18. rész

Ailen szemszöge:

Hamarabb odaértünk a kávézóba. Így is terveztük, hogy Luke nehogy meglássa Jaket. Leültem az egyik asztalhoz, Jake meg egy kicsit távolihoz. Nagyon, jól esik, hogy így támogat és segít, bár nem értem mi baja volt az irodában. Azt hittem, hogy szeretné a feljelentést, de munkahelyünkön nem úgy tűnt. Ezért is találtam ki ezt a tervet. Remélem Luke nem akar majd bántani, de örülök, hogy Jake eljött velem.

- Hozhatok valamit? - zavart fel gondolataim közül a pincérnő.

- Igen, köszönöm. Egy forró csokoládét szeretnék kérni. - szóltam egy kis gondolkozás után az étlapot bámulva.

- Rendben. Azonnal hozom. - felelte.

Mikor elment azon kezdtem el agyalni, hogy mit mondjak Lukenak. Nem tudom. Talán nem is kell ezen gondolkodni. Talán majd jön magától. Vagy nem? Lehet, hogy azzal kéne kezdenem, hogy honnan tudja a címem. Vagy, hogy mitől lett ennyire durva? Vagy.... Mivel érdemeltem ezt ki?

- Parancsoljon, a forró csokoládé. - tette le elém. - Hozhatok még valamit?

- Nem, köszönöm. Ennyi elég lesz. - feleltem kérdésére. Nem volt időm többet gondolkodni, mert Luke megérkezett és felém közeledett. Én felálltam.

- Szia! - köszöntem.

- Szia! - köszönt vissza és meg akart puszilni, de hátrébb léptem. - Leülünk? - kérdezte egy sóhaj kíséretében.  Bólintottam egyet, így helyet foglaltunk. Luke intett a pincérnőnek, aki ide is jött.

- Hozhatok valamit? - kérdezte udvariasan.

- Igen, egy kávét szeretnék. - mondta és a pincérnő egy bólintás kíséretében távozott is. - Tehát. Miről akartál beszélni? - csapott a közepében és fürkészte arcom.

- Szerinted? - kezdtem ideges lenni, hogy úgy tesz, mintha nem történt volna semmi. - A tegnap estéről. - vágtam a képébe, de ő nem nézett rám. Láttam, hogy Jake figyel minket és készenlétben áll. Luke nem szólt semmit, így folytattam. - Még is, hogy gondolhattad ezt? - megint semmi. Nem tudom, mit mondhatnék még. - Azt tervezem, hogy feljelentelek. - mondtam mellékesen. Erre persze már kérdőn rám nézett.

- Nem bántottalak. - védekezett gyengén.

- De zaklattál. - hoztam fel ellene. - Ettől a beszélgetéstől függ, hogy mit csinálok. - kavargattam idegesen a forró csokimat. Nyugalmat kell magamra erőltetnem. - Válaszolnál végre a kérdésemre? Még is, hogy gondolhattad ezt? - ismételtem meg kérdésem és beleittam a forró italomba.

- Nem tudom. Hiányzol és... - hallgatott el.

- És arra az a megoldás, hogy kierőszakolsz belőlem egy csókot? - kérdeztem tőle.

- Nem. - mondta szomorúan.

- Te intézted úgy, hogy ne legyünk együtt. Te csaltál meg engem és nem én téged. - vágtam a fejéhez.

- Sajnálom egy rossz lépés volt.

- Egy rossz lépés? Nem hiszem, hogy nem volt több. Átgondoltam és szerintem nem csak akkor csaltál meg, hanem máskor is. - mondtam neki, de nem reagált semmit. - Tudod mit? Nem érdekel. Nem érdekel hányszor csaltál meg. Örülök, hogy megtetted. - tettem hozzá. Erre kérdőn rám nézett. - Igen örülök neki, mert így legalább megtudtam milyen ember is vagy valójában. Most már tudom, hogy egyáltalán nem ismertelek, ismerlek. Rossz emberbe szerettem bele. A tettet személyiségedbe szerettem bele és nem a valósba.

- De én szeretlek. - mondta halkan.

- Lehet, hogy én is a szívem mélyén, de..... - kezdtem, de a szavamba vágott.

- Akkor van még esélyem, hogy rendbe hozzam, amit elrontottam? - kérdezte lelkesen.

- Nem hagytad, hogy befejezzem. - mondtam haragosan.

- Sajnálom. Folytasd csak. - kért elnézést.

- Tehát azt szerettem volna mondani, hogy nem tudnék benned megbízni. ELVESZTETTED A BIZALMAM. - nyomatékosítottam szavaim. Remélem végre felfogta. Felállt feldöntve a széket és nagyon dühösnek nézett ki. Féltem, hogy megüt. Én is felálltam és hátrébb léptem. Jake is felállt és elém lépet védelmet nyújtva.

- Ne merd bántani! - kiabált rá Lukre Jake. Erre Luke hátat fordított nekünk és távozott. Jake felém fordult. Aggódást véltem felfedezni szemeiben.

- Gyere, menjünk! - fogta meg a kezem és fizetés után egy parkba húzott majd ott leültett egy padra. Szép helyen volt a park. Egy kis tó is volt a helyszínén. Mi pont úgy ültünk le, hogy láttuk a vizet.

- Szép hely. - jegyeztem meg.

- Igen, szép. - értett velem egyet, de közben szemeivel engem pásztázott. Elő vett egy papír-zsebkendőt és a kezembe adta. Észre se vettem, hogy sírok.

- Köszi. - mondtam miközben elvettem.

- Feljelented? - kérdezte halkan a vizet nézve.

- Nem tudom. - vallottam be szipogva.

- Hisz félsz tőle. - nézett rám hirtelen és elém tárta tényeket.

- Ez igaz, de tudom, hogy mindezt azért teszi, mert szeret és vissza akar szerezni. - mondtam és közben az ölemben pihenő kezeimet néztem. Nem mertem Jake szemeibe nézni. Éreztem, hogy néz engem, de nem tudtam rávenni magam, hogy felnézzek.

- De te nem akarsz vele újra együtt lenni, ugye? - kérdezte félve.

- Persze, hogy nem. - néztem fel rá hirtelen most én.

- Rendben. - hajtotta le fejét.

- Most meg mi az? - kérdeztem, mert éreztem, hogy van valami baja.

- Szereted még? - nézett szemeimben.

- Nem. Hogy jut ilyesmi eszedbe?  - kérdeztem döbbenten.

- Te mondtad még a kávézóban. - kezdte megint a tájat mustrálni.

- Azt csak ezért mondtam, mert....- hallgattam egy kicsit, mivel én sem tudtam mért pont ezt mondtam. - Én sem tudom mért mondtam csak úgy kijött a számon. A lényeg, hogy nem szeretem. - mondtam végül.

- Akkor jó. - mondta és rám nézett majd megint a tavat. Egy ideig hallgattunk. Majd Jakeke így szólt: - Kérsz fagyit? - kérdezte Jake.

- Ez most, hogy jutott eszedbe? - értetlenkedtem. Ő csak a tó másik oldalára mutatott. Odanéztem és megértettem, hogy miért jutott eszébe hirtelen. A túlsó oldalon egy fagylaltos bolt volt látható. - Ebben az esetben igen. - feleltem kérdésére. Felállt és kezét nyújtotta. Elfogadtam és ő felhúzott.

Átsétáltunk egy hídon, hogy ne kelljen megkerülni az egész parkot. Mikor odaértünk nem tudtam, hogy mit válasszak. Annyi sok fagylalt választék volt.

- Jake nem jó ez így. - mondtam még mindig a fagyikat nézve.

- Mi nem jó? - kérdezte értetlenül.

- Nem tudok választani. - nyavalyogtam.

- Hát akkor rendelj egy fagylalt kelyhet. - adta az ésszerű választ.

- Ez remek ötlet. - örvendeztem és az étlapot kezdetem el nézegetni. Mindketten rendeltünk egy- egy fagylalt kelyhet. Beszélgettünk, míg ki nem hozták a rendelésünket.

Ailen fagylaltkelyhe

Jake fagylaltkelyhe

Nagyon jól néztek ki. Én rögtön neki is álltam az enyémnek és Jake is így tett. Közben is sokat beszélgettünk. Miután végeztünk hozzám mentünk összeszedni a ruháim meg többi szükséges holmimat. Miután ott is végeztünk visszamentünk Jakehez. Éppen tv-t néztünk, amikor valaki bejött az ajtón. Furcsán néztem Jakere, de nem rám figyelt.

- Szia.......

Kis késés

Sajnálom, de mint a címből is láthatjátok a rész késni fog. Remélem holnap sikerül kitennem. Igyekezni fogok vele. Szünet van így ráérek. Kedden és szerdán nem, de majd holnap befejezem a részt. Jó éjt nektek és köszönöm megértéseteket.

17. rész

Sziasztok! 

Meghoztam az új részt. Ezt a képet egyszerűen imádom. Gondoltam megosztom veletek is. Remélem nektek is tetszik. Jó olvasást! Két zenét is találtok a másodikat a második kép alatt.

Eli szemszöge:

zene1

Mark felé vettem az irányt. Bekopogtam, de nem nyitott ajtót. Csöngettem. Vártam egy ideig és akkor nagy csörömpölést hallottam.

- Jövök. - ordította ki Mark.

- Jól vagy? - kérdeztem aggódva az érdekes hangoktól.

- Persze! Mért ne, lennék? - kérdezett vissza miközben arrébb állt az ajtóból, hogy bemehessek. Én be is mentem mi közben válaszoltam kérdésére.

- Tudod először kopogtattam, de nem nyitottál ajtót, aztán csöngettem akkor meg egy időbe telt, hogy ajtót nyiss mi közben érdekes csörömpölő hangokat hallottam. - ecseteltem és levettem a kabátom.

- Ja, hát csak elejtettem egy poharat, mert váratlanul ért a csöngő hangja. - mondta szomorúan és el is indult a konyhába.

- Elnézést, de tényleg kopogtam először. - követtem a konyhába.

- Nem a te hibád. - nyugtatott meg és elkezdte felszedegetni a nagyobb darabokat. Leguggolva én is segítettem neki.

- Merre van a seprű? - kérdeztem.

- Ott, a szekrényben. - mutatott a  hátam mögé. - Majd én elő veszem. - mondta és el is indult a partvisért. 

- Rendben. - mondtam és neki támaszkodtam a pultnak. - Mikor indulunk? - kérdeztem.

- Miután ezt befejezem és iszok végre egy pohár vizet, mert előbb nem sikerült. - mondta bosszúsan. Nem értem mi baja. Azt mondta nincs semmi baj, még is olyan ideges. 

- Mi bajod van? - kérdeztem rá felhúzott szemöldökkel.

- Semmi. Kérsz te is inni. - terelte el a témát.

- Nem kérek, köszönöm. - válaszoltam kérdésére. - Nem hagyom annyiban a témát. Látom, hogy valami baja van.- gondoltam. - Mark! - szóltam szelíden.

- Igen. - nézett rám és állt meg sepregetés közben.

- Nem tudod előttem letagadni, hogy van valami bajod. - mondtam.

- Hagyjál már! - kiabált rám. - Nincs semmi bajom. - mondta kicsit halkabban.

- Elnézést, hogy érdekel, mi történik veled. - mondtam már én is idegesen. Elindultam ki fele a konyhából. - Majd egyedül elmegyek a temetőbe. - szóltam még vissza.

- Várj már! - kiabált utánam. Én engedelmeskedtem neki. - Sajnálom. - mondta szomorúan.

- Elég rosszul esik, hogy azt se tudom, mért kiabálsz velem mikor nem is tettem semmit. - mondtam a szemébe. Ő erre csak lehajtotta a fejét és kerülte a tekintetem.

- Sajnálom. - mondta még egyszer.

- Ezt már hallottam. Elmondod mi történt? - próbálkoztam. Nagyot sóhajtott és elindult a nappali fele.

- Gyere! Elmondom. - mondta bele egyezően. Én követtem és leültünk a kanapéra. Sokáig hallgatott. Türelmesen vártam. Majd így szólt: - Elmondom, ha megígéred, hogy nem fogsz kiakadni.

- Megpróbálom, de mint tegnap is említettem: nem jó, ha így kezdesz valamit. - magyaráztam el.

- Jó. Most már mindegy. - mondta majd megint sokáig hallgatott. - Valami nagy gond lehet, ha ilyen nehezen mondja el. - gondoltam. - Tehát, tegnap átjött a testvéred. - nyögte ki végre.

- Minek jött át Susan? - pattantam fel idegesen.

- Nyugi. - mondta és visszahúzott a kanapéra. - Azért jött át, hogy főzzön nekem. Elvileg. De elküldtem. - mondta. 

- Értem, de ezért mért vagy ma ideges. Éjszaka már lenyugodhattál volna. - kérdeztem mivel furcsálltam a történteket. Egy ideig megint csak hallgatott.

- Na, jó most már elmondom. Úgy is kiszednéd belőlem. - mondta és közben rám nézett. - Ma reggel is meglátogatott. 

- Na, és most minek? - kérdeztem unottan és egyben idegesen is.

- Azt kérte, hogy menjek el vele a temetőbe. - vallotta be. Én meg szomorúan lehajtottam a fejem. Ő megfogta az állam és a szemembe nézve ezt mondta: - Nyugi, elküldtem. - mondta, de a kezét nem vette el. Elvesztem gyönyörű barna szemeiben. Percekig csak néztük egymást. Elkezdett felém hajolni, én is elkezdtem felé hajolni. Majd megtörtént. Megcsókoltuk egymást. Nagyszerű érzés volt a száját a saját számon érezni. Nem volt hosszú csók, de nagyon jó volt. - El se tudod képzelni mióta vártam erre. - suttogta füleimbe. Eltoltam magamtól, hogy szemeibe nézhessek. 

- Akkor mért nem tetted meg? - suttogtam én is elvarázsoltan még az előző csókunktól.

- Féltem. - vallotta be normál hangerővel és hátra dőlt egy sóhaj kíséretében.

- Még is mitől? - kérdeztem felvont szemöldökkel és követtem tekintettemmel miközben hátra dőlt.

- Hogy nem tetszek neked. - mondta és az ölében pihenő kezét nézte. Én ugyan azt tettem, mint ő tett előbb. 

- Már akkor tetszettél, mikor Ailent megmentetted Luke elől. - mondtam a szemébe.

- Komolyan? - kérdezte meglepődötten.

- Csodálom, hogy nem vetted észre. - nevettem el magam.

- Akkor elhívhatlak, hogy randizz velem? - kérdezte és közben megfogta a kezem. 

- Természetesen, elmegyek veled randizni. - mondtam mosolyogva.

- Most már menjünk a temetőbe. - állt fel és húzott magával engem is mivel fogtuk egymás kezét.

- Rendben. - egyeztem bele és követtem őt. 

A temetőben:

zene2

Nem szeretem a temetőket. Főleg nem este. Szerencsére nappal mentünk, így megnyugtatóbb egy kicsit. Nem sokszor szoktam kijönni ide. Gondolataimba mélyedve ballagtam Mark mellett.

- Jól vagy? - kérdezte megszorítva egy kicsit a kezem.

- Nem nagyon. - mondtam és legördült az első könnycsepp. - Nagyon hiányoznak. A balesetben elvesztettem a családom. - mondtam. Ő magához húzott és megölelt. Megpuszilta a homlokom és ezt mondta:

- Még van egy testvéred is. Nem vesztettél el mindenkit. - nyugtatott egy kicsit.

- Suzt is elvesztettem. - mondtam sírva.

- Ha szükséged lenne, rá biztos számíthatnál rá. - mondta.

- Lehet, de nem hiszem. - mondtam és letörültem könnyeim miközben eltoltam magamtól és kézen fogva Markot elindultunk a sírokhoz. Útközben vettünk virágot és mécsest is. Sokáig csendben sétáltunk.

- Elmondod mi történt köztetek? - kérdezte félve a válaszomtól én nagyot sóhajtottam.

- El. - egyeztem bele. Egyszer úgy is el kéne mondanom. Leültünk egy padra és úgy kezdtem mesélni. - Mikor értesítettek minket a tragédiáról pont együtt voltunk. Berohantunk a kórházba azonosítani őket. Mikor kiderült, hogy tényleg ők azok sírva borultunk egymás nyakába. Haza mentünk és mind ketten álomba sírtuk magunkat. Másnap Suz teljesen megváltozott. Nem sírt egyszer se az óta az éjszaka óta. Magának akarta a lakásukat a nyaralójukat majdnem az összes vagyonukat. Nem értettem, hogy képes ilyen tragédia után csak a pénzre gondolni. A temetés ő szervezte meg. Nagyon összevesztünk a temetés után, mert még mindig nem tágított. Magának akart mindent. Ráhagytam, mert én úgy se tudtam volna mit kezdeni vele. A lakásukban úgy se tudtam volna élni. Ahhoz túlságosan fájt. Miután elrendeződtek a papírok eladott mindent és elköltözött. Nem hagyta meg az új címét és a telefon számát is megváltoztatta. Biztos fel tudtam volna kutatni, ha akarom, de úgy gondoltam biztos meg van az oka, hogy nem hagyott semmi nyomot maga után. Most láttam először az óta. Mikor téged bevittelek a kórházba. - meséltem el.

Jól esett, hogy végre nem csak Ailennel beszélhetek róla, hanem van még egy ember, aki végig hallgatta.

- Sajnálom. - mondta szomorúan. - Gyere, tegyük a sírokhoz a virágokat és mécseseket! - követtem és elindultunk. A virágot már odatettük és épp a mécsest gyújtottuk meg mikor egy ismerős hangot hallottam a hátam mögül. 

- Na, mi van? A nővéremmel képes vagy kijönni ide, de velem nem? - kérdezte gúnyosan Susan. - Igen. - felelte Mark és vissza is fordult folytatni tevékenységét.                                   - Szia, Suz. - próbáltam barátságos hangnemben köszönni, ami nem tudom mennyire sikerült. Dühösen rám nézett és csak morgott egyet. Meguntam és Mark példáját követve én is visszafordultam.

- Menjünk. - hajoltam közel Markhoz és súgtam a fülébe. Ő bólintott egy nagyot és  meggyújtotta azt a gyertyát, ami a kezében volt majd kézen fogva elindultunk az úton.

- A gerlepár. - kiáltott utánunk gúnyosan, húgom. Mark csak a fejét rázva ment tovább, de én megálltam, megfordultam, szemébe nézve megkérdeztem:

- Miért, talán probléma? - ő meglepődve merészségemen nem szólt semmit. - Én is így gondoltam. - mondtam és visszafordulva Markhoz, megfogtam kezét. - Most, már mehetünk. - ő bólintott és elindultunk. - Elmegyünk enni? - kérdeztem a kocsiba.

- Ha éhes vagy elmehetünk.

- Az vagyok. - mondtam.

- Rendben. Hova menjünk? - kérdezte a volán mögül.

- Van egy remek étterem az a neve, hogy Serlock Holmes Restaurant. Mehetnénk oda. - ajánlottam egyik kedvenc kajáldámat.

- Akkor odamegyünk. Én is szeretem. - mondta és közben rám nézett, majd vissza is az útra. 

- Nekem az az egyik kedvencem. - lelkesedtem. 

Sokáig csönd volt a kocsiban.

- Jól leszerelted a húgodat. Szép volt. - mosolygott rám.

- Köszi. - köszöntem meg. - Nagyon elegem volt a gúnyos megjegyzéseiből. Gondoltam ne csak én kapjak, hanem ő is. - fejtettem ki.

- Jól tetted. - dicsért meg

Az étteremben:

A hely csodálatos volt, mint mindig. Már az étlapot nézegetjük, hogy mit rendeljünk. Én maradok a kedvencemnél: Sült Lazac. Mark is ezt rendeli. Míg megérkezik, az étel sokat beszélgetünk. Kicsit jobban megismerjük egymást. Megtudtam, hogy nem is magán nyomozó akart lenni, hanem mentős. Méghozzá különleges mentős. Mikor az apjuk meghalt az anyja azt akarta, hogy Jake-el ketten vezessék a céget. Nem akart ellent mondani, így végül álma nem vált valóra. Meséltünk egymásnak gyerekkorunkról is. Hallottam vicces és nem annyira vicces történeteket is. Miután befejeztük az étkezést Mark haza vitt. Egy hosszú csókkal búcsúztunk el egymástól. Bementem és levetkőzve boldogan ültem le a kanapéra. Hirtelen eszembe jutott, hogy Marknál hagytam az autóm. Még nem hívom fel, mert nem hiszem, hogy haza ért.

Egy óra múlva felhívtam és fel is vette a telefont.

- Szia! Már is hiányzom? - kérdezte boldogan.

- Hiányzol is, de nem azért hívtalak. - mondtam nevetve.

- Hát, akkor? - kérdezte.

- Nálad maradt a kocsim. - mondtam.

- Tényleg. Majd holnap azzal megyek érted a randevúnkra és azzal viszlek, haza aztán hívok egy taxit és haza jövök vele. - mondta.

- Holnap randink lesz? - ragadtam ki a lényeget mondandójából és kérdeztem rá meglepődve és egyben boldogan is.

- Igen, akkor, ha eljössz. Eljössz velem holnap ebédelni? - kérdezte meg. Én nagyon boldog vagyok.

- IGEN. - mondtam. Ezután még beszélgettünk egy kicsit majd mind ketten mentünk a saját dolgunkra.

Remélem mindenkinek tetszett ez a hosszú rész. Kérlek, írjatok kommentett, mert onnan tudom, hogy jó- e, amit csinálok. Köszönöm annak, aki ír!

16. rész

Ezt a részt uncsitesómnak ajánlom, akit múlt kedden megműtöttek és most otthon szenved csoki hiányban. Gyorsan gyógyulj meg uncsikáááááám!

Jake szemszöge:

zene

Hallgatózni fogok. Tudom, hogy nem szép dolog, de kíváncsi vagyok, mit mond Ail Elinek.

-Nagyon félek Eli. - kezdte. - Nagyon megijedtem mikor elkezdett követni. Először nem is tudtam, hogy ő az, mert kapucnit viselt. Mikor levette akkor egy kicsit megnyugodtam, de elkezdett durvulni. Nem ilyennek ismertem. Régen aranyos, kedves, figyelmes férfi volt. Én úgy ismertem, mint aki nem csalja meg a feleségét. Megbíztam benne, de eljátszotta a bizalmam és ezt nem képes felfogni. Még mindig szeret engem, tudom. Lehet, hogy én is a szívem mélyén.... - ezt nem hallgatom tovább. Épp elég rosszul esett ez is. Még szereti. Azt nem tudom, hogy mért, de az ő élete. Bementem az irodámba és leültem az asztalomhoz, hogy tovább dolgozzak, de egyszerűen nem ment. Nem tudtam koncentrálni. Csak ültem ott és bambultam a számítógép képernyőjére. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ezek után még képes szeretni egy ilyen embert. Még ilyesmi gondolatok jártak az eszemben, mikor bejött Ailen.

- Döntöttem a feljelentéssel kapcsolatban. - mondta.

- Én megértem, hogy nem akarod. - szóltam közbe. Ő csak meglepetten nézet rám.

- Ezt honnan veszed? - kérdezte.

- Csak gondolom. - nem akartam elárulni, hogy hallgatóztam, mert az biztos nem tetszett volna neki.

- Nem értem mért. - mondta és hitetlenkedve rázta a fejét.

- Abból, hogy reggel nem tettük meg. - hazudtam.

- Úgy gondolod nem kéne feljelentenem? - kérdezte összezavarodva. Erre nem tudtam mit válaszolni. Sokáig gondolkodtam, majd így feleltem:
- Ezt neked kell eldöntened. Nekem még mindig ugyan az a véleményem, mint eddig volt. - mondtam. Ő sóhajtva leült az asztalommal szemben lévő székre.
- Most jól összezavartál. - mondta szomorúan. - Pedig Eli meggyőzött, hogy menjek el a rendőrségre. - mondta és erre meg én zavarodtam össze, de ezt nem mutattam, mert akkor lebuktam volna, amit nem nagyon akartam. Sokáig csöndben maradtunk. Mindketten a saját gondolatainkba merültünk el. Én azon agyaltam, hogyha szereti Luket akkor mért akarja feljelenteni. Egy idő után Ailen nagy levegőt vett.
- Kitaláltam valamit. - mondta, de nem nézett rám. Türelmesen vártam, hogy folytassa, de nem tette meg.
- Talán, ha elmondanád, akkor okosabb lennék. - mondtam.
- Tehát az az ötletem támadt, hogy mi lenne, ha találkoznék vele. - mondta már rám nézve. Furcsálltam az ötletét. Valószínűleg ezt az arckifejezésem is mutatta, mert folytatta. - Úgy értem, hogy egy étteremben vagy kávézóban. Nyilvános helyen. Így talán egyszerűbben el tudnám dönteni mihez, kezdjek. - mondta. Láttam rajta, hogy akar még valamit mondani, de nem meri. 
- Ki vele. Mit találtál még ki.
- Hát.... - kezdte és egy kis szünetet tartott és megint a kezét nézegette az ölében. - Tehát arra gondoltam, hogy te is ott lehetnél, hogy ne féljek annyira. - mondta.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Nem úgy viselkedne, mint ahogy csak veled tenné. - mondtam.
- Akkor ülhetnél egy másik asztalhoz. - ötletelt tovább.
- Gondolod, hogy nem venne észre? - kérdeztem rá.
- De, igazad van. - mondta szomorúan, majd újra felderült  az arca. - Mi lenne, ha más ruha lenne rajtad. - szerintem értetlen fejet vághattam, mert így folytatta: - Úgy értem, hogy nem azt, amit szoktál hordani, hanem például farmert vagy ilyesmit. - fejtette ki jobban.
- Nem tudom Ailen. - mondtam. - Az ilyen munkákban Mark szokott intézkedni. 
- Mark most nem ér rá. - mondta, amit nem nagyon értettem, hogy honnan tud tekintve, hogy én se tudok róla. - Elivel ment a temetőbe. Most van a szülei évfordulója. - magyarázta el a számomra értetlen dolgot.
-Értem.
- Akkor elvállalod? - kérdezte reménykedve bevetve a kiskutya szemeket. 
- Tud valaki nemet mondani egy ilyen szempárnak? - kérdeztem és egyben tudtára is adtam válaszom.
- Köszi! Köszi! Köszi! - mondta, nem inkább visította és a karomba vetette magát.
- Jól van, na! Semmiség az egész. - mondtam nevetve.
- Bocsi, csak annyira megörültem a hírnek. - mondta és felegyenesedett. - Akkor én felhívom Lukot, hogy rá ér-e. - mondta. - Utána bejövök és elmondom a válaszát. - mondta és távozott is meg se várva a válaszom. 
- Persze, rendben. Nekem is jó a mai nap erre a találkozóra. - mondtam az üres szobának. Ez után visszatértem a papírmunkához és vártam, hogy visszatérjen Ailen a válasszal.
- Na Lukenak jó lesz. Úgyhogy két óra múlva találkozunk. Gyere, menjünk haza átöltözni. - utasított.
- Van más választásom? - kérdeztem.
- Nincs. Gyere! - mondta. feltápászkodtam és elindultam Ailennel együtt haza.

Otthon:

Az ágyamon ültem és néztem, ahogy Ail keresgél a szekrényemben.
- Meg van! - kiáltott fel egy idő után.
- Biztos vagy benne? - kérdeztem bizonytalanul.

- Igen, teljesen biztos. - mondta boldogan. - Na, vedd fel, mert még szeretném, ha hozzám is elmennénk. Én is át akarok öltözni. - sürgetett. 

- Rendben, rendben. Megyek már. - tettem fel védekezően a kezem és elindultam a fürdő felé. - Na, tőlem mehetünk. - mondtam miután kijöttem a fürdőből.

- Remekül nézel ki. - dicsért meg.

- Azt nem hiszem. - mondtam és ott hagytam a szobában közben elindultam lefele. - Jössz már? - kiabáltam vissza a lépcső aljáról.

- Egy pillanat. - mondta és már hallottam is, hogy elindul a lépcsőn lefele. - Mehetünk. - mondta és így is tettünk. az utat csöndben tettük meg.

Ailen azt a ruhát vette fel, amit Elitől kapott.

- Nagyon jól áll. - mondtam neki. Ezután elindultunk a kávézó fele, ahova Ailen megbeszélte a találkozót. Miközben vezettem rásandítottam. Szokatlan fejet vágott. Visszanéztem az útra és így szóltam:

- Mi a baj?

- Semmi. - hazudta.

- Megkérdezem még egyszer: mi a baj? - kérdeztem meg ismét és ránéztem. Ő csak hallgatott. Újra az utat néztem és ő is így tett. Egy ideig hallatunk. - Félsz? - tettem fel a kérdést, amire gondoltam. Megint ránéztem és ő bólintott egyet helyeslés képen. - Nem kell. Ott leszek, és ha szükséged van, rám csak szólj. Ha rád támadna, közbe avatkoznék, de nem hiszem, hogy nyilvános helyen ilyet tenne. - nyugtattam

- Köszönöm. - mondta és ez nem csak arra szólt, hogy ezt mondtam, hanem arra is, hogy ott vagyok neki.

Sajnos

Sajnos csak hétfőn lesz új rész, mert holnap nem leszek itthon. Viszont jó hír, hogy hétfőn nincs suli és megtudom írni a részt. Amúgy úgy szokott lenni, hogy haza érek a suliból itthon vagyok 20 percet és megyek úszni abból meg nyolc körül érek haza hulla fáradtan. Szeretem csinálni. Az az egyetlen sportág, amit szeretek. Sajnos sok időm nincs rá így most csak heti egyszer tudok járni. Tavaly kétszer is tudtam, de most nem. Kicsit eltértem a tárgytól, ami az új rész volt. Majd Jake szemszögéből figyelhetjük meg a cselekményeket egy hirtelen fordulattal, de többet nem árulok el. Hagylak titeket izgulni. Remélem várjátok az új részt. Sietek vele. Jó éjt!

15. rész

Sziasztok! Mint láthatjátok megint megváltoztattam a külsőt. Ennek az oka meg van. Megkaptam az első blog kritikámat és ott azt írta, hogy őt nagyon zavarja a háttér. Így most megváltoztattam a hátteret és így kb. az egész külsőt. A kritikát elolvashatjátok itt.

Eliza szemszöge:

zene

Éppen tévét néztem mikor megcsörrent a telefonom, így kénytelen voltam feltápászkodni pihe-puha "kuckómból", ami annyit jelent, hogy betakarózva ülök a kanapén. Az előszobába mentem, ahol a táskám volt. Szokás szerint ott felejtettem a mobilom. Mire megtaláltam addigra persze letették. Jellemző. Megnéztem ki volt az. Mark. Ez fura, tekintve, hogy mindent megbeszéltünk. Mindegy visszahívom, úgy majd megtudom kérdésemre a választ.

Mark szinte rögtön felvette.

- Szia, Eli! Úgy örülök, hogy visszahívtál. - mondta gyorsan.

- Valami baj van? - kérdeztem miközben visszamentem a tévé elé és helyet foglaltam.

- Ami azt illeti igen. - mondta csendesen majd csönd lett a vonal túlsó végén.

- Mark, el is mondod mi az? - kérdeztem, mivel kezdtem türelmetlen lenni.

- Igen, persze, de ne ijedj meg. - mondta.

- Ha így kezdesz egy történetet én azzal kezdem, hogy megijedek. - nyögtem ki.

- Oké, oké. Bocsi, de most már elmondom.

- Ijedezve várom. - mondtam ő csak nevetett egyet és folytatta.

- Tehát előbb beszéltem a testvéremmel és nem mondott valami jó híreket. Ailen ott van nála... - nem hagytam, hogy folytassa mivel elég késő volt így levontam a következtetést.

- Nem értem miért rossz hír ez. Én nagyon örülök, hogy végre egymásra találtak. - mondtam boldogan és értetlenül.

- Én is pontosan így reagáltam, ahogy te. Sajnos nem azért van ott amiért gondoltunk. - mondta szomorúan, majd folytatta. - Mikor sétált haza a munkából Luke megtámadta...

- Te jó ég. - kiáltottam fel. - Megölöm azt a szemetet. - mondtam eltökélten.

- Nem ölsz te meg még egy legyet se. Nem, hogy embert. - tárta elém a tényt.

- Ez igaz. - egyeztem bele. - És mi történt? Esett valami baja barátnőmnek? - kérdeztem érdeklődve.

- Csak a kezét szorongatta meg. Semmi komoly. - mesélte tovább. - Viszont lelkileg nagyon megviselte. Fél a volt férjétől tekintve, hogy tudja hol lakik.

- Már is indulok. - pattantam fel és egy kézzel kezdem venni a cipőm, ami elég furcsára sikeredett.

- Még is hova? - kérdezte Mark.

- Hát Jakehez. - jelentettem ki, mert ez olyan egyértelmű.
- Hagy ezt Jakere. - mondta. Tiltakozni akartam, de folytatta így nem vágtam a szavába. - Mikor beszéltem a bátyámmal mondta, hogy Ailen épp akkor kelt fel, így gondolom, hogy Jake megint megpróbálja elaltatni. - mesélte el amit tud.
- Hát jó most nem megyek, de holnap mindenképp meglátogatom.
- Rendben. - egyezett abba bele. - Holnap azért megyünk a temetőbe? - kérdezte.
- Persze. Szerintem reggel elmegyek meglátogatni aztán, elmegyek érted és mehetünk. - mondtam miközben visszatértem a kanapéhoz. Még beszélgettünk egy kicsit aztán mind ketten nyugovóra tértünk.

Másnap:

Reggel nem olyan korán elindultam Ailen munkahelyére. Nem tudtam hol keressem, de mivel gondoltam, hogy Jake nem fogja magára hagyni és kénytelen bejönni, dolgozni így ide jöttem. Így legyen nekem lottó ötösöm. Mikor bementem Ailen irodájába rátaláltam. Ott kuporgott egy párnát szorongva a kanapén és nézett előre egy pontra. Lehuppantam mellé, amitől a frászt hoztam rá, mert ijedten rám nézett.
- Eliza ezt ne csináld többet! - szólt rám hangosan.
- Nyugi csak hallottam mi történt és meg akartam kérdezni, hogy vagy. - mondtam. - Ja és hoztam neked csokit is, de ha nem látsz szívesen akkor el is megyek és viszem magammal a csokit is. - mondtam és fölállni készültem, de visszahúzott.
- Ha hoztál csokit, akkor maradhatsz. - mondta és tartotta a kezét a csokiért. Elkezdtem odanyújtani a csokit, de mikor már majd nem elvette elrántottam.
- Csak akkor adom oda, ha beleegyezel abba, hogy elmondod az egész történetet. Én csak Marktól hallottam, aki Jaketől és így nem az igazi. - mondtam. Miután ezt elregéltem neki ő csak elvette a csokit és mesélni kezdett volna, de akkor megjelent az ajtóban Jake.
- Mi ez a kiabálás? - kérdezte, amikor még nem vette észre, hogy én vagyok az. - Ó Eli. Szia! Mi járatban? - kérdezte tőlem.
- Jöttem egy kicsit megvigasztalni Ailt. - mondtam.
- Értem akkor én magatokra hagylak titeket. - mondta majd készülni készült, de mikor észrevette a csokit Ailen felé fordult. - Akkor megyek vissza a saját irodámba, ha adsz egy kis csokoládét. 
- De ezt én kaptam. - mondta szomorúan barátnőm.
- Hát jó akkor megyek, ha nem akarsz adni. - mondta Jake az orrát lógatva és indult is kifele.
- Azt nem mondtam, hogy nem kapsz. - szólt utána Ail. Jake vidáman visszajött és nyújtotta a kezét. Ailen letört egy nagyon kicsi darabkát és a kezébe adta. Jake kikerekedett szemekkel nézett először a darabkára majd Ailenre. Ekkor Ailen adott egy nagyobb darabot is mellé. - Na, most már tényleg menj, mert beszélni akarok Elivel. - mondta. 
- Rendben. Köszönöm. - mondta majd boldogan távozott. Én csak mosolyogva néztem végig a gyermeki jelenetet. Egy ideig csak néztem Jake után aztán Ailenhez fordultam.
- Na, mesélj! - mondtam kíváncsian és türelmetlenül.
-Nagyon félek Eli. - kezdte. - Nagyon megijedtem mikor elkezdett követni. Először nem is tudtam, hogy ő az, mert kapucnit viselt. Mikor levette akkor egy kicsit megnyugodtam, de elkezdett durvulni. Nem ilyennek ismertem. Régen aranyos, kedves, figyelmes férfi volt. Én úgy ismertem, mint aki nem csalja meg a feleségét. Megbíztam benne, de eljátszotta a bizalmam és ezt nem képes felfogni. Még mindig szeret engem, tudom. Lehet, hogy én is a szívem mélyén, de nem tudnék újra megbízni benne. Én a régi énjét szerettem. Nem ezt a durva, titokzatos alakot. Most már félek tőle. Régen nem is gondoltam volna arra, hogy valamikor a jövőben félhetek szeretett férjemtől. Félek, és nem tudom, hogy feljelentsem -e, mert azért lehúztunk egymás mellet, tíz évet. - fordult végül kérdőn hozzám.
- Figyelj! Ha tudja, hogy hol laksz akkor én szerintem fel kéne jelenteni, mert még a végén megtámad téged vagy betör a házban az éjszaka közepén. - mondtam el érveimet elgondolkodva.
- Jakenél fogok lakni egy ideig. Csak, amíg lerendeződik a nyomozás és újra biztonságban leszek. Jake már tegnap győzködött, hogy jelentsem fel Luket, de én kíváncsi voltam a te véleményedre is. - mondta barátnőm.
- Nekem az a véleményem, hogy remek ötlet volt ez Jaketől. Így én is egy kicsit nyugodtabban alszom, hogy vigyázz rád. - mondtam és feltápászkodtam.
- Már is mész? - kérdezte szomorúan.
- Igen. Megyek a temetőbe. - mondtam.
- Tényleg ma van a nap. Elkísérlek. - mondta és ő is felállt.
- Nem kell, köszönöm. Mark megígérte, hogy elkísér így vele megyek és amúgy is jobban örülnék, ha egy erős férfival maradnál. - mondtam.
- Rendben akkor maradok. Menj csak Markkal. - mondta és visszaült a helyére. A csokit a kezébe vette és elkezdte enni.
- Rendben, este majd hívlak. Szia! - mondtam és elindultam Markhoz.

14. rész

Szeretném megköszönni a türelmeteket egy extra résszel. Remélem tetszeni fog. Beteg voltam így most van időm írni egy részt.

Jake szemszöge:

hétvégi hangulatomhoz illő zene

Nem bírtam pihenni. Remélem, Mark még nem alszik. Fel kell hívnom ezt elmondani neki. Meg tanácsért is, hogy mit tegyek. Fogtam a telefont és tárcsáztam testvérem számát. 

- Szia, tesó. - szólt bele Mark.

- Szia. - szóltam bele kínkeserves hangon.

- Jake mi történt? - kérdezte ijedten.

- Itt van Ailen. A szomszéd szobában alszik. - kezdtem el.

- De hisz ez csodálatos. Mi ezzel a baj? - vágott bele mondanivalómba. 

- Csak annyi vele a baj, hogy sírva jött be. - Mark végre elhallgatott a vonal túlsó végén, így nyugodtan folytathattam. - Elmesélte nekem, hogy mikor sétált haza akkor megtámadta a volt férje..... - elmeséltem neki az egész történetet. - Szerinted mit tegyek, mikor felkel? - kérdeztem meg végül.

- Ez szörnyű. Mondd meg neki, hogy fel kéne jelenteni azt a barmot és, hogy ne féljen, mert mi megvédjük. Nem mehet majd egyedül haza és munkába se jöhet egyedül.

- Igazad van. Meg mondom neki. Megyek is, mert hangokat hallok. Szia és köszi a segítséget.

- Sok sikert. Szia. - mondta majd bontottuk a vonalat. Elindultam kifele a szobámból. Ailen a folyóson forgolódott kétségbeesetten és sírt. 

- Hé, nyugi! Itt vagyok. - szólaltam meg és odamentem hozzá, átöleltem. Ő sírva a vállamra borult. - Mi történt? - kérdeztem gyengéden.

- Ro.. rossz.. at.. ál.. mod..tam. - mondta szaggatottan. 

- Gyere, üljünk le és akkor meséld el. - éreztem, hogy bólintott így eltoltam magamtól, letöröltem könnyeit és elindultunk a szobája felé. Kicsit megnyugodott, így el tudja mesélni az álmát. Miután elhelyezkedtünk elkezdett mesélni.

- Egy erőben voltam. Nem tudom, hogy kerültem oda, de nagyon futottam. Hátra néztem sikerült- e leráznom magamról, de akkor elestem. Nem tudtam tovább futni, mivel nem tudtam ráállni a lábamra. A követőm utol ért. Egy ideig nem láttam az arcát, mert sötét volt, de mikor lehajolt, hogy felvegyen akkor láttam meg, hogy Luke az. -  mesélte és megint elfogta a sírás. Közelebb mentem hozzá és ismét átöleltem. 

- Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj. Beszéltem Markkal és vigyázni fogunk rád. Reggelente elviszünk munkába és este is haza viszünk. Nem lesz semmi baj. - ismételtem meg kétszer is. Ő eltolt magától és még mindig félve rám nézett.

- Mi lesz, ha otthon támad meg. Tudja hol lakom. - kérdezte félve.

- Megoldjuk. - mondtam és félve, de hozzá tettem. - Ide költözhetnél. - ő csak kikerekedett szemekkel nézett, így hozzá tettem. - Persze csak egy időre. Amíg lerendeződik a nyomozás. Feljelented, ugye? - kérdeztem félve.

- Nem tudom. - vallotta be lehajtott fejjel. 

- Fel kell jelentened. - mondtam nyugodtan. - Nem csinálhatja ezt veled. 

- De mi van, ha bosszút áll? - kérdezte félve.

- Mondtam már. Megvédünk.

- Rendben van, feljelentem. - egyezett bele végre.

- Jó és mi lesz? - kérdeztem meg félve.

- Mivel? - kérdezte értetlenséget tettetve.

- Ide költözöl? - böktem ki végül.

- Nem tudom Jake. Jó ötlet ez? - kérdezte sóhajtva.

- Én csak nem szeretném, ha félnél. - vallottam be.

- Jó. - mondta.

- Akkor ide költözöl? - kérdeztem meg, hogy biztos legyek benne erre értette.

- Igen ide költözök. - biztosított róla és egy hatalmasat ásított.

- Jól van. Én átmegyek a szomszéd szobába. Te csak aludj nyugodtan. - álltam volna fel, de visszahúzott. 

- Ne hagyj itt. - kérte könyörgő szemekkel. Ki tud ilyen szemeknek ellen állni?

- Rendben, de kell egy kényelmesebb öltözék. - mondtam és felállva őt is felhúztam. - Neked is adok valamilyen pólót, jó? - kérdeztem miközben elindultunk. Kerestem neki is valami kényelmesebb viseletet. - Ez jó lesz? - kérdeztem tőle felmutatva azt, amit találtam számára.

- Tökéletes. Köszönöm. - mondta.

- Semmiség. - mondtam és becsuktam a szekrényajtót. - Elmegyek átöltözni. Addig te is tedd meg. - mondtam és elindultam a fürdőm felé, de a hangja megállított. 

- Jake, köszönök mindent. - mondta én meg visszafordultam.

- Nem kell megköszönni. Nem tettem semmit. Semmi olyat, amit nem tennék meg szívesen. Bár örülnék, ha nem kéne megvédeni, de akkor se kell megköszönni. - mondtam ő bólintott én meg elmentem átöltözni. Mikor visszaértem már az ágyamban aludt. Mellé heveredtem és én is elaludtam.

Késő éjszaka arra ébredtem, hogy Ail mellettem nagyon mozgolódik. Felkapcsoltam az ágyamnál lévő kis lámpát és felébresztettem.

- Hé, Ailen ébredj! - mondtam miközben simogattam. Ő egy idő után ki is nyitotta szemeit és elkezdett sírni. Én megint csak átöleltem és így sírt egy ideig. 

- Megint ugyan azt álmodtam. - mondta mikor már egy kicsit megnyugodott.

- Tovább is álmodtad? Vagy csak ugyan addig? - kérdeztem tőle.

- Most tovább is. Miután felemelt elvitt egy kihalt raktár helység félébe és megkötözött. Hiába könyörögtem neki. - mondta és megint elkezdett sírni.

- Gyere, menjünk le a konyhába és igyál egy pohár vizet. Attól majd megnyugszol egy kicsit. - mondtam és felálltam. Ailen is követett. A konyhában töltöttem neki egy pohárba. Azt megitta és tényleg megnyugodott. - Holnap elmegyünk a rendőrségre és feljelented. - mondtam ellent mondást nem tűrő hangon.

- Rendben van. - egyezett bele.

- Na, gyere, menjünk vissza. Próbálj meg egy kicsit aludni. - mondtam és a kezemet nyújtottam. Ő elfogadta és elindultunk felfele. Az éjszaka további részét végig aludta. Szerencsére.

Remélem tetszett a rész. Írj véleményt! Nagyon kíváncsi vagyok rá. Pipálj is. Szavazni lehet jobb oldalt, hogy milyen a blog új külsője. Nagyon kíváncsi vagyok mindenki véleményére.