30. rész

Eli szemszöge

Markkal meg volt beszélve, hogy délután nem tudunk találkozni. Miután végeztem a munkahelyemen felhívtam Susant, hogy tudnánk- e találkozni, mert beszélnünk kéne. Megbeszéltük, hogy elmegyünk sétálni egy közeli parkba, mert szép idő lett, így délutánra. Elindultam gyalogolva. Útközben vettem egy-egy limonádét mind kettőnknek, mert tudom, hogy az Susan kedvence.

Susannál hamarabb értem oda, így elkezdtem sétálgatni a limonádémat szürcsölgetve. A parknak volt játszótér része is. Sok gyerek játszott, hintázott vagy más egyéb dolgot csinált. Őket néztem egy ideig mikor hátulról valaki befogta a szemem. Én úgy megijedtem, hogy majd nem eldobtam a két limonádét.

- Na, ki vagyok? - kérdezte egy számomra nagyon is ismerős hang.

- Susan. - mondtam megnyugodva. Ekkor leengedte a kezét én meg felé fordultam. - A frászt hoztad rám. - adtam tudtára.

- Az ott limonádé? - mutatott csillogó szemekkel az említett tárgyra.

- Igen az. - válaszolom és átnyújtom neki sajátját.

- Uu, kösziiiii! Imádlak! - ugrik a nyakamba és ölel meg, szorosan.

- Jól van, én is szeretlek, de, ha, így folytatod, megfojtasz. - mondom neki mire ő mosolyogva elenged. - Megyünk akkor sétálni?

- Aha, mehetünk. - mondja és el is indulunk. - Miről akartál beszélni? - kérdezi két korty között.

- Emlékszel arra a pincérnőre, aki nagyon ismerős volt nekünk? - nézek rá kérdőn.

- Persze, emlékszem. - válaszolja.

- Tegnap éjszaka eszembe jutott, hogy ki ő.

- Mért? Ismerünk mi Nellát? - vág a szavamba.

- Nellát nem, viszont Annabellát igen. - nézek rá kíváncsian, hogy mit reagál a név hallatán. Egy ideig értetlenül néz, valószínűleg nem ugrik be neki előszörre, de szép lassan nézése átmegy döbbenté, majd haragossá.

- Azaz Annabella? - kérdezi fogát csikorgatva.

- Az. - bólintok.

- De akkor mért Nella volt a kitűnőjén? - nyugodott le egy kicsit.

- Ezt én sem értem. - rázom a fejem értetlenül.

- Majd kiderítjük. - legyint. 

- Benne vagyok. - vigyorgok. - Majd elmehetnénk a kávézóba valamelyik nap. - ajánlom fel.

- Rendben, ez jó ötlet. - tűnődik el. - Majd figyeljük, hogy felismer-e minket.

- Igen. Aztán meg megvárhatnánk zárás után, hogy beszéljünk vele. - fűzöm tovább ötletelgetésünket.

- Igen, ez jó terv lesz. - bólint rá és ki dobja üresen maradt poharát egy kukába, én már rég kidobtam.

- Jó ez meg van, de meséld, most van valakid? - jut eszembe, hogy mostani életéről nem nagyon tudok semmit sem, így érdeklődök utána.

- Ez most, hogy jutott eszedbe? - nevet fel.

- Hát, nem tudom, csak úgy. Nem tudok az életedről majdnem semmit. - válaszolom szomorúan.

- Akkor ezen most változtatunk. - karol belém mosolyogva. - Azaz igazság, hogy még én sem tudom. - vallja be elhúzott szájjal, de szemei csillognak.

- Mesélj, csak! - utasítom. - Mindenre kíváncsi vagyok.

- Rendben van. - egyezett bele vigyorogva. - Tehát, van valaki, akivel alakulóban van valami. - mondja és szünetet tartott, de én nagyon kíváncsi vagyok, így megsürgetem.

- Tovább! - utasítom.

- Oké- oké! - emelte fel kezeit védekezően. - Viszont van egy kis akadálya a kapcsolatunknak. - görbült lefele a szája.

- Micsoda? - kérdezek rá.

- Van egy menyasszonya. - böki ki.

- MENYASSZONYA? - döbbenek meg.

- Igen, sajnos. Nem valami jó a kapcsolatuk. Sokat veszekednek és már eltávolodtak egymástól. Ezt mesélte. - védekezik szomorúan.

- Akkor mért nem szakítanak? - kérdezek rá a számomra érthetetlen dologra.

- Ez az, amit én sem értek. - rázza a fejét értetlenül.

- Megkérdezted?

- Igen, meg. - bólint.

- És mit válaszolt? - kérdem meg, mert nem úgy látszik, mint, aki el szeretné mesélni.

- Igazából semmit. - ráncolja a homlokát.

- Ez mit takar? - kérdezek rá.

- Terelte a témát. Arról kezdett el magyarázni, hogy ő mennyire szeret engem, meg ilyesmi dolgokról. - mondja. - Most jövök rá, hogy én meg voltam olyan bolond, hogy sikerült ezekkel elterelni a figyelmem. - gondolkodik el.

- Mióta tart ez az egész? - kérdem meg.

- Úgy másfél hónapja. - válaszolja.

- Tudtad már az elején is, hogy van valakije? 

- A legelején nem, de mikor kicsit komolyodott a dolog akkor elmondta.

- Ez legalább tisztességes tőle. De akkor mért bonyolódtál bele még jobban? - kérdem.

- Mert szerelmes vagyok belé. - adja a választ pirulva. 

Én még nem láttam ilyennek  a húgomat. Voltak már kapcsolatai, de azok nem voltak olyan nagyon komolyak. Úgy látszik, hogy most nagyon bele zúgott ebbe a pasiba. Azért örülök, hogy rátaláltam Markra. Szerencsésnek érzem most magam, hogy neki nem volt semmilyen barátnője és nem kellett megküzdenem érte.

- Akkor is muszáj, hogy szakítson azzal a csajjal, mert ez így nem állapot. - mondom ellentmondást nem tűrő hangon. - Másfél hónap alatt lett volna rá ideje, nincs igazam? 

- Igazad van, de mond, hogy vegyem rá erre? - kérdi kétségbe esetten.

- Nem tudom. Te ismered őt, neked kell tudnod. - mondom. - Először kezd talán azzal, hogy megint megkérded mért nem szakított a menyasszonyával. - adok ötletet.

- Rendben, az lesz. - egyezik bele. - Köszi, a segítséget.

- Igazán nincs mit, de most majd ne hagyd, hogy elterelje a figyelmedet. - figyelmeztetem.

- Ígérem, nem fogom hagyni. - ígéri meg.

Még egy ideig beszélgettünk, de aztán mennie kellett dolgozni, így a park kijáratánál elváltak útjaink. Én elindultam haza, de útközben még bevásároltam, mert Mark átjön este vacsorázni. Vettem mindenféle dolgot, hogy össze tudjak valamit ütni. Haza érve elpakoltam a megvett dolgokat, majd leültem egy kicsit tévézni, mert volt még időm megcsinálni a vacsorát. Azt szeretném, hogy addigra legyen, kész mire ideér Mark.

Persze nincs ekkora szerencsém. Tekintve, hogy éjszaka nem aludtam valami sokat testem úgy gondolta, hogy ezt most bepótolja tévénézés közben. Nagyokat pislogva nyitogattam szemeim és mikor megpillantottam két pislogás között az órát rögtön tovaszállt fáradságom. Kikerekedett szemekkel bámultam a szerkezetet, de rá kellet, hogy jöjjek előbb nem tévedtem. Egy órán belül ér ide Mark. Sietve pattantam fel ülő helyzetemből és rohantam a konyhába elkészíteni a vacsoránkat. Gyorsan elő készítettem a hozzávalókat, majd neki látta  a főzésnek.

Beraktam a sütőbe az ételt és rá pillantottam az órára. Mosolyogva nyugtáztam, hogy háromnegyedóra telt el ébredésem óta. Tehát van még negyed órám egy gyors zuhanyzásra, addigra a kaja is elkészül. 

Felsiettem a szobámba, kiválasztottam a ruhám majd a fürdőbe vonultam. Megint rápillantottam az órára és ahhoz mérte  siettem a zuhanyzással. Elkészülve ezzel felöltöztem és feltettem egy halvány sminket is. Mire ezekkel elkészültem csengettek is. Lesiettem a lépcsőn, majd ajtóhoz sétálva, mosolyogva kinyitottam és Mark nyakába ugrottam. Szenvedélyesen megcsókoltuk egymást.

- Szia! - mosolyogta  rá. - Már nagyon hiányoztál! Gyere be! - invitálom beljebb.

- Szia, édes! Te is rettentően hiányoztál nekem. - mondja mosolyogva, miközben belép a házba. - Nagyon csinos vagy. - húz magához közelebb.

- Köszönöm. - köszönöm meg pirulva.

- Csak az igazat mondom. - kacsint rám. - Mi ez a finom illat? - indul el a konyha felé engem kézen fogva, maga után húzva.

- Spagettit csináltam. Remélem, szereted. - tájékoztatom. Elengedem a kezét és a sütőhöz lépve bekukkantok. 

- Az a kedvencem. - biztosít mosolyogva.

- Ennek örülök, mert mindjárt kész is lesz.

4 tetszik pipa és jön a kövi!

29. rész

Nem mondanám, hogy tessék, itt van megszavaztátok, mert csak ketten szavaztatok, így abból a két szavazatból döntöttem Jake mellett. Egy szavazat érkezett Markra is, de tekintve, hogy 50-50%, így enyém volt a döntési jog és ezért Jaket választottam. Remélem tetszeni fog, jó olvasást.

Jake szemszöge:

Örülök, hogy Ailt nem zavarja Örsi. Mindkettőjük nagyon fontos számomra és, ha választanom kéne, akkor nem is tudom, kit választanék. Valószínűleg a fiamat, de nagyon szomorú lennék, hogy elveszteném Ailent. Na, de erre nem került sor, így nem is értem mért töröm ezen a fejem.

Egész éjjel azon agyaltam, hogy hogyan tudnám kifejezni Ailennek az érzéseimet. Nagyon megkedveltem és nem csak úgy, mint egy barátot. Sajnos úgy érzem, hogy ő még mindig az ex-férjébe szerelmes. Nagyon nem értem, hogy mit eszik rajta. Az a pasi elég nagy  seggfej. Gondolataimból az ajtó nyitódása zavart meg.

- Szia! - köszön Mark.

- Szia! Arról még nem hallottál, hogy ha bemész valahová előtte kopogni szokás? - kérdezem. Ő csak vállat von és helyet foglal az íróasztalom előtt elhelyezett székben.

- Ailen mondta, hogy valami bajod van. - tér rögtön a lényegre.

- Ti kibeszéltek a hátam mögött? - kérdezem felháborodottan, de igazából inkább el akarom terelni a témát.

- Ne tereld a témát! - szól rám Mark. Túl jól ismer. Sóhajtok egyet és feladva belekezdek a magyarázásba.

- Jó. Igen van valami bajom. - kezdem és szünetet tarok, mert nem tudom, hogy mondjam el.

- És még ma meg is tudom? - kérdezi felhúzott szemöldökkel.

- Jó, na, mindjárt. - intem türelemre. - Tehát az a bajom, hogy Ailen még mindig azt a hülyét szereti. - nyögöm ki végre.

- Lukera célzol? - kérdezi, mire én csak bólintok egy aprót. - Honnan veszed ezt? - kérdezi homlok ráncolva.

- Tudom és kész. - nem kezdek bele magyarázásba.

- Szerintem nincs igazad. - mondja nyugodtan.

- Mért vagy te ebben olyan biztos? - most rajtam a sor, hogy felhúzzam a szemöldököm.

- Mért vált volna el tőle, ha szeretné? - kérdezi a számára egyértelműt. 

- Nem tudom, de akkor is biztos még szereti. - makacskodom.

- Mért hagyta volna el? - kérdezi tovább.

- Mert rosszul esett neki, de attól még szereti. - makacskodom tovább.

- Na, akkor erre válaszolj! - szólít fel és jelentőség teljesen rám néz. - Mért költözött volna hozzád, azért mert fél tőle?

Erre már nem tudok mit válaszolni. Lehet, hogy igaza van, és tényleg nem szereti már.

- Jó lehet, hogy igazad van. - sóhajtva, de egyetértek vele.

- Akkor most szépen kimész és bocsánatot kérsz tőle. - utasít.

- Mért is? - kérdezem értetlenül, mert nem emlékszem, hogy csináltam valamit, amivel megbánthattam volna.

- Nem esett jó neki, hogy reggel lepattintottad. - magyarázza.

- Tényleg? - kérdezem meglepetten, észre se vettem.

- Tényleg.

- Akkor jobb lesz, ha bocsánatot kérek tőle. - mondom és feltápászkodom.

- Ezt magyarázom! - kiált fel drámaian Mark. Én csak ránézek és megrázom a fejem, majd folytatom utam Ailen irodája felé. Hallom, hogy Mark a nyomomban van.

Belépve az ajtón megtorpanok. Ailen nincs itt, csak egy nagy csokor virág. 

- Mi az? Mért álltál meg? - értetlenkedik Mark a hátam mögül. Én csak arrébb léptem, hogy megértse cselekedetem. - Hol van Ailen? És mi ez a csokor? - kérdezi ő is azt, amit az előbb magamban én is feltettem.

- Ezt én is szeretném tudni. - rázom meg a fejem. - Nézzük meg a csokrot. - mondom és a virág felé veszem az irányt.

- Jó ötlet! - ért egyet velem a testvérem és követ rövid utamon.

Nem kellett sokat keresgéltem kísérőkártya után, mert a virágcsokor mellett megtaláltam. Kinyitva megtaláltam az üzenetet, ami Ailent felzaklathatta, már ha igaza van Marknak. Megnézve átnyújtottam neki, hogy olvassa el.

- Hova mehetett? - kérdezte miután ő is megnézte a rövid üzenetet.

- Nem tudom. - rázom meg a fejem és gondolkodásba kezdek és akkor támadt egy ötletem, hogy hova mehetett. - Ha igazad van, és tényleg nem szereti már, akkor azt hiszem, tudom, hol lehet. - nézek rá.
- Biztos, hogy igazam van. - mondja magabiztosan. - Úgyhogy induljál.
- Igen megyek is! - mondom és kabátomért indulok. Mark az ajtó előtt vár és mikor odaérek, becsukom magam után, majd be is zárom. - Te menj el Örsért, mert számít rád. - figyelmeztetem.
- Persze, hogy elmegyek. - néz rám olyan ezt te sem gondoltad komolyan fejjel.
- Jó, jó. Na, de én megyek. Majd hozd haza Örsit. Szia! - búcsúzom el a kocsinál.
- Rendben. Sok sikert! Szia! - köszön el ő is.
Beülök a kocsiba és elhajtok Ailen felé, legalább is remélem, hogy felé.

~

Mikor odaérek, gyorsan besietek. Szememmel folyamatosan Ailent keresem. Sajnos nem találom. Már kezdem feladni a reményt mikor, megpillantom őt. Egy fa tövében rejtőzött el és ezért nem találtam eddig. Halkan odasétálok mellé és helyet foglalok. Nem szólok egy szót sem. Mikor leülök, rám néz, majd vissza a semmibe. Egy ideig, így ülünk csendben, de ő ezt a csendet megtöri halk kérdésével.

- Honnan tudtad, hogy itt leszek? - ránézek, de ő meg mindig a fák lombjait nézi.

- Mikor Örsi megérkezett akkor említettétek, hogy itt találkoztatok és, hogy gyakran jársz ide. - magyarázom.

Megint hosszú csend telepedik ránk. Ő nem szól semmit, én meg várom, hogy ő szólaljon meg előbb.

- Gondolom megtaláltátok a csokrot. - szólal meg végül és végre rám is emeli gyönyörű szemeit.

- Igen, meg. - bólintok. - Luke küldte, igaz? - kérdezem.

- Igen ő volt, de nem értem, hogy mért csinálja ezt. Mért nem hagy engem végre békén? - kérdezi sírva. Közelebb csúszok hozzá és átölelem.

- Ezt én sem tudom, de... - itt tartottam egy kis szünetet, míg eltoltam magamtól, hogy szemébe nézhessek. - ... nem engedjük a közeledbe, megvédünk. - mondom. 

Ő csak néz hálásan, majd lenéz a számra és vissza a szememre. Én is ugyan ezt teszem és kezdem úgy gondolni, hogy Marknak tényleg igaza volt Ailennel kapcsolatban. Már ajkaink közelednek egymáshoz, de akkor Ailen hirtelen eltávolodik tőlem, kibújik ölelésemből és távolabb ül tőlem. Én csak értetlenül bámulom cselekedeteit.

- Sajnálom, ezt nem lett volna szabad. - rázza a fejét és a földet pásztázza.

- Még mindig őt szereted? - kérdem csalódottan.

- Kiről beszélsz? - néz rám összehúzott szemöldökkel.

- Lukeról. 

- Mért szeretném? Dehogy! Ne, nevettess már! - válaszolja, én meg agyon boldog vagyok ettől a ténytől.

- Akkor meg mért nem lett volna szabad? - nézek rá kérdőn.

- Azért, mert... - kezdi, de nem folytatja.

- Mert? - ösztönzöm folytatásra.

- Mert te szeretsz más. - mondja, de nem értem miről beszél.

- Még is kit? - kérdezek rá.

- A volt barátnőd, Maryt. - mondja a földet nézve.

- Én már nem szeretem azt a nőt. - nyugtatom meg és megint közelebb húzódom hozzá. Rám kapja tekintetét.

- Tényleg? - kérdi reménnyel a szemeiben.

- Tényleg. - mondom és egy kósza hajtincset a füle mögé tűrök.

- Biztos vagy benne? - kúszik, egy apró mosoly a szájára mikor elkezdek felé megint közelíteni.

- Egészen biztos. - suttogom szinte a szájára és akkor, végre megtörténik, amire már az első találkozásunk óta vártam. Megcsókolt! 

Ajkai puhák és édesek voltak. Ez életem legjobb csókja. Végül levegőhiány miatt kénytelenek voltunk elválni. Homlokunkat egymásnak döntöttük és úgy mosolyogtunk egymásra.

- Erre már nagyon régóta vártam. - vallja be.

- Én is. - teszek én is vallomást. - Kérdezhetek valamit?

- Bármit.

- Mért nem tettük ezt meg előbb?

- Azt hiszem azért, mert mindketten azt hittük a másikról, hogy mást szeret. - válaszolja, és kicsit eltávolodik tőlem, de épp csak annyira, hogy ölelésembe bújhasson. Szorosan ölelem, nem is akarom, elengedi őt soha.

- Igazad lehet, de akkor meg nagy bolondok vagyunk.

- Igen, azok vagyunk. - nevet fel. - De a lényeg, hogy végre megjött az eszünk. - mondja

- Egyet értek. - mondom mosolyogva és még szorosabban ölelem.

4 tetszik és jön a következő rész!