék. Igaz, hogy nagyon csúnyán viselkedett velem az utóbbi 3 évben, de akkor is a testvérem. Ő a családom. Ő maradt már csak meg nekem. Nagyon szerettem, szeretem. Megbántott, de képes lennék neki megbocsátani, mert testvérek vagyunk, és a testvérek kitartanak, egymás mellet bármi történjék is. Ezeken gondolkodtam miközben Suz házához tartott a taxi. Markra nézve láttam, hogy ő is a gondolataiba mélyedve nézi London városát. Ahol épp voltunk tökéletesen rá lehetett látni London Eye-ra. Odacsúsztam Markhoz.

- Olyan gyönyörű. - mondtam kezemet az ölébe téve. Mark hirtelen összerezzent.

- Mi? - kérdezte értetlenül. Szerintem annyira el volt gondolkodva, hogy csak nézett ki az ablakon, de látni semmit nem látott. Csak kimutattam az ablakon, mert még mindig látszott. - Ja. - értette meg végre, hogy miben gyönyörködtem. - Igen, az. - helyeselt és mosolyogva megfogta a kezem. Én rádőltem vállára.

- Mit tervezel? Mit mondasz majd Susannak? - kíváncsiskodtam. 

- Ezen gondolkodtam egész úton, de semmi használható nem jutott eszembe. - mondta és simogatott közben. 

- Sajnálom. - mondtam őszintén. Annyi gondot okozok neki. - Most nekem se jut eszembe semmi jó. - vallottam be.

- Nem baj. Majd ha ott leszek muszáj lesz valamit mondanom. Akkor csak kinyögök majd valamit. - nevetett fel és simogatott tovább. Felülve nyomtam egy puszit az arcára. - Ezt most mért kaptam? - kérdezte mosolyogva.

- Mert ilyen rendes vagy velem. - mosolyogtam vissza és öleltem át. 

Nem sok időnk maradt erre, mert az autó lassítani kezdett majd végleg megállt. Tehát megérkeztünk. Itt a nagy pillanat. Meg kell tennünk. Nagyon félek, de mégis akarom. Kíváncsi vagyok mért állított be Susi. Vajon mit akarhatott. Kiszálltunk a taxiból. Én Mark kezét szorongattam és nem nagyon akartam elengedni.

- Kicsim akkor, hogy legyen? - kérdezte Mark. - Itt maradsz vagy bejössz velem?

Sokáig gondolkodtam. Nem tudtam eldönteni bemenjek-e a húgomhoz vagy inkább kint maradjak, törékeny lelkem féltsem. Végül az utóbbi mellet döntöttem. Válaszképpen megráztam fejem. Nem bírtam volna egy értelmes szót se kinyögni. Gombóc volt a torkomba a félelemtől.

- Rendben, akkor te ülj be abba a kávézóba és igyál valamit. - mutatott a házzal szembe lévő helyre. Megint csak bólintottam. - Én meg bemegyek és kiderítem mért zaklatott megint Susan. - lágy csókot nyomott számra és elindult az ajtó felé. 

Nem akartam, hogy Susan lássa én is itt vagyok ezért gyorsan átiszkoltam a túl oldalra és hátra se nézve bementem a kávézóba. Sokan voltak, de nem társalogni jöttem. Helyet foglaltam egy asztalán és néztem ki az ablakon, mivel mellettem volt. Nagyon elbambultam, mert egy pincér érintette meg a vállam.
- Hölgyem! Minden rendben? - kérdezte aggodalmasan.
- Igen. Természetesen. - mondtam és biztatóan rá mosolyogtam a fiatal pincér lányra.
- Rendben. - egyezett bele, de látszott, hogy nem igazán győztem meg. - Mit hozhatok? - kérdezte végül.
Leadtam a rendelésem és el is sietett. Nagyon ismerős volt, de nem tudom honnan. Itt még soha nem jártam tehát biztos, hogy nem innen.

Eközben Mark szemszöge:

Mikor ott hagytam Elit az utcán és elindultam Susan ajtajához még mindig nem tudtam mit mondjak. Az ajtónál visszafordultam megnézni minden rendben van-e Elivel. Láttam, hogy elindul a kávézó felé aztán be is megy. Nagy levegőt vettem és bekopogtam. Csak remélni tudtam, hogy Susan békülni akart Elizával és nem összeveszni. Mocorgást hallottam bentről és idegesen vártam, hogy kinyíljon az ajtó. Egy kis idő után ki is nyílt. Susan meglepett arccal méregetett.
- Szia, beengedsz? - kérdeztem végül, mert ő nem igazán akart megszólalni és kezdtem kínosnak érezni ezt a helyzetet. Bólintott és elállt az ajtóból.
- Mi járatban? - kérdezte miután beljebb vezetett egy folyóson a nappaliba. Helyet foglaltam a kanapén.
Otthona nem volt nagy, de takaros. Szépen otthonosan be volt rendezve. Két nagyobb kék sarok kanapé volt összetolva középen. Köztük egy kis asztal volt elhelyezve. Vele szemben egy tévé és egy hatalmas könyvespolc helyezkedett el. A polc egy beugróban helyezkedett el mellette egy kis olvasó sarok helyezkedett el.
- Szeretsz olvasni? - kérdeztem meglepetten.
- Igen. Ezen mi olyan meglepő? - háborodott fel.
- Bocsi, csak kérdeztem. - emeltem kezem védekezésképpen magam elé.
- Tehát, miért jöttél? - kérdezte türelmetlenül.
Kénytelen leszek a lényegre térni.
- Na, jó. Miért jöttél délután? Erre lennék kíváncsi. - nyögtem ki a földet bámulva.
A végén felnéztem rá. Megdermedve állt ott ahol az előbb is. Hallgatott. Nem szóltam egy szót sem. Megvártam, míg összeszedi gondolatait.
- Mért vagy erre kíváncsi? - kérdezte végül, de még mindig nem nézett rám. Egy pontot bámult a falon.
- Tudod, Eli elég vacakul érezte magát, amiért meg sem hallgatott. - arról mélyen hallgattam, hogy azt reméli ki is békülnek.
- Értem, de ezt inkább a nővéremmel szeretném megbeszélni. - nézett rám.
Nem láttam olyasmit a szemében, mintha ártani akarna Elinek.
- Egy feltétellel. - mondtam. Bólintott így folytattam. - Nem fogod megbántani. - jelentettem ki.
- Rendben. Nem fogom megbántani. - egyezett bele.
- Ígérd meg! - utasítottam miközben felálltam.
- Ígérem, hogy nem fogom megbántani. - ígérte meg.
- Oké. Akkor, gyere. A szemben lévő kávézóban vár. - hívtam.
- Ő mért nem jött be? - kérdezte döbbenten.
- Nem akarta, hogy több fájdalom érje. - mondtam.
Láttam Susanon, hogy szomorú lett.
- Sok fájdalmat okoztam neki? - kérdezte a földet pásztázva.
- Gondolj bele miket vágtál a fejéhez, hányszor vesztetek össze. - vágtam a fejéhez kegyetlenül.
Felnézett rám könnyes szemeivel, de nem tudtam sajnálni. Az, akit megismertem egy gonosz nő volt. Senki és semmi nem érdekelte. Átgázolt az emberek érzésein. Nem érdekelte, hogy megbántja - e őket vagy sem. Sőt legtöbbször direkt fájdalmat is akart okozni szavaival. Nem túlságosan kedveltette meg magát velem. Főleg, hogy ez a viselkedés Elit viselte meg leginkább.
- Jössz vagy sem? - kérdeztem kicsit dühösen.
- Egy pillanat felveszek valami normális ruhát. - utalt arra, hogy egy kissé szakadt ruha van rajta.
Visszaültem előző helyemre ezzel jelezve, hogy mehet, megvárom. El is sietett. Próbáltam addig idegességem lenyugtatni azzal, hogy felálltam és a könyveket kezdtem nézegetni. Az egyik sorban e könyvek előtt volt egy régi kép kettejükről, amint a kamerába nevetnek. Elmosolyodtam a látványon. Tehát régen tényleg jóban voltak. Nem veszekedett vele Susan. Másik fényképen két idősebb emberrel voltak négyen együtt. Biztos a szüleikkel.
- Mehetünk. - kérdezte Susan az ajtóból. Hangjára összerázkódtam.
- Igen. - mondtam és elindultam utána.
Kiérve az ajtón még egyszer visszafordultam Susanhoz, aki ajtót zárta.
- Biztos, hogy nem fogod megbántani? - kérdeztem.
- Biztos. - erősített meg. - Tudod Liz nagyon szerencsés, hogy te lehetsz a barátja. - mondta rám nézve.
- Ezt már ő is mondta. Én úgy gondolom, hogy én vagyok szerencsés, hogy ő lehet a barátnőm. - mondtam és ezzel lezártnak tekintettem a témát. - Gyere, menjünk.
Elindultunk a kávézó felé......

Sajnálom még egy ideig húzom az idegeiteket. Pipáljatok!

Bocsi

Bocsiii, de nem volt időm megírni az új részt. Azt se tudom jövő héten lesz-e időm megírni, mert hiába lesz szünet a karácsonyi ajándékokkal sehol se állok. Remélem lesz, de nem igérek semmit, amint tudom hozom a kövi részt. Mégegyszer sajnálom.

Jó hírek

Nagyon szépen köszönöm az 1035 oldal megjelenítést. Hihetetlenül hálás vagyok nektek. A hétvégén lesz új rész, mert össze gyűlt a 4 tetszik. Múlt héten azért nem volt rész, mert csak 3 pipa érkezett és nem 4. tudom ez kiszúrás azokkal szemben akik pipáltak, de nem akartam változtatni döntésemen. A 23. rész majd akkor fog jönni megint csak ha összegyűlik a 22. részre a 4 db tetszik a pipáló sávban. Köszönöm figyelmeteket. Mindenkinek további jó hetet. Hétvégén új rész remélem várjátok.

21. rész

Elérkeztünk ide is. 21. rész. El se hiszem, hogy már itt tartunk. Hihetetlen öröm számomra, hogy olvassátok a blogomat, de ezt csak a statisztikák alapján látom, és véleményt nem írtok, pipázni sem pipáztok pedig az csak egy kattintás semmi más. Úgy döntöttem, hogy a következő rész csak akkor fog jönni, ha kapok 4 tetszik-et erre a részre. Remélem, összejön minél hamarabb, hogy ne kelljen sokat várni a 22. részre. Jó olvasást ehhez a részhez.

Eliza szemszöge:

Mark idehozta a kocsimat és taxival mentünk tovább. Miközben utaztunk a mellettünk elsuhanó tájat, autókat figyeltem. Elgondolkodtam, hogy vajon Suz miért jött hozzám. Lehet, hogy békülni akart? Mi meg olyan csúnyán elküldtük. Gondolkodásomban a kocsi megállása zavart meg. Markra néztem, aki mellettem ült és engem figyelt.

- Minden rendben? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel.

- Mért ne lenne? - kérdeztem vissza.

- Egész úton egy szót se szóltál és csak az ablakon bámultál ki. - adta meg a választ.

- Csak elgondolkodtam. - válaszoltam eredeti kérdésére. 

- Rendben, megérkeztünk. - utalt arra, hogy ki kéne szállni az autóból.

Nem válaszoltam semmit csak kinyitottam az ajtót és kipattantam belőle. Mark fizetett és ő is úgy tett, ahogy én. Nem is néztem körül mikor gondolataimba voltam merülve. Egy takaros, kis étterembe jöttünk.

Mark miután kikászálódott a taxiból kézen fogott.

- Tetszik? - kérdezte miközben elindultunk.

- Igen nagyon. - válaszoltam boldogan.

- Ennek örülök. - mosolygott rám, amit viszonoztam. - Min gondolkodtál az úton? - tért vissza az előző témához, aminek nem igazán örültem. Nem akartam tönkre tenni ezt a csodálatos napot a gondjaimmal. Valószínűleg az arcomra is kiült a bajom, mert Mark így szólt: - Nekem elmondhatod. - biztatott és megsimogatta az arcom miközben megállított. 

- Tudom, hogy mindent elmondhatok neked. - fogtam meg kezét mikor végigsimította arcom.

- Akkor nem bízol bennem? - kérdezte csalódottan.

- Nem, dehogy, erről szó sincs. - tiltakoztam kikerekedett szemekkel. Hogy tud ilyenekre gondolni?

- Akkor? - kérdezte kíváncsian és leeresztette kezeinket.

- Csak nem akarom elrontani ezt a csodálatos ebédet a problémáimmal. - vallottam be lesütött szemekkel. Ő az állam alá nyúlt, így kényszerítve arra, hogy szemébe nézzek.

- Így viszont, hogy magadban tartod még rosszabb lesz. - magyarázta. - Mondd el, mert érdekel.

- Oké. - adtam meg magam. - De menjünk be.

- Jó, de ott már el kell mondanod. - jelentette ki ellent mondást nem tűrő hangon.

- Rendben- rendben. - tettem fel védekezve kezem és mosolyodtam el.

- Na, ezt már szeretem! - mondta Mark mosolyogva. Értetlenül meredtem rá, így folytatta. - Mosolyogsz.

- Jaaaa. - húztam el az a betűt. - Gyere, menjünk. - ragadtam meg és húztam a bejárat felé.

Nagyon kíváncsi voltam milyen lehet belülről.

A látványban ott sem csalódtam. Szépen berendezett étterem volt, teli asztalokkal, amiből csak foglaltat láttam. Ijedten néztem Markra.

- Nyugi foglaltam asztalt. - nyugtatott. 

Oda mentünk egy pulthoz, ahol az asztalunkhoz vezettek minket. Azért nem  láttam a szememmel mikor körül néztem, mert egy eldugott helyen kaptunk asztalt, aminek én kifejezetten örültem. Helyet foglaltunk a székeken.

- Ez egy magyar étterem. A volt sógornőm sokat főzőt és megszerettem a magyar ételeket. Gondoltam te is szeretni fogod. - magyarázta Mark.

- Biztosan. - biztosítottam és kezembe vettem az étlapot. 

Jött a pincér és leadtuk a rendelésünket. Mark rám nézett. Tudtam mit akar.

- Nagyon szép ez a hely. - húztam az időt és néztem körül.

- Eli. - szólt rám.

- Mi az? - kérdeztem habár tudtam mi baja. Ő csak nézett rám, mert pontosan tudta, hogy tudom, mit szeretne. - Oké- oké.

- Végre. - könnyebbült meg egy kicsit.

- Azon gondolkodtam a kocsiban, hogy... - itt megálltam.

- Hogy?

- ...hogy Susan vajon mit akart. - mondtam ki végül. - Mi van, ha békülni akart mi meg olyan csúnyán elküldtük? - estem kétségbe.

Mark egy ideig gondolkodott, majd így szólt:

- Befejezzük a étkezést és elmegyünk hozzá. - találta ki.

- Komolyan? - kérdeztem elképedve. Képes lenne megtenni ezt értem?

- Persze. Nem szeretem, ha szomorú vagy. - magyarázta. Felálltam az asztaltól és megöleltem, visszaölelt. Visszaültem helyemre. - Azt szeretem, ha boldog vagy és mosolyogsz.

- Köszönöm. - mondtam még mindig mosolyogva.

Kihozták az ételünket és azt fogyasztva sokat beszélgettünk.

- Nem is mesélted, hogy van egy unokaöcséd. - jegyeztem meg.

- Nem? - szaladt fel a szemöldöke.

- Nem.

- Pedig édes gyerek. Imádom. Majd bemutatom neked. - jött izgalomba. Tényleg nagyon szeretheti. - Tényleg honnan tudsz róla? - jutott hirtelen eszébe.

- Ailentől. Tegnap átment hozzájuk. Mondanom se kell jól meglepődött. Jake se sietett elmesélni, hogy van egy fia. - meséltem.

- Testvérek vagyunk. - mosolygott.

- Az biztos. - helyeseltem.

- Na, majd összehozunk egy találkát. - mondta izgatottan.

- Ailen még jobban meglepődött mikor Örs lépett be az ajtón.

- Miért? - értetlenkedett.

- Mert már ismerték egymást, ahogy én is ismerem. - mondtam.

- Mi? Honnan? - kérdezte.

- Mikor Ailt megcsalta Luke, akkor kimentünk egy parkba kiszellőztetni a fejünket. - kezdtem mesélni. - Ott ültünk és beszélgettünk mikor egyszer csak elesett előttünk egy fiú. Örs volt az. Ailen rögtön pattant és ellátta sebeit. Azután is találkoztam vele. - mondtam és mikor a végéhez értem kicsit elszomorodtam az emlék hatására. 

- Ez remek, de mért lettél ilyen szomorú a végén? - sajnos észrevette.

- Akkor találkoztam Örssel mikor majdnem elütöttelek és ismét láttam a húgomat. - mondtam és kerültem a tekintetét.

- Héj. - szólt és fogta meg a kezem, amit az asztalon nyugtattam. Ekkor ránéztem. - Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Ki fogjuk deríteni mit akart a húgod. - próbált nyugtatni, de nekem görcsben volt a gyomrom. Szerencse, hogy már befejeztem a kajálást.

- Nem tudom el akarok-e menni. - bizonytalanodtam el.

- Ezt most magyarázd el. - kérte.

- Nem tudom kibírnék-e még egy veszekedést vele. Nem tudom akarok-e vele találkozni. - mondtam. 

Egy ideig csöndben emésztette a dolgot.

- Úgy jó lesz, ha én megyek be hozzá és kérdezem meg mit akart? - kérdezte reménykedve, hogy így megnyugszom.

- Megtennéd? - kérdeztem vissza.

- Ha úgy jobb neked, természetesen. - bólintott egy nagyot.

- Akkor úgy jó lesz. Köszönöm. - köszöntem meg ismét. 

Hihetetlen mikre képes csak, hogy boldognak lásson. Nagyon örülök, hogy egy ilyen rendes embert sikerült kifognom magamnak.

- Ailen tudod még mit mesélt? - tereltem el a témát.

- Mit? - kérdezte.

- Mikor felhívtam és elújságoltam mi történt.. - ezen elmosolyodott. - ... akkor elmesélte a családodnak is és tudod mit mondott erre Örs? - kérdeztem tőle már előre mosolyogva.

- Na, mit? - kérdezte kíváncsian.

- Figyelj! Idézem: " Klasz, Mark bácsinak legalább lesz egy normális barátnője." - ismételtem a jól megjegyzett mondatott.

- Igen én vagyok a világ legszerencsésebb embere. - mondta és megcsókolt.

Köszönöm, hogy elolvastátok. Sajnálom, hogy ilyen rövid lett, de a ebbe a részbe csak ennyit terveztem. Ne feledjetek el pipálni a "vélemények sávban". 4 tetszik, után jön a következő rész.

Sorry

Van egy rossz hírem számotokra. Ezen a héten nem lesz új rész. Holnap nem leszünk itthon ma meg nem volt időm megírni. A laptopom elvihetném, de unokatesóim szétszednék, azt meg nem nagyon szeretném és szerintem ti sem. Sajnálom, hogy a mostani részt is le kell mondanom. Az is szerepet játszik ebben, hogy nem tudom még, hogy folytassam. Ne féljetek ki fogom találni, csak még egy hét kell hozzá. Holnap gondoljatok rám, mert hosszú napom lesz! Kis unokatesóim szét fogják szedni a házat így figyelnem kell rájuk. Szerencse, hogy nem hozzánk jönnek. :)

20.rész

Egy nappal előbb sikerült hoznom a kövi részt, remélem nem baj. Jó olvasást!

Eliza szemszöge:

Reggel hihetetlen boldogsággal keltem. Rögtön kipattantam az jó meleg ágyamból. Felvettem a köntösöm és lementem reggelit készíteni magamnak. Pirítós mellet döntöttem. El is készítettem (persze mikor kész lett meg is ijedtem, ahogy szoktam), épp a mosogatóba raktam a tányérom mikor csengettek. Mentem is ajtót nyitni. Ailen állt az ajtóban, ahogy gondoltam. 

- Szia, gyere be. - invitáltam beljebb.

- Szia! - köszönt és jó szorosan átölelt. Viszonoztam ölelését. - Na, irány fölfele. Ki kell választanunk a ruhádat. - mondta és a lépcső felé húzott. Én csak nevettem lelkességé.

- Ailen. - szóltam neki.

- Igen? - kérdezte felfele menet a lépcsőn, rám se nézve.

- Még le se zuhanyoztam. - jegyeztem meg. Ekkor megállt, megfordult, rám nézett, végig mért és bólintott.

- Tényleg nem. - állapította meg okosan. - Akkor menj és fürödj meg! Én addig el leszek a szobádban ruhákat keresgélve.

- Értettem, főnök asszony. - mondtam és nevetve elmentem a fürdőbe, ahogy ígértem.

Mikor végeztem köntösben kimentem keresgélő barátnőmhöz.

- Találtál valamit? - kérdeztem az ágyra ülve.

-Nehéz. - mondta még mindig kutatva. - Nem tudom hová akar vinni. - kezdtem elkeseredni, ha Ailen nem talál valamit, akkor senki. - De mivel, ilyen ügyes barátnőd van talált három összeállítást is. - nézett rám. - Kettő olyan, ami elegáns is, de máshová is hordható. Egy meg elegáns helyre hordható csak. Válassz! Ott vannak a hátad mögött. - mondta és megint a szekrényemhez fordult. Megnéztem őket és tényleg olyanok, ahogy Ail elmondta.

- Ailen ezek csodálatosak, de egy baj van velük. - mondtam szomorúan.

- Mi? - kapta rám félve a fejét.

- Nem tudok közülük választani. - rogytam le az ágyra.

- Ja, csak ennyi. Már megijedtem. - nyugodott meg. Tovább keresgélt. - Hívd fel Markot, hogy öltözz! - mondta.

- Ez jó ötlet. - mondtam és kivonulva a szobából tárcsáztam is Markot.

- Igen? - szólt bele.

- Szia, Mark! Eliza vagyok. - köszöntem vidáman.

- Szia, Eli. - vidult fel az ő hangja is.

- Azért hívtalak, hogy mondd meg hova megyünk. - vágtam a közepébe.

- Nem fogom megmondani. - válaszolta. Hát, jó megpróbáltam.

- Jó, de azt megmondod, hogy mit vegyek fel? Úgy értem, hogy elegánsan öltözzek vagy nem muszáj. - kérdeztem meg.

- Elegánsan. - mondta. - De többet nem mondok. - mondta.

- Jó, jó. Nem is erőlködök tovább. Megyek készülődni. Majd várlak, szia. - búcsúztam is el tőle.

- Szia, majd megyek. - köszönt el ő is. Bontottuk is a vonalat és siettem is vissza a hálóba.

- Mark azt mondta, hogy elegánsan öltözzek és nem volt hajlandó elmondani, hogy hová megyünk. - viharzottam be a szobába.

- Remek. Akkor találtam számodra egy még jobb összeállítást. - mondta és felemelte. 

A ruha csodálatos volt. Nem is emlékszek, hogy mikor vettem. 

- Ailen ez... ez... - nem találtam a szavakat. - ... tökéletes.

         

- Tudom - tudom. Öltözz! Még csomó dolgunk van. - parancsolt rám.

- Rendben! - mondtam és még mindig a ruhát bámulva elmentem átöltözni.

Miután végeztem kimentem Ailenhez.

- Oh, Eli, gyönyörű vagy! - mondta kikerekedett szemekkel nézve. Körbe fordultam előtte. - Csodálatos!

- Köszönöm.

- Na, gyere, ülj ide. Megcsinálom a sminked és hajadat. Az interneten találtam egy gyönyörű frizurát, azt csinálom meg neked. - mondta miközben leültetett egy székre.

- Te tudtad, hogy Jakenek van gyereke? - kérdezte Ailen miközben a hajamat fonta.

- Gyereke? Nem. Nem tudtam. Lány? Fiú? - kérdeztem csodálkozva.

- Fiú és ezen meg fogsz lepődni, de ismered is.

- Én?

- Igen, te. Emlékszel a parkból arra a fiúra? Örsre? - kérdezte.

- Persze. Mi van vele? - kérdeztem vissza.

- Ő Jake gyereke.

- Komolyan? - kérdeztem csodálkozva.

- Aha. Tegnap megjelent Jakenél. Gondolhatod jól meglepődtünk mindketten. - mondta.

- Azta. - csak ennyit tudtam kinyögni.

- Igen. Tudod mit mondott mikor meséltem nekik, hogy randitok lesz Markkal? - kérdezte.

- Mit?

- "Klasz, Mark bácsinak legalább lesz egy normális barátnője." - idézte. Én csak vigyorogtam rajta.

- Nézd meg magad a tükörben! - mondta izgatottan.

- Oké! - mondta és elindultam a fürdő felé. Ailen követett. - Ailen ez gyönyörű lett. Köszönöm. - néztem rá az utolsó mondatnál.

- Igazán nincs mit. Szívesen tettem. - mondta és abban a percben csöngettek is.

- Ez biztos Mark lesz. Úr isten, félek.

- Nyugi, Mark odáig van érted. Te neked is tetszik Mark. Mark rendes fiú. Nem lesz semmi baj. - nyugtatott.

- Ha te mondod.

- Na, menj ajtót nyitni. - mondta kedvesen. Én el is indultam. 

Az ajtó előtt megálltam és nagy levegőt vettem. Kinyitottam az ajtót és nem az a személy állt ott, akit vártunk. Sőt olyan személy, akit nagyon nem vártam. Rögtön betört az ajtón és a nappali felé indult. Az ajtót becsukva, fejemet rázva megindultam én is felé.

- Mit akarsz itt Susan? - kérdeztem csöppet sem kedvesen.

- Készültél valahová? - kérdezte végig mutatva öltözékemen.

- Igen. Képzeld. Készültem. Nem érek rád. El is mehetsz. - mondtam és a bejárat felé mutattam.

- Nem is érdekel mért jöttem? - kérdezi. Bár érdekel, de erre most nem érek rá.

- Eli akkor én megyek is jó szórakozást nek..... - mondta még a lépcsőről Ail, de mikor leér és meglátta Suzt elhallgatott és mérgesen nézett húgomra. - Te még is, hogy mered idetolni a képed? - kérdezte kiabálva Suzitól.

- Itt lakik Eliza. - nézett rám.

- Ez igaz, de te nem. - vágtam hozzá. Megint csöngettek. Most már biztos Mark az. Ott hagyva őket elindultak ajtót nyitni.

- Szia. - mondta és rám nézve nem tudott megszólalni. Egy ideig állt és nézett. Megelégeltem és behúztam az ajtón. Megcsókoltam. 

- Szia. - köszöntem én is. - Sajnos a húgom valami miatt idejött és nem akar elmenni. - mondom szomorúan.

- Miért jött ide? - kérdezi összeráncolt homokkal.

- Nem tudom. - rázom meg a fejem. Ő is megrázza fejét és ujjainkat összekulcsolva a nagyszoba felé húz.

Mikor belépünk Ailen és Susan még mindig ellenségesen bámulják egymást.

- Milyen rég láttalak Susan. Ezt a kellemetlen meglepetést. - mondja Mark én meg halkan kuncogok mellette. Susan először Markra néz mérgesen majd rám. Mark ezzel mit sem törődve folytatja. - Mi lenne, ha most elmennél és békén hagynád a nővéred? - kérdezi. 

Suz idegesen kapkodta köztünk a fejét, majd fogta magát és engem majdnem fellökve távozott.

- Ez fura volt. - mondtam.

- Az egyszer biztos. - mondta Ailen. - Na, én tényleg megyek. Jó szórakozást. - köszönt el és távozott is.

- Van még kedved elmenni? - kérdezte és aggódó szemeit rám meresztette.

- Persze. - vágtam rá.

- Biztos? El is halaszthatjuk. Holnap is elmehetünk. Nem fonto.. - csak mondta és mondta egy idő után megelégeltem és csókommal hallgattattam el.

- Mehetünk. Semmi bajom. - mondtam.

- Rendben. - mondta. -  Egyébként gyönyörű vagy. -tette hozzá. Majd mindketten elindultunk kifele.

Tudom nem egészen az lett benne, amit vártatok, de majd a következő részben a randi is benne lesz. Kérlek benneteket, hogy legalább pipáljatok. Köszii.