Sziasztok!
Meghoztam az új részt. Ezt a képet egyszerűen imádom. Gondoltam megosztom veletek is. Remélem nektek is tetszik. Jó olvasást! Két zenét is találtok a másodikat a második kép alatt.
Eli szemszöge:
Mark felé vettem az irányt. Bekopogtam, de nem nyitott ajtót. Csöngettem. Vártam egy ideig és akkor nagy csörömpölést hallottam.
- Jövök. - ordította ki Mark.
- Jól vagy? - kérdeztem aggódva az érdekes hangoktól.
- Persze! Mért ne, lennék? - kérdezett vissza miközben arrébb állt az ajtóból, hogy bemehessek. Én be is mentem mi közben válaszoltam kérdésére.
- Tudod először kopogtattam, de nem nyitottál ajtót, aztán csöngettem akkor meg egy időbe telt, hogy ajtót nyiss mi közben érdekes csörömpölő hangokat hallottam. - ecseteltem és levettem a kabátom.
- Ja, hát csak elejtettem egy poharat, mert váratlanul ért a csöngő hangja. - mondta szomorúan és el is indult a konyhába.
- Elnézést, de tényleg kopogtam először. - követtem a konyhába.
- Nem a te hibád. - nyugtatott meg és elkezdte felszedegetni a nagyobb darabokat. Leguggolva én is segítettem neki.
- Merre van a seprű? - kérdeztem.
- Ott, a szekrényben. - mutatott a hátam mögé. - Majd én elő veszem. - mondta és el is indult a partvisért.
- Rendben. - mondtam és neki támaszkodtam a pultnak. - Mikor indulunk? - kérdeztem.
- Miután ezt befejezem és iszok végre egy pohár vizet, mert előbb nem sikerült. - mondta bosszúsan. Nem értem mi baja. Azt mondta nincs semmi baj, még is olyan ideges.
- Mi bajod van? - kérdeztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Semmi. Kérsz te is inni. - terelte el a témát.
- Nem kérek, köszönöm. - válaszoltam kérdésére. - Nem hagyom annyiban a témát. Látom, hogy valami baja van.- gondoltam. - Mark! - szóltam szelíden.
- Igen. - nézett rám és állt meg sepregetés közben.
- Nem tudod előttem letagadni, hogy van valami bajod. - mondtam.
- Hagyjál már! - kiabált rám. - Nincs semmi bajom. - mondta kicsit halkabban.
- Elnézést, hogy érdekel, mi történik veled. - mondtam már én is idegesen. Elindultam ki fele a konyhából. - Majd egyedül elmegyek a temetőbe. - szóltam még vissza.
- Várj már! - kiabált utánam. Én engedelmeskedtem neki. - Sajnálom. - mondta szomorúan.
- Elég rosszul esik, hogy azt se tudom, mért kiabálsz velem mikor nem is tettem semmit. - mondtam a szemébe. Ő erre csak lehajtotta a fejét és kerülte a tekintetem.
- Sajnálom. - mondta még egyszer.
- Ezt már hallottam. Elmondod mi történt? - próbálkoztam. Nagyot sóhajtott és elindult a nappali fele.
- Gyere! Elmondom. - mondta bele egyezően. Én követtem és leültünk a kanapéra. Sokáig hallgatott. Türelmesen vártam. Majd így szólt: - Elmondom, ha megígéred, hogy nem fogsz kiakadni.
- Megpróbálom, de mint tegnap is említettem: nem jó, ha így kezdesz valamit. - magyaráztam el.
- Jó. Most már mindegy. - mondta majd megint sokáig hallgatott. - Valami nagy gond lehet, ha ilyen nehezen mondja el. - gondoltam. - Tehát, tegnap átjött a testvéred. - nyögte ki végre.
- Minek jött át Susan? - pattantam fel idegesen.
- Nyugi. - mondta és visszahúzott a kanapéra. - Azért jött át, hogy főzzön nekem. Elvileg. De elküldtem. - mondta.
- Értem, de ezért mért vagy ma ideges. Éjszaka már lenyugodhattál volna. - kérdeztem mivel furcsálltam a történteket. Egy ideig megint csak hallgatott.
- Na, jó most már elmondom. Úgy is kiszednéd belőlem. - mondta és közben rám nézett. - Ma reggel is meglátogatott.
- Na, és most minek? - kérdeztem unottan és egyben idegesen is.
- Azt kérte, hogy menjek el vele a temetőbe. - vallotta be. Én meg szomorúan lehajtottam a fejem. Ő megfogta az állam és a szemembe nézve ezt mondta: - Nyugi, elküldtem. - mondta, de a kezét nem vette el. Elvesztem gyönyörű barna szemeiben. Percekig csak néztük egymást. Elkezdett felém hajolni, én is elkezdtem felé hajolni. Majd megtörtént. Megcsókoltuk egymást. Nagyszerű érzés volt a száját a saját számon érezni. Nem volt hosszú csók, de nagyon jó volt. - El se tudod képzelni mióta vártam erre. - suttogta füleimbe. Eltoltam magamtól, hogy szemeibe nézhessek.
- Akkor mért nem tetted meg? - suttogtam én is elvarázsoltan még az előző csókunktól.
- Féltem. - vallotta be normál hangerővel és hátra dőlt egy sóhaj kíséretében.
- Még is mitől? - kérdeztem felvont szemöldökkel és követtem tekintettemmel miközben hátra dőlt.
- Hogy nem tetszek neked. - mondta és az ölében pihenő kezét nézte. Én ugyan azt tettem, mint ő tett előbb.
- Már akkor tetszettél, mikor Ailent megmentetted Luke elől. - mondtam a szemébe.
- Komolyan? - kérdezte meglepődötten.
- Csodálom, hogy nem vetted észre. - nevettem el magam.
- Akkor elhívhatlak, hogy randizz velem? - kérdezte és közben megfogta a kezem.
- Természetesen, elmegyek veled randizni. - mondtam mosolyogva.
- Most már menjünk a temetőbe. - állt fel és húzott magával engem is mivel fogtuk egymás kezét.
- Rendben. - egyeztem bele és követtem őt.
A temetőben:
 |
| zene2 |
Nem szeretem a temetőket. Főleg nem este. Szerencsére nappal mentünk, így megnyugtatóbb egy kicsit. Nem sokszor szoktam kijönni ide. Gondolataimba mélyedve ballagtam Mark mellett.
- Jól vagy? - kérdezte megszorítva egy kicsit a kezem.
- Nem nagyon. - mondtam és legördült az első könnycsepp. - Nagyon hiányoznak. A balesetben elvesztettem a családom. - mondtam. Ő magához húzott és megölelt. Megpuszilta a homlokom és ezt mondta:
- Még van egy testvéred is. Nem vesztettél el mindenkit. - nyugtatott egy kicsit.
- Suzt is elvesztettem. - mondtam sírva.
- Ha szükséged lenne, rá biztos számíthatnál rá. - mondta.
- Lehet, de nem hiszem. - mondtam és letörültem könnyeim miközben eltoltam magamtól és kézen fogva Markot elindultunk a sírokhoz. Útközben vettünk virágot és mécsest is. Sokáig csendben sétáltunk.
- Elmondod mi történt köztetek? - kérdezte félve a válaszomtól én nagyot sóhajtottam.
- El. - egyeztem bele. Egyszer úgy is el kéne mondanom. Leültünk egy padra és úgy kezdtem mesélni. - Mikor értesítettek minket a tragédiáról pont együtt voltunk. Berohantunk a kórházba azonosítani őket. Mikor kiderült, hogy tényleg ők azok sírva borultunk egymás nyakába. Haza mentünk és mind ketten álomba sírtuk magunkat. Másnap Suz teljesen megváltozott. Nem sírt egyszer se az óta az éjszaka óta. Magának akarta a lakásukat a nyaralójukat majdnem az összes vagyonukat. Nem értettem, hogy képes ilyen tragédia után csak a pénzre gondolni. A temetés ő szervezte meg. Nagyon összevesztünk a temetés után, mert még mindig nem tágított. Magának akart mindent. Ráhagytam, mert én úgy se tudtam volna mit kezdeni vele. A lakásukban úgy se tudtam volna élni. Ahhoz túlságosan fájt. Miután elrendeződtek a papírok eladott mindent és elköltözött. Nem hagyta meg az új címét és a telefon számát is megváltoztatta. Biztos fel tudtam volna kutatni, ha akarom, de úgy gondoltam biztos meg van az oka, hogy nem hagyott semmi nyomot maga után. Most láttam először az óta. Mikor téged bevittelek a kórházba. - meséltem el.
Jól esett, hogy végre nem csak Ailennel beszélhetek róla, hanem van még egy ember, aki végig hallgatta.
- Sajnálom. - mondta szomorúan. - Gyere, tegyük a sírokhoz a virágokat és mécseseket! - követtem és elindultunk. A virágot már odatettük és épp a mécsest gyújtottuk meg mikor egy ismerős hangot hallottam a hátam mögül.
- Na, mi van? A nővéremmel képes vagy kijönni ide, de velem nem? - kérdezte gúnyosan Susan. - Igen. - felelte Mark és vissza is fordult folytatni tevékenységét. - Szia, Suz. - próbáltam barátságos hangnemben köszönni, ami nem tudom mennyire sikerült. Dühösen rám nézett és csak morgott egyet. Meguntam és Mark példáját követve én is visszafordultam.
- Menjünk. - hajoltam közel Markhoz és súgtam a fülébe. Ő bólintott egy nagyot és meggyújtotta azt a gyertyát, ami a kezében volt majd kézen fogva elindultunk az úton.
- A gerlepár. - kiáltott utánunk gúnyosan, húgom. Mark csak a fejét rázva ment tovább, de én megálltam, megfordultam, szemébe nézve megkérdeztem:
- Miért, talán probléma? - ő meglepődve merészségemen nem szólt semmit. - Én is így gondoltam. - mondtam és visszafordulva Markhoz, megfogtam kezét. - Most, már mehetünk. - ő bólintott és elindultunk. - Elmegyünk enni? - kérdeztem a kocsiba.
- Ha éhes vagy elmehetünk.
- Az vagyok. - mondtam.
- Rendben. Hova menjünk? - kérdezte a volán mögül.
- Van egy remek étterem az a neve, hogy Serlock Holmes Restaurant. Mehetnénk oda. - ajánlottam egyik kedvenc kajáldámat.
- Akkor odamegyünk. Én is szeretem. - mondta és közben rám nézett, majd vissza is az útra.
- Nekem az az egyik kedvencem. - lelkesedtem.
Sokáig csönd volt a kocsiban.
- Jól leszerelted a húgodat. Szép volt. - mosolygott rám.
- Köszi. - köszöntem meg. - Nagyon elegem volt a gúnyos megjegyzéseiből. Gondoltam ne csak én kapjak, hanem ő is. - fejtettem ki.
- Jól tetted. - dicsért meg
Az étteremben:
A hely csodálatos volt, mint mindig. Már az étlapot nézegetjük, hogy mit rendeljünk. Én maradok a kedvencemnél: Sült Lazac. Mark is ezt rendeli. Míg megérkezik, az étel sokat beszélgetünk. Kicsit jobban megismerjük egymást. Megtudtam, hogy nem is magán nyomozó akart lenni, hanem mentős. Méghozzá különleges mentős. Mikor az apjuk meghalt az anyja azt akarta, hogy Jake-el ketten vezessék a céget. Nem akart ellent mondani, így végül álma nem vált valóra. Meséltünk egymásnak gyerekkorunkról is. Hallottam vicces és nem annyira vicces történeteket is. Miután befejeztük az étkezést Mark haza vitt. Egy hosszú csókkal búcsúztunk el egymástól. Bementem és levetkőzve boldogan ültem le a kanapéra. Hirtelen eszembe jutott, hogy Marknál hagytam az autóm. Még nem hívom fel, mert nem hiszem, hogy haza ért.
Egy óra múlva felhívtam és fel is vette a telefont.
- Szia! Már is hiányzom? - kérdezte boldogan.
- Hiányzol is, de nem azért hívtalak. - mondtam nevetve.
- Hát, akkor? - kérdezte.
- Nálad maradt a kocsim. - mondtam.
- Tényleg. Majd holnap azzal megyek érted a randevúnkra és azzal viszlek, haza aztán hívok egy taxit és haza jövök vele. - mondta.
- Holnap randink lesz? - ragadtam ki a lényeget mondandójából és kérdeztem rá meglepődve és egyben boldogan is.
- Igen, akkor, ha eljössz. Eljössz velem holnap ebédelni? - kérdezte meg. Én nagyon boldog vagyok.
- IGEN. - mondtam. Ezután még beszélgettünk egy kicsit majd mind ketten mentünk a saját dolgunkra.
Remélem mindenkinek tetszett ez a hosszú rész. Kérlek, írjatok kommentett, mert onnan tudom, hogy jó- e, amit csinálok. Köszönöm annak, aki ír!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése