22. rész

Sziasztok!
Meghoztam a 22. részt. Remélem tetszeni fog. Nem lett nagyon hosszú. Tudjátok. A 23. rész akkor fog felkerülni, ha erre a részre érkezik 4 tetszik a pipáló sávban. Remélem hamar meg lesz és hozhatom nektek a következő részt. Jó olvasást.

Eli szemszöge:

Mark ígéretét betartva vacsora után elindultunk a húgomhoz. Bizonytalan voltam. Nem tudtam fel vagyok-e készülve még egy veszekedésre. Persze, ha békülni akarna, én belemennék. Igaz, hogy nagyon csúnyán viselkedett velem az utóbbi 3 évben, de akkor is a testvérem. Ő a családom. Ő maradt már csak meg nekem. Nagyon szerettem, szeretem. Megbántott, de képes lennék neki megbocsátani, mert testvérek vagyunk, és a testvérek kitartanak, egymás mellet bármi történjék is. Ezeken gondolkodtam miközben Suz házához tartott a taxi. Markra nézve láttam, hogy ő is a gondolataiba mélyedve nézi London városát. Ahol épp voltunk tökéletesen rá lehetett látni London Eye-ra. Odacsúsztam Markhoz.

- Olyan gyönyörű. - mondtam kezemet az ölébe téve. Mark hirtelen összerezzent.

- Mi? - kérdezte értetlenül. Szerintem annyira el volt gondolkodva, hogy csak nézett ki az ablakon, de látni semmit nem látott. Csak kimutattam az ablakon, mert még mindig látszott. - Ja. - értette meg végre, hogy miben gyönyörködtem. - Igen, az. - helyeselt és mosolyogva megfogta a kezem. Én rádőltem vállára.

- Mit tervezel? Mit mondasz majd Susannak? - kíváncsiskodtam. 

- Ezen gondolkodtam egész úton, de semmi használható nem jutott eszembe. - mondta és simogatott közben. 

- Sajnálom. - mondtam őszintén. Annyi gondot okozok neki. - Most nekem se jut eszembe semmi jó. - vallottam be.

- Nem baj. Majd ha ott leszek muszáj lesz valamit mondanom. Akkor csak kinyögök majd valamit. - nevetett fel és simogatott tovább. Felülve nyomtam egy puszit az arcára. - Ezt most mért kaptam? - kérdezte mosolyogva.

- Mert ilyen rendes vagy velem. - mosolyogtam vissza és öleltem át. 

Nem sok időnk maradt erre, mert az autó lassítani kezdett majd végleg megállt. Tehát megérkeztünk. Itt a nagy pillanat. Meg kell tennünk. Nagyon félek, de mégis akarom. Kíváncsi vagyok mért állított be Susi. Vajon mit akarhatott. Kiszálltunk a taxiból. Én Mark kezét szorongattam és nem nagyon akartam elengedni.

- Kicsim akkor, hogy legyen? - kérdezte Mark. - Itt maradsz vagy bejössz velem?

Sokáig gondolkodtam. Nem tudtam eldönteni bemenjek-e a húgomhoz vagy inkább kint maradjak, törékeny lelkem féltsem. Végül az utóbbi mellet döntöttem. Válaszképpen megráztam fejem. Nem bírtam volna egy értelmes szót se kinyögni. Gombóc volt a torkomba a félelemtől.

- Rendben, akkor te ülj be abba a kávézóba és igyál valamit. - mutatott a házzal szembe lévő helyre. Megint csak bólintottam. - Én meg bemegyek és kiderítem mért zaklatott megint Susan. - lágy csókot nyomott számra és elindult az ajtó felé. 

Nem akartam, hogy Susan lássa én is itt vagyok ezért gyorsan átiszkoltam a túl oldalra és hátra se nézve bementem a kávézóba. Sokan voltak, de nem társalogni jöttem. Helyet foglaltam egy asztalán és néztem ki az ablakon, mivel mellettem volt. Nagyon elbambultam, mert egy pincér érintette meg a vállam.
- Hölgyem! Minden rendben? - kérdezte aggodalmasan.
- Igen. Természetesen. - mondtam és biztatóan rá mosolyogtam a fiatal pincér lányra.
- Rendben. - egyezett bele, de látszott, hogy nem igazán győztem meg. - Mit hozhatok? - kérdezte végül.
Leadtam a rendelésem és el is sietett. Nagyon ismerős volt, de nem tudom honnan. Itt még soha nem jártam tehát biztos, hogy nem innen.

Eközben Mark szemszöge:

Mikor ott hagytam Elit az utcán és elindultam Susan ajtajához még mindig nem tudtam mit mondjak. Az ajtónál visszafordultam megnézni minden rendben van-e Elivel. Láttam, hogy elindul a kávézó felé aztán be is megy. Nagy levegőt vettem és bekopogtam. Csak remélni tudtam, hogy Susan békülni akart Elizával és nem összeveszni. Mocorgást hallottam bentről és idegesen vártam, hogy kinyíljon az ajtó. Egy kis idő után ki is nyílt. Susan meglepett arccal méregetett.
- Szia, beengedsz? - kérdeztem végül, mert ő nem igazán akart megszólalni és kezdtem kínosnak érezni ezt a helyzetet. Bólintott és elállt az ajtóból.
- Mi járatban? - kérdezte miután beljebb vezetett egy folyóson a nappaliba. Helyet foglaltam a kanapén.
Otthona nem volt nagy, de takaros. Szépen otthonosan be volt rendezve. Két nagyobb kék sarok kanapé volt összetolva középen. Köztük egy kis asztal volt elhelyezve. Vele szemben egy tévé és egy hatalmas könyvespolc helyezkedett el. A polc egy beugróban helyezkedett el mellette egy kis olvasó sarok helyezkedett el.
- Szeretsz olvasni? - kérdeztem meglepetten.
- Igen. Ezen mi olyan meglepő? - háborodott fel.
- Bocsi, csak kérdeztem. - emeltem kezem védekezésképpen magam elé.
- Tehát, miért jöttél? - kérdezte türelmetlenül.
Kénytelen leszek a lényegre térni.
- Na, jó. Miért jöttél délután? Erre lennék kíváncsi. - nyögtem ki a földet bámulva.
A végén felnéztem rá. Megdermedve állt ott ahol az előbb is. Hallgatott. Nem szóltam egy szót sem. Megvártam, míg összeszedi gondolatait.
- Mért vagy erre kíváncsi? - kérdezte végül, de még mindig nem nézett rám. Egy pontot bámult a falon.
- Tudod, Eli elég vacakul érezte magát, amiért meg sem hallgatott. - arról mélyen hallgattam, hogy azt reméli ki is békülnek.
- Értem, de ezt inkább a nővéremmel szeretném megbeszélni. - nézett rám.
Nem láttam olyasmit a szemében, mintha ártani akarna Elinek.
- Egy feltétellel. - mondtam. Bólintott így folytattam. - Nem fogod megbántani. - jelentettem ki.
- Rendben. Nem fogom megbántani. - egyezett bele.
- Ígérd meg! - utasítottam miközben felálltam.
- Ígérem, hogy nem fogom megbántani. - ígérte meg.
- Oké. Akkor, gyere. A szemben lévő kávézóban vár. - hívtam.
- Ő mért nem jött be? - kérdezte döbbenten.
- Nem akarta, hogy több fájdalom érje. - mondtam.
Láttam Susanon, hogy szomorú lett.
- Sok fájdalmat okoztam neki? - kérdezte a földet pásztázva.
- Gondolj bele miket vágtál a fejéhez, hányszor vesztetek össze. - vágtam a fejéhez kegyetlenül.
Felnézett rám könnyes szemeivel, de nem tudtam sajnálni. Az, akit megismertem egy gonosz nő volt. Senki és semmi nem érdekelte. Átgázolt az emberek érzésein. Nem érdekelte, hogy megbántja - e őket vagy sem. Sőt legtöbbször direkt fájdalmat is akart okozni szavaival. Nem túlságosan kedveltette meg magát velem. Főleg, hogy ez a viselkedés Elit viselte meg leginkább.
- Jössz vagy sem? - kérdeztem kicsit dühösen.
- Egy pillanat felveszek valami normális ruhát. - utalt arra, hogy egy kissé szakadt ruha van rajta.
Visszaültem előző helyemre ezzel jelezve, hogy mehet, megvárom. El is sietett. Próbáltam addig idegességem lenyugtatni azzal, hogy felálltam és a könyveket kezdtem nézegetni. Az egyik sorban e könyvek előtt volt egy régi kép kettejükről, amint a kamerába nevetnek. Elmosolyodtam a látványon. Tehát régen tényleg jóban voltak. Nem veszekedett vele Susan. Másik fényképen két idősebb emberrel voltak négyen együtt. Biztos a szüleikkel.
- Mehetünk. - kérdezte Susan az ajtóból. Hangjára összerázkódtam.
- Igen. - mondtam és elindultam utána.
Kiérve az ajtón még egyszer visszafordultam Susanhoz, aki ajtót zárta.
- Biztos, hogy nem fogod megbántani? - kérdeztem.
- Biztos. - erősített meg. - Tudod Liz nagyon szerencsés, hogy te lehetsz a barátja. - mondta rám nézve.
- Ezt már ő is mondta. Én úgy gondolom, hogy én vagyok szerencsés, hogy ő lehet a barátnőm. - mondtam és ezzel lezártnak tekintettem a témát. - Gyere, menjünk.
Elindultunk a kávézó felé......

Sajnálom még egy ideig húzom az idegeiteket. Pipáljatok!