30. rész

Eli szemszöge

Markkal meg volt beszélve, hogy délután nem tudunk találkozni. Miután végeztem a munkahelyemen felhívtam Susant, hogy tudnánk- e találkozni, mert beszélnünk kéne. Megbeszéltük, hogy elmegyünk sétálni egy közeli parkba, mert szép idő lett, így délutánra. Elindultam gyalogolva. Útközben vettem egy-egy limonádét mind kettőnknek, mert tudom, hogy az Susan kedvence.

Susannál hamarabb értem oda, így elkezdtem sétálgatni a limonádémat szürcsölgetve. A parknak volt játszótér része is. Sok gyerek játszott, hintázott vagy más egyéb dolgot csinált. Őket néztem egy ideig mikor hátulról valaki befogta a szemem. Én úgy megijedtem, hogy majd nem eldobtam a két limonádét.

- Na, ki vagyok? - kérdezte egy számomra nagyon is ismerős hang.

- Susan. - mondtam megnyugodva. Ekkor leengedte a kezét én meg felé fordultam. - A frászt hoztad rám. - adtam tudtára.

- Az ott limonádé? - mutatott csillogó szemekkel az említett tárgyra.

- Igen az. - válaszolom és átnyújtom neki sajátját.

- Uu, kösziiiii! Imádlak! - ugrik a nyakamba és ölel meg, szorosan.

- Jól van, én is szeretlek, de, ha, így folytatod, megfojtasz. - mondom neki mire ő mosolyogva elenged. - Megyünk akkor sétálni?

- Aha, mehetünk. - mondja és el is indulunk. - Miről akartál beszélni? - kérdezi két korty között.

- Emlékszel arra a pincérnőre, aki nagyon ismerős volt nekünk? - nézek rá kérdőn.

- Persze, emlékszem. - válaszolja.

- Tegnap éjszaka eszembe jutott, hogy ki ő.

- Mért? Ismerünk mi Nellát? - vág a szavamba.

- Nellát nem, viszont Annabellát igen. - nézek rá kíváncsian, hogy mit reagál a név hallatán. Egy ideig értetlenül néz, valószínűleg nem ugrik be neki előszörre, de szép lassan nézése átmegy döbbenté, majd haragossá.

- Azaz Annabella? - kérdezi fogát csikorgatva.

- Az. - bólintok.

- De akkor mért Nella volt a kitűnőjén? - nyugodott le egy kicsit.

- Ezt én sem értem. - rázom a fejem értetlenül.

- Majd kiderítjük. - legyint. 

- Benne vagyok. - vigyorgok. - Majd elmehetnénk a kávézóba valamelyik nap. - ajánlom fel.

- Rendben, ez jó ötlet. - tűnődik el. - Majd figyeljük, hogy felismer-e minket.

- Igen. Aztán meg megvárhatnánk zárás után, hogy beszéljünk vele. - fűzöm tovább ötletelgetésünket.

- Igen, ez jó terv lesz. - bólint rá és ki dobja üresen maradt poharát egy kukába, én már rég kidobtam.

- Jó ez meg van, de meséld, most van valakid? - jut eszembe, hogy mostani életéről nem nagyon tudok semmit sem, így érdeklődök utána.

- Ez most, hogy jutott eszedbe? - nevet fel.

- Hát, nem tudom, csak úgy. Nem tudok az életedről majdnem semmit. - válaszolom szomorúan.

- Akkor ezen most változtatunk. - karol belém mosolyogva. - Azaz igazság, hogy még én sem tudom. - vallja be elhúzott szájjal, de szemei csillognak.

- Mesélj, csak! - utasítom. - Mindenre kíváncsi vagyok.

- Rendben van. - egyezett bele vigyorogva. - Tehát, van valaki, akivel alakulóban van valami. - mondja és szünetet tartott, de én nagyon kíváncsi vagyok, így megsürgetem.

- Tovább! - utasítom.

- Oké- oké! - emelte fel kezeit védekezően. - Viszont van egy kis akadálya a kapcsolatunknak. - görbült lefele a szája.

- Micsoda? - kérdezek rá.

- Van egy menyasszonya. - böki ki.

- MENYASSZONYA? - döbbenek meg.

- Igen, sajnos. Nem valami jó a kapcsolatuk. Sokat veszekednek és már eltávolodtak egymástól. Ezt mesélte. - védekezik szomorúan.

- Akkor mért nem szakítanak? - kérdezek rá a számomra érthetetlen dologra.

- Ez az, amit én sem értek. - rázza a fejét értetlenül.

- Megkérdezted?

- Igen, meg. - bólint.

- És mit válaszolt? - kérdem meg, mert nem úgy látszik, mint, aki el szeretné mesélni.

- Igazából semmit. - ráncolja a homlokát.

- Ez mit takar? - kérdezek rá.

- Terelte a témát. Arról kezdett el magyarázni, hogy ő mennyire szeret engem, meg ilyesmi dolgokról. - mondja. - Most jövök rá, hogy én meg voltam olyan bolond, hogy sikerült ezekkel elterelni a figyelmem. - gondolkodik el.

- Mióta tart ez az egész? - kérdem meg.

- Úgy másfél hónapja. - válaszolja.

- Tudtad már az elején is, hogy van valakije? 

- A legelején nem, de mikor kicsit komolyodott a dolog akkor elmondta.

- Ez legalább tisztességes tőle. De akkor mért bonyolódtál bele még jobban? - kérdem.

- Mert szerelmes vagyok belé. - adja a választ pirulva. 

Én még nem láttam ilyennek  a húgomat. Voltak már kapcsolatai, de azok nem voltak olyan nagyon komolyak. Úgy látszik, hogy most nagyon bele zúgott ebbe a pasiba. Azért örülök, hogy rátaláltam Markra. Szerencsésnek érzem most magam, hogy neki nem volt semmilyen barátnője és nem kellett megküzdenem érte.

- Akkor is muszáj, hogy szakítson azzal a csajjal, mert ez így nem állapot. - mondom ellentmondást nem tűrő hangon. - Másfél hónap alatt lett volna rá ideje, nincs igazam? 

- Igazad van, de mond, hogy vegyem rá erre? - kérdi kétségbe esetten.

- Nem tudom. Te ismered őt, neked kell tudnod. - mondom. - Először kezd talán azzal, hogy megint megkérded mért nem szakított a menyasszonyával. - adok ötletet.

- Rendben, az lesz. - egyezik bele. - Köszi, a segítséget.

- Igazán nincs mit, de most majd ne hagyd, hogy elterelje a figyelmedet. - figyelmeztetem.

- Ígérem, nem fogom hagyni. - ígéri meg.

Még egy ideig beszélgettünk, de aztán mennie kellett dolgozni, így a park kijáratánál elváltak útjaink. Én elindultam haza, de útközben még bevásároltam, mert Mark átjön este vacsorázni. Vettem mindenféle dolgot, hogy össze tudjak valamit ütni. Haza érve elpakoltam a megvett dolgokat, majd leültem egy kicsit tévézni, mert volt még időm megcsinálni a vacsorát. Azt szeretném, hogy addigra legyen, kész mire ideér Mark.

Persze nincs ekkora szerencsém. Tekintve, hogy éjszaka nem aludtam valami sokat testem úgy gondolta, hogy ezt most bepótolja tévénézés közben. Nagyokat pislogva nyitogattam szemeim és mikor megpillantottam két pislogás között az órát rögtön tovaszállt fáradságom. Kikerekedett szemekkel bámultam a szerkezetet, de rá kellet, hogy jöjjek előbb nem tévedtem. Egy órán belül ér ide Mark. Sietve pattantam fel ülő helyzetemből és rohantam a konyhába elkészíteni a vacsoránkat. Gyorsan elő készítettem a hozzávalókat, majd neki látta  a főzésnek.

Beraktam a sütőbe az ételt és rá pillantottam az órára. Mosolyogva nyugtáztam, hogy háromnegyedóra telt el ébredésem óta. Tehát van még negyed órám egy gyors zuhanyzásra, addigra a kaja is elkészül. 

Felsiettem a szobámba, kiválasztottam a ruhám majd a fürdőbe vonultam. Megint rápillantottam az órára és ahhoz mérte  siettem a zuhanyzással. Elkészülve ezzel felöltöztem és feltettem egy halvány sminket is. Mire ezekkel elkészültem csengettek is. Lesiettem a lépcsőn, majd ajtóhoz sétálva, mosolyogva kinyitottam és Mark nyakába ugrottam. Szenvedélyesen megcsókoltuk egymást.

- Szia! - mosolyogta  rá. - Már nagyon hiányoztál! Gyere be! - invitálom beljebb.

- Szia, édes! Te is rettentően hiányoztál nekem. - mondja mosolyogva, miközben belép a házba. - Nagyon csinos vagy. - húz magához közelebb.

- Köszönöm. - köszönöm meg pirulva.

- Csak az igazat mondom. - kacsint rám. - Mi ez a finom illat? - indul el a konyha felé engem kézen fogva, maga után húzva.

- Spagettit csináltam. Remélem, szereted. - tájékoztatom. Elengedem a kezét és a sütőhöz lépve bekukkantok. 

- Az a kedvencem. - biztosít mosolyogva.

- Ennek örülök, mert mindjárt kész is lesz.

4 tetszik pipa és jön a kövi!

29. rész

Nem mondanám, hogy tessék, itt van megszavaztátok, mert csak ketten szavaztatok, így abból a két szavazatból döntöttem Jake mellett. Egy szavazat érkezett Markra is, de tekintve, hogy 50-50%, így enyém volt a döntési jog és ezért Jaket választottam. Remélem tetszeni fog, jó olvasást.

Jake szemszöge:

Örülök, hogy Ailt nem zavarja Örsi. Mindkettőjük nagyon fontos számomra és, ha választanom kéne, akkor nem is tudom, kit választanék. Valószínűleg a fiamat, de nagyon szomorú lennék, hogy elveszteném Ailent. Na, de erre nem került sor, így nem is értem mért töröm ezen a fejem.

Egész éjjel azon agyaltam, hogy hogyan tudnám kifejezni Ailennek az érzéseimet. Nagyon megkedveltem és nem csak úgy, mint egy barátot. Sajnos úgy érzem, hogy ő még mindig az ex-férjébe szerelmes. Nagyon nem értem, hogy mit eszik rajta. Az a pasi elég nagy  seggfej. Gondolataimból az ajtó nyitódása zavart meg.

- Szia! - köszön Mark.

- Szia! Arról még nem hallottál, hogy ha bemész valahová előtte kopogni szokás? - kérdezem. Ő csak vállat von és helyet foglal az íróasztalom előtt elhelyezett székben.

- Ailen mondta, hogy valami bajod van. - tér rögtön a lényegre.

- Ti kibeszéltek a hátam mögött? - kérdezem felháborodottan, de igazából inkább el akarom terelni a témát.

- Ne tereld a témát! - szól rám Mark. Túl jól ismer. Sóhajtok egyet és feladva belekezdek a magyarázásba.

- Jó. Igen van valami bajom. - kezdem és szünetet tarok, mert nem tudom, hogy mondjam el.

- És még ma meg is tudom? - kérdezi felhúzott szemöldökkel.

- Jó, na, mindjárt. - intem türelemre. - Tehát az a bajom, hogy Ailen még mindig azt a hülyét szereti. - nyögöm ki végre.

- Lukera célzol? - kérdezi, mire én csak bólintok egy aprót. - Honnan veszed ezt? - kérdezi homlok ráncolva.

- Tudom és kész. - nem kezdek bele magyarázásba.

- Szerintem nincs igazad. - mondja nyugodtan.

- Mért vagy te ebben olyan biztos? - most rajtam a sor, hogy felhúzzam a szemöldököm.

- Mért vált volna el tőle, ha szeretné? - kérdezi a számára egyértelműt. 

- Nem tudom, de akkor is biztos még szereti. - makacskodom.

- Mért hagyta volna el? - kérdezi tovább.

- Mert rosszul esett neki, de attól még szereti. - makacskodom tovább.

- Na, akkor erre válaszolj! - szólít fel és jelentőség teljesen rám néz. - Mért költözött volna hozzád, azért mert fél tőle?

Erre már nem tudok mit válaszolni. Lehet, hogy igaza van, és tényleg nem szereti már.

- Jó lehet, hogy igazad van. - sóhajtva, de egyetértek vele.

- Akkor most szépen kimész és bocsánatot kérsz tőle. - utasít.

- Mért is? - kérdezem értetlenül, mert nem emlékszem, hogy csináltam valamit, amivel megbánthattam volna.

- Nem esett jó neki, hogy reggel lepattintottad. - magyarázza.

- Tényleg? - kérdezem meglepetten, észre se vettem.

- Tényleg.

- Akkor jobb lesz, ha bocsánatot kérek tőle. - mondom és feltápászkodom.

- Ezt magyarázom! - kiált fel drámaian Mark. Én csak ránézek és megrázom a fejem, majd folytatom utam Ailen irodája felé. Hallom, hogy Mark a nyomomban van.

Belépve az ajtón megtorpanok. Ailen nincs itt, csak egy nagy csokor virág. 

- Mi az? Mért álltál meg? - értetlenkedik Mark a hátam mögül. Én csak arrébb léptem, hogy megértse cselekedetem. - Hol van Ailen? És mi ez a csokor? - kérdezi ő is azt, amit az előbb magamban én is feltettem.

- Ezt én is szeretném tudni. - rázom meg a fejem. - Nézzük meg a csokrot. - mondom és a virág felé veszem az irányt.

- Jó ötlet! - ért egyet velem a testvérem és követ rövid utamon.

Nem kellett sokat keresgéltem kísérőkártya után, mert a virágcsokor mellett megtaláltam. Kinyitva megtaláltam az üzenetet, ami Ailent felzaklathatta, már ha igaza van Marknak. Megnézve átnyújtottam neki, hogy olvassa el.

- Hova mehetett? - kérdezte miután ő is megnézte a rövid üzenetet.

- Nem tudom. - rázom meg a fejem és gondolkodásba kezdek és akkor támadt egy ötletem, hogy hova mehetett. - Ha igazad van, és tényleg nem szereti már, akkor azt hiszem, tudom, hol lehet. - nézek rá.
- Biztos, hogy igazam van. - mondja magabiztosan. - Úgyhogy induljál.
- Igen megyek is! - mondom és kabátomért indulok. Mark az ajtó előtt vár és mikor odaérek, becsukom magam után, majd be is zárom. - Te menj el Örsért, mert számít rád. - figyelmeztetem.
- Persze, hogy elmegyek. - néz rám olyan ezt te sem gondoltad komolyan fejjel.
- Jó, jó. Na, de én megyek. Majd hozd haza Örsit. Szia! - búcsúzom el a kocsinál.
- Rendben. Sok sikert! Szia! - köszön el ő is.
Beülök a kocsiba és elhajtok Ailen felé, legalább is remélem, hogy felé.

~

Mikor odaérek, gyorsan besietek. Szememmel folyamatosan Ailent keresem. Sajnos nem találom. Már kezdem feladni a reményt mikor, megpillantom őt. Egy fa tövében rejtőzött el és ezért nem találtam eddig. Halkan odasétálok mellé és helyet foglalok. Nem szólok egy szót sem. Mikor leülök, rám néz, majd vissza a semmibe. Egy ideig, így ülünk csendben, de ő ezt a csendet megtöri halk kérdésével.

- Honnan tudtad, hogy itt leszek? - ránézek, de ő meg mindig a fák lombjait nézi.

- Mikor Örsi megérkezett akkor említettétek, hogy itt találkoztatok és, hogy gyakran jársz ide. - magyarázom.

Megint hosszú csend telepedik ránk. Ő nem szól semmit, én meg várom, hogy ő szólaljon meg előbb.

- Gondolom megtaláltátok a csokrot. - szólal meg végül és végre rám is emeli gyönyörű szemeit.

- Igen, meg. - bólintok. - Luke küldte, igaz? - kérdezem.

- Igen ő volt, de nem értem, hogy mért csinálja ezt. Mért nem hagy engem végre békén? - kérdezi sírva. Közelebb csúszok hozzá és átölelem.

- Ezt én sem tudom, de... - itt tartottam egy kis szünetet, míg eltoltam magamtól, hogy szemébe nézhessek. - ... nem engedjük a közeledbe, megvédünk. - mondom. 

Ő csak néz hálásan, majd lenéz a számra és vissza a szememre. Én is ugyan ezt teszem és kezdem úgy gondolni, hogy Marknak tényleg igaza volt Ailennel kapcsolatban. Már ajkaink közelednek egymáshoz, de akkor Ailen hirtelen eltávolodik tőlem, kibújik ölelésemből és távolabb ül tőlem. Én csak értetlenül bámulom cselekedeteit.

- Sajnálom, ezt nem lett volna szabad. - rázza a fejét és a földet pásztázza.

- Még mindig őt szereted? - kérdem csalódottan.

- Kiről beszélsz? - néz rám összehúzott szemöldökkel.

- Lukeról. 

- Mért szeretném? Dehogy! Ne, nevettess már! - válaszolja, én meg agyon boldog vagyok ettől a ténytől.

- Akkor meg mért nem lett volna szabad? - nézek rá kérdőn.

- Azért, mert... - kezdi, de nem folytatja.

- Mert? - ösztönzöm folytatásra.

- Mert te szeretsz más. - mondja, de nem értem miről beszél.

- Még is kit? - kérdezek rá.

- A volt barátnőd, Maryt. - mondja a földet nézve.

- Én már nem szeretem azt a nőt. - nyugtatom meg és megint közelebb húzódom hozzá. Rám kapja tekintetét.

- Tényleg? - kérdi reménnyel a szemeiben.

- Tényleg. - mondom és egy kósza hajtincset a füle mögé tűrök.

- Biztos vagy benne? - kúszik, egy apró mosoly a szájára mikor elkezdek felé megint közelíteni.

- Egészen biztos. - suttogom szinte a szájára és akkor, végre megtörténik, amire már az első találkozásunk óta vártam. Megcsókolt! 

Ajkai puhák és édesek voltak. Ez életem legjobb csókja. Végül levegőhiány miatt kénytelenek voltunk elválni. Homlokunkat egymásnak döntöttük és úgy mosolyogtunk egymásra.

- Erre már nagyon régóta vártam. - vallja be.

- Én is. - teszek én is vallomást. - Kérdezhetek valamit?

- Bármit.

- Mért nem tettük ezt meg előbb?

- Azt hiszem azért, mert mindketten azt hittük a másikról, hogy mást szeret. - válaszolja, és kicsit eltávolodik tőlem, de épp csak annyira, hogy ölelésembe bújhasson. Szorosan ölelem, nem is akarom, elengedi őt soha.

- Igazad lehet, de akkor meg nagy bolondok vagyunk.

- Igen, azok vagyunk. - nevet fel. - De a lényeg, hogy végre megjött az eszünk. - mondja

- Egyet értek. - mondom mosolyogva és még szorosabban ölelem.

4 tetszik és jön a következő rész!

28. rész

Múlt héten nem volt időm megírni a részt, de most itt van, igaz, hogy egy pár napot késtem, de a lényeg, hogy most itt van és jó olvasást hozzá! Csináltam oldalt egy szavazást, hogy kinek a szemszögéből legyen a következő rész. Szavazzatok. Nem tudom mennyien olvastátok el az előző bejegyzést amiben egy velem történt esetet írtam le, szerintem érdemes lenne elolvasnia annak aki még nem tette volna meg. Köszönöm az 5 pipát az előző részhez!

Egy érdekes tény az emberekről...

Ailen szemszöge:

Jake egész nap nagyon szótlan. Csak akkor szólal meg, ha nagyon muszáj. Nem értem mi baja lehet. Biztos, hogy nem csak annyi, hogy rosszul aludt, mert már megivott több kávét is és azóta sem változott semmit.

Az irodámban ülök és dolgozok, mikor valaki belép. Az nem más, mint Mark.

- Szia! - köszön.

- Szia! Mi járatban? - kérdezem meglepetten, tekintve, hogy még betegszabadságon van, nem itt lenne a helye.

- Nyugi, nem dolgozni jöttem. - mondja és hallgat egy ideig. - Bár azt is szívesen csinálnám. - mosolyog rám, én is elmosolyogom magam.

- Azt gondolom, de még nem teheted. - dorgálom meg egy kicsit. - Akkor mit keresel itt? - nézek rá kérdőn.

- Unatkoztam otthon. - mondja és lehuppan a kanapéra. 

- És arra gondoltál, hogy inkább feltartóztatom Ailent a munkában, hogy hadd rúgja ki a bátyám? - kérdem mosolyogva.

- Igen. - néz rám komoly arccal. Én csak nyelek egy nagyot és lefagy a mosoly az arcomról. - Bevetted. - neveti el magát.

- Haha, nagyon vicces itt valaki. - mondom gúnyosan, mert tényleg nagyon megijedtem.  - Inkább menj és szedd ki Jakeből, hogy mi baja.

- Mért valami baja van? - hagyja abba a röhögést végre.

- Szerintem igen. - bólintok komolyan.

- Miből gondolod? - komolyodik ő is el.

- Egész nap szótlan. Rákérdeztem, de annyival lerendezett, hogy csak rosszul aludt. Viszont szerintem nem csak ez a baja. - mondom el, amit tudok.

- Gondolod, nekem elmondaná? - kérdezi.

- Azért te még is csak a testvére vagy. Én meg csak egy nő, aki betolakodott az életébe. - mondom, amit gondolok, de a tollat nézem, ami a kezembe van.

- Az igaz. - gondolkodik el. Én csak csalódottan nézek fel, mert arra számítottam, hogy megcáfolja a második mondatom. Fejemet látva ismét megszólal: - Mármint, hogy én az öccse vagyok, és talán nekem elmondaná. Te nem csak egy nő vagy aki betolakodott az életébe, hidd el nekem. - mondja és végig a szemembe néz, majd feltápászkodik és itt hagy a gondolataimmal.

Visszatérek a munkámhoz és igyekszem arra is összpontosítani, de sokszor elterelődik a gondolatom Mark mondatához. Mire érthette ezt. Nem fogok rákérdezni, pedig jó lenne megtudni, de ahhoz túlságosan félek a választól. 

Miközben ezt a két dolgot próbálom egyszerre csinálni egy futár érkezett egy hatalmas virágcsokorral, az én nevemre jött.

Egy kis kártya is volt hozzá, amin ez állt:

,,A legszebb hölgynek a világon! L."

Ezt csak is Luke küldhette. Lábaim megremegtek és le kellet ülnöm. A kanapén foglaltam helyet. A futár már rég elment és én egyedül maradtam a szobában. Térdeimet felhúzva ültem. Gondolkodtam. Mit akarhat még tőlem Luke? Mért nem hagy engem békén?

Majd hirtelen ötletből vezérelve felpattantam előző helyemről, kabátom felvéve távoztam az irodából.

~

Nem bírtam ott maradni azon a helyen. Luke pontosan tudja, hogy ott vagyok. Ki kellet szellőztetnem a fejem. Taxiba szálltam és elvitettem magam arra a helyre ahol le tudok nyugodni és egyedül lehetek a gondolataimmal. 

Kerestem egy kihaltabb helyet ahol csak a madarak csicsergését lehet hallani és semmi mást. Ezt egy fás részen találtam meg. Egy kidőlt fán helyet foglaltam és ott elmélkedtem magamban, egyedül mindentől és mindenkitől távol.

Gondolkodtam miközben a napsütést figyeltem. Hogy min gondolkodtam? Emlékeken. Annyi szép évet megéltünk Lukeal és ő még sem tartja tiszteletben. Igen, természetes voltak szép időszakaink is, mint minden párnak általában. Az elején a kapcsolatunk tökéletes volt. Jobbról nem is álmodhattam volna. Luke a tenyerén hordott. Leste minden szavam, ahogy én is az ő szavait. Törődtünk egymással, figyeltünk egymásra. Aztán egy idő után azt hiszem szép lassan eltávolodtunk egymástól. Már nem rajongtunk egymásért olyan nagyon. Mindketten megváltoztunk. Abban a hitben éltem, hogy boldogok vagyunk együtt, de most kezdek csak rájönni, hogy már az utóbbi időben ez nem, így volt. Erre bizonyíték, hogy Luke megcsalt engem. Sajnálatos, hogy ezt pont a születésnapomon kellet lelepleznem. Most már tudom, hogy hamarabb is rájöhettem volna. Voltak apró kis jelek, amikből következtethettem volna, de én nem akartam észrevenni azt, ami a szemem előtt zajlott le. Szép lassan tönkre ment a kapcsolatunk. Luke azt mondja, még mindig szeret, de ebben kételkedem. Ha biztos is lennék, benne akkor sem tudnánk már rendbe hoznia kapcsolatunkat. Hogy mért? Azért, mert már nem szeretem. Nem mondom, hogy gyűlölöm, olyan semleges számomra. Nem jelent nekem már semmit. Csak egy ismerős a múltból. 

Ellenben Jake már sokkal inkább jelent nekem valamit. Nem tudom, mi lehet az, de vonzódom, hozzá azt tudom. Sajnos ez az ő részéről nem kölcsönös, tudom. Biztos vagyok benne, hogy még a volt barátnőjét szereti. Látszik rajta. Nem tudom, mit eszik rajta. Megcsalta, ugyanúgy ahogy engem csalt meg Luke. Csak azzal a különbséggel, hogy én már nem szeretem Lukeot és ő még szereti Maryt.

4 pipa és jön a következő rész!

Egy érdekes tény az emberekről...

Ahogy a címből is észrevehettétek nem az új résszel jelentkezem. Nem tudom lesz-e időm azt megírni, de ezt mindenképpen elakartam nektek regélni.

Van egy lány az osztályunkba, aki valamikor elég érdekeseket mondott rólam a fülem hallatára, mintha ott se lennék. Elég sok sértés is elhangzott. Nem is úgy mondom inkább, hogy sok sértés, hanem hogy csak az hangzott el. Mindazért, mert egyik reggel nem köszöntem neki. Nem tudom, én nem láttam. Őszintén megmondva eléggé el voltam gondolkodva abban az időpontban. Erre olyanokat mondott rólam, hogy flegma vagyok, kihasználom a barátnőmet és, hogy nélkülem a barátnőmnek sokkal jobb lenne. Nem használom ki a barátnőmet és nem is mondom azt, hogy ne beszéljen senkivel vagy ilyesmi. Egy szóval nem korlátozom abban, hogy mással is barátkozzon. Én nem vagyok egy könnyen megnyíló típus, sőt elég zárkózott is vagyok. Nem szoktam sokat beszélni az emberekkel, csak azokkal, akikkel nagyon jóban vagyok. Nincs sok barátnőm, de azok a barátságok nagyon erősek. 

Azt nem értem az emberekben, hogy mért kell megsérteni a másik embert. Nem értem mért nem gondolják át azt, hogy mit mondanak, mielőtt kimondják. Én is mondhattam volna rá dolgokat, de nem tettem, mert tudom, hogy biztos rosszul esne neki. 

Most pénteken is ugyanezzel a lánnyal történt egy esetem. Fel vagyok mentve tesiből ezért az öltözőben ültem. Erre bejön ez a csaj és elújságolja, hogy beszélgetett a barátnőmmel erről meg arról. Aztán megkérdezte, hogy féltékeny vagyok-e. Azt válaszoltam, hogy nem, mert nem vagyok egy olyan típus. Mint már fenn is említettem nem tiltom meg, hogy beszélgessen más emberekkel a barátnőm. Hát erre mi történik? Elkezd ordibálni a barátnőmnek, hogy féltékeny vagyok a lányra, hogy beszélgetett vele. Most kérdem én tőletek: ennek mi értelme van? Most hozzá vághattam volna a fejéhez, hogy te meg hülye vagy, de nem tettem, mert nem vagyok ilyen ember. Nem sértek meg embereket csak azért, mert ők képesek rá.

Erre mondtam én unokatesómnak, hogy nekem is vannak érzéseim és kár, hogy ezt nem veszi sok ember figyelembe.

Tehát összegezve elég érdekes, hogy nem gondolnak bele a tetteikbe. Most nem az, hogy emiatt rossz hangulatom lett, mert meg van az a jó tulajdonságom, hogy nem veszem fel az ilyeneket. Tény és való, hogy szarul esett, de mindegy nem adom meg neki azt, hogy ezt lássa rajtam. 

27. rész

Tudom eltűntem, amit rettenetesen sajnálok, de meg volt az okom rá. Először is elég sok időbe telt, míg összegyűlt a 4 tetszik a 26. részhez. Másodszor mikor összehoztátok akkor nem volt valami jó hetem és nem lett volna jó az írásom sem. Következő héten meg egész hétvégén dolgom volt. Az  azutáni héten nem volt ihletem és anélkül nem tudtam volna megírni. Nagyon sajnálom, de a lényeg, hogy most már itt a rész és remélem elnyeri a tetszéseteket.

                                                       Eliza

Másnap reggel kicsit elaludtunk Markkal, így nagyon kellet sietnünk. Gyors búcsúzkodás után ki is tett a munkahelyem előtt. Nagy levegőt vettem és beléptem a hatalmas kapun. Az órámra pillantottam, ami pontosan kilencet mutatott. Megkönnyebbülés fogott el, hogy nem késtem. Ez az első napom a szabadságom óta és nem lenne jó, ha rögtön egy késéssel  kezdenék. Gyorsítottam egy kicsit lépteimen, mert Londonhoz híven ez is egy esős napnak ígérkezett. Már kis cseppekben el is kezdett esni és nem akartam nagyon elázni. Beléptem a bejárati ajtón és jól eső sóhaj hagyta el a szám. Hiányzott ez a hely, de szükségem volt egy kis pihenésre is.

- Szia, Eli! Jó végre látni. Hiányoztál! - ölel magához egyik munkatársam és egyben barátnőm is. Viszonozom ölelését.

- Szia! Te is nagyon hiányoztál, Bell. - mondom.

- A gyerekeknek is nagyon hiányoztál ám. - árulja el mikor elhúzódik tőlem.

Egy árvaházban vagyok gondozó. Nagyon szeretem a kicsiket és ezért választottam ezt a munkát. Sokan azért kerülnek hozzánk, mert meghaltak a szüleik és nincs más rokonuk, aki gondoskodhatnának róluk. Vagy éppen azért kerülnek ide, mert nem akarták saját tulajdon gyereküket felnevelni a szülők. A legrosszabb eset mikor bántalmazott gyerekek kerülnek hozzánk, akiknek szörnyű kínokat kellet átélniük születésük óta. Az ő lelküket a legnehezebb rendbe hozni. Nagyon törékenyek szegények és nehéz a bizalmukba férkőzni is, ami érthető.
- Nekem is nagyon hiányoztak. - válaszolom mosolyogva. Közben leveszem kabátom, mert kezd melegem lenni.
- Frank kérte, hogy küldjelek be, ha ideértél. - mondja.
- Félnem kéne? - kérdezem, mert nem értem mért hívat a főnököm.
- Nem tudom, mit akarhat.  - vonja meg Bell a vállát majd eltűnik egy másik szobába.
Érdekes. Nagyon érdekes. Elindulok a helység felé, ahol tartózkodik. Frank nem szokott csak úgy behívatni senkit se az irodájába. Kedves ember, ő is szereti a gyerekek, ahogy mi is. Közben ide is értem. Kopogtattam.
- Szabad. - hallom meg az engedélyt, így be is lépek.
- Szia! Bell mondta, hogy jöjjek fel, mert szeretnél velem beszélni. - mondom.
- Szia! Igen, foglalj csak helyet. - mutat az asztala előtti székre. Szót fogadva le is ülök.
- Miről lenne szó? - kérdem.
- Emlékszel még Sophira? - néz rám kérdőn.
Sophi egy öt éves kislány. Nem rég került hozzánk. Szülei egy baleset során meghaltak. Felgyulladt a házuk és csak a kis Sophit sikerült kimenteni. Szüleit sajnos nem.
- Igen, persze. - bólintok.
Nem igazán értette, hogy mi történt és, hogy mit keres ő most itt. Mért nem mehet haza? Hova lettek a szülei. Meg ilyesmi dolgokat. Miután felfogta eléggé megviselte őt. Bezárkózott. Nem evett, nem sokat beszélt. Nekem sikerült hozzá közelebb kerülnöm, mint a többieknek mielőtt elmentem volna szabadságra.
- Mióta elmentél nem beszélt senkivel. Ha beszélt, akkor is csak téged követelt. Elég kritikus a helyzet. - mondja.
- Senkivel sem beszélt? - kérdezem kikerekedett szemekkel. Főnököm helyeselve bólint egyet. - Semelyik gyerekkel sem?
- Mindenkit megkérdeztem és sajnos senkivel sem. Enni sem sokat evett. A szobájából sem mozdul ki. - meséli szomorúan Frank. - Szeretném, ha beszélnél vele és meggyőznéd, hogy ez így nem jó. - mondja el, hogy mit szeretne.
- Természetesen. - mondom és fel is állok. - Megyek is.
- Köszönöm. - mondja és én ott is hagyom.
Elindulok szobája felé. Kopogok.
- Gyere. - hallom a választ.
- Sziasztok! - köszönök nekik, mert itt van Sophi szobatársa is a 11 éves Jane is.
Sophi fel sem néz csak a fal felé fordulva öleli a mackóját.
- Szia, Eli! Annyira hiányoztál. - ugrik fel rögtön Jane az ágyáról és szorosan megölel. Nevetve visszaölelem.
- Te is nagyon hiányoztál. - mondom. Sophi felül és rám néz, hogy tényleg én vagyok-e. Lejjebb hajolok, és Jane fülébe súgom: - Szeretnék beszélni Sophival. - elenged és bólint majd, az ajtót veszi célba.
Utána fordulok és  nézem, ahogy kimegy. Mire visszafordulok Sophi ágya felé már előző testhelyzetében fekszik a matracon. Mellé ülök és megsimítom a hátát.
- Beszélhetnénk? - kérdezem. Ő felül és rám néz, de nem  válaszol semmit.
Beljebb ülök az ágyon hátam a falnak támasztom, ahogy Sophi is tette.
- Ettél ma már? - kérdeztem. Nem válaszol, csak megrázza a fejét. - Akkor gyere! Még én sem ettem semmit. Reggelizzünk együtt. - tápászkodom fel és felé nyújtom a kezem. Megint csak megrázza a fejét. - Sophi enned kell! - guggolok le elé.
- Nem akarok enni. - szólal meg most először. - Anyut és Aput akarom. - kiabál sírva. Gyorsan mellé ülök és átölelem.
- Szívem, Anyu és Apu már nem tudnak hozzád jönni. - mondom neki. Szorosan ölelem ő meg belém csimpaszkodik.
- De mért nem? - kérdezi rám emelve csillogó barna szemeit.
- Már más világban élnek, de mindig itt vannak veled, mindig figyelnek rád, óvnak téged.- próbálom nyugtatni.
- De én nem látom őket. - rázza meg fejecskéjét.
- Nem is láthatod, csak érezheted őket. Tovább élnek a szívedben. - mondom és visszagondolok arra az időre mikor én vesztettem el saját szüleimet.
- Nagyon hiányoznak. - mondja, újra rám hajtja fejét és ott sír tovább.
- Tudom szívem, tudom. - simogatom hátát fel-alá.

Kis idő kellet mire sikerült megnyugtatnom.
- Gyere, együnk valamit, mert én már farkas éhes vagyok. - mondom.
- Én nem akarok enni. - rázza meg a fejét.
- Jó akkor kísérj el. Majd én eszek te meg nézed. - kérem. Bizonytalanul néz rám. - Nem szeretek egyedül enni. - magyarázom.
- Jó. - kapom a rövid választ. Majd föláll és elindul az ajtó felé.
Megmosolygom, hogy sikerült elérnem, hogy jöjjön ki a szobából. Remélem, hogyha látja, ahogy eszem ő is éhes lesz és kér majd belőle. Követem a kislányt. Az ebédlő felé veszi az irányt, de tekintve, hogy nekem teljesen más tervem van így megérintem kis vállacskáját. Kérdőn fordul hátra.
- Gyere, erre! - intettem a másik irányba és elindultam a dolgozóknak kijelölt konyha felé. Megfogom kezecskéjét, hogy nehogy elveszítsük egymást.
Mikor beérünk a kislány kikerekedett szemekkel fordul felém, ugyanis ide nem szabad bejönniük.
- Segítesz palacsintát csinálni? - kérdezem. Megvonja vállát, így ezt igennek veszem. - Remek, akkor nézzük, mik vannak a hűtőben. - mondom boldogan és elindulok az említett tárgy felé.

Végül csokis palacsintát csináltam, amihez találtam csokoládé fagylaltot a fagyasztóban. Csoki  öntetet öntettem a tetejére rá egy kis tejszínhab került majd a fagyi.
- Nagyon jól néz ki, nem? - kérdezem Sophitól.
- Aha. - mondja és látom rajta, hogy szívesen enne belőle.
- Biztos nem kérsz? - kérdem meg.
- Biztos. - bólint. Tehát makacskodik. Rendben.
- Hát jó. Ha nem, hát nem. Pedig biztos nagyon finom. - viszem az asztalhoz és leülök az egyik székre. Sophi is követ. Apró falatokra vágom. Megkóstolom. - Hát ez isteni. - mondom. Nem reagál semmit, így eszek még belőle egy keveset. Majd felállok. Sophi kérdőn néz rám. - El kell mennem valahova. Elfelejtettem valamit. Te addig maradj itt és vigyázz a kajámra. - mondom és válasz lehetőséget nem hagyva el is indulok kifele a helységből.

Megkeresem Bellt, akit egy csapat gyerekkel találok.
- Eli, Eli! - ujjonganak a kicsik és körém csoportosulva kapok egy csoportos ölelést. Mosolyogva fogadom tettüket.
- Gyerekek! Mi lenne, ha kimennétek a kertbe egy kicsit játszani? - kérdezi Bell. Kinézek az ablakon és immár süt a nap.
- Jó. - mondják és el is indulnak.
- Na, mi volt Sophival? - kérdi Bell.
- Sírt, hogy neki nagyon hiányoznak a szülei. Kicsit sikerült megvigasztalnom, majd megkértem, hogy kísérjen el reggelizni, mert nem szeretek egyedül enni. Csináltam csokis palacsintát szépen kidíszítettem, de így sem akart belőle kérni. Ettem belőle egy kicsit és ott hagytam vele, hátha megeszi. Legalább is ebben reménykedem. - mondom.
- Jó terv remélem, beválik. - néz rám elismerően Bell.
- Én is. Most visszamegyek, nehogy lebukjam. - mondom.
- Rendben, menj csak. - mondja és el is indulok.
Belépve az ajtón látom, hogy a tányérom üres. Tervem bevált.
- Szia! Vissza is értem. - mondom. Hangomra összerezzen.
- Szia! - köszön vissza. Nekem eddig háttal ült. Oda sétálok a helyemre leülök. Látom, hogy csokis a szája.
- Te, Sophi nem tudod, hova lett a reggelim? - kérdezem.
- Nem. - mondja, de nem néz rám csak bámészkodik.
- Tényleg? - kérdezem.
- Tényleg. - mondja és bámészkodik tovább.
- Akkor kérdezhetek valamit?
- Kérdezz. - engedélyezi.
- Mitől csokis a szád? - kérdezem mosolyogva.
- Na, jó megettem. Olyan jól nézett ki. Először csak meg akartam kóstolni, de olyan finom volt, hogy végül megettem. Sajnálom. - magyarázkodik.
- Semmi baj. - nyugtatom meg. - Van még elég. - mondom és felállok. - Kérsz még? - kérdezem.
- Igen. - mondja hálásan.

26. rész

Nem tudom megérdemlitek-e ezt a részt. Olvastátok kb. tízen a részt, de nem vagytok hajlandóak pipálni. Nem tudom ti mit gondolnátok ilyenkor, de én úgy érzem, hogy nem csinálok valamit jól és ezért nem pipáltok.  Ha össze gyűlt volna a 3 tetszik akkor hoztam volna ezt a részt hamarabb is, de csak 2 tetsziket kaptam. Annak viszont örülök, hogy nagy nehezen, de megszavaztátok, hogy legyen új blogom. Ha készen lesz akkor majd ide is kirakom és megtudjátok nézni. Nem tudom mikor lesz a következő rész, de ha össze gyűlik a 4 darab tetszik erre a részre akkor megpróbálom minél hamarabb hozni. Jó olvasást a részhez!

Ailen szemszöge:

Mark elmesélte mik történtek a randijuk közben. Nagyon sajnálom szegényt, hogy így nem sikerült valami jól az ebéd, de megértem Elit, hogy ki volt borulva. Várható volt,  de reménykedtem benne, hogy nem következik be. Most már csak azt remélem, hogy Susan nem bántja meg még egyszer, mert azt nagyon megfogja bánni, én mondom nektek.

Nem tudom mire vélni Jake viselkedését. Minden ok nélkül megölel. Az én viselkedésem sem érte. Mért kellet hangosan kimondanom, hogy milyen aranyosan viselkedik. Eltudtam volna süllyedni a föld alá. Most meg nem tudom, hogy viselkedjek vele. Visszaköltözni még nem akarok, mert félek Luke megint rám szállna.

Igen félek Luketól. Nagyon megváltozott és ezt észre se vettem mostanáig. Szörnyű ember vagyok. Nem veszem észre, hogy milyen ember mellett élem minden napjaim. Elködösített a szerelem, de most már nem szeretem, így észere veszem hibáit. Nem tudom eldönteni, hogy mindig ilyen volt vagy csak most lett ilyen. Velem mindig figyelmes volt a többi meg nem nagyon érdekelt.

Nem tudom mit tegyek. Sem Luke, sem Jake ügyében.

Előbb engedtem ki Markot és most a kanapén ülök. Jake még nem tért vissza fia kíséréséből. Nem is nagyon bánom, mert, mint már említettem nem tudom, hogy viselkedjek vele.

Épp a gondolataim mélyén jártam mikor visszajött a szobába. Rám emelte tekintetét és kíváncsian fürkészett.

- Mark? - kérdezte.

- Elment. - válaszoltam.

- Értem. Mondott még valamit?  - kérdezi kíváncsian.

- Megkérdeztem, hogy milyen volt a randijuk, mert azt végül is nem mondta el. - mondtam.

- És mit válaszolt? - kérdezett rá kíváncsian.

- Nagyon jól érezték magukat, sokat beszélgettek. Jól szórakoztak. - ismételem el Mark szavait. - Csak ennyit mondott.

- Ennek nagyon örülök. - mondja mosolyogva.

- Én is, de azt hiszem elteszem magam holnapra. - mondom, mert nem szeretnék még egy olyan kínos beszélgetést, mint az előbbiek. Feltápászkodok és intek Jakenek. - Jó éjt, Jake.

- Neked is. - lehet csak én képzelem bele, de szerintem csalódott képet vágott, de nem törődve ezzel elindultam felfele a lépcsőn.

Másnap reggel kipihenten keltem ki az ágyamból és indultam a fürdő felé, lezuhanyozni meg a többi reggeli teendőmet elvégezni. Kiválasztottam a mai ruhámat ami egy egyszerű felső volt rá egy csíkos pulóver és farmer nadrágot vettem fel mellé. Hozzá egy baglyos nyakláncot és egy szép kis fülbevalót választottam. Egy fekete táskába bedobáltam a cuccaim. Felvettem egy magassarkú alacsony szárú csizmát és késznek nyilvánítottam magam. Hajammal nem vesződtem sokat kiengedve hagytam a vállamra omlani.

(Ezt a ruha szettet én terveztem)

Leérve a lépcsőn senkit sem találtam a nappaliban, de a konyha felől hangokat hallottam, így arra vettem az irányt. Jól gondoltam Jake és Örs is ott volt. Nem vettek észre mikor beléptem.

- Jó reggelt! - köszöntöttem őket.

- Jó reggelt neked is! - köszönt vissza mind kettő.

- Mi a reggeli? - mutattam a szatyrokra az asztalon.

- Reggel nem tudtam aludni, így elmentem és hoztam friss pékárút. - mondta Jake és elő vette őket.

- Uuu, azok finomak. - tettem le a táskámat a székre és vettem ki egy kakaós csigát a kezéből.

- Hé, azt meg akartam enni. - kapott utána, de én gyorsabb voltam nála.

- Késő bánat! Már az enyém. - nevettem és haraptam bele. Isteni íze volt. - Hm, milyen finom. - dörgöltem Jake orra alá. Ő csak bosszúsan nézett rám. Közben fia a háttérben folyton röhögött, így rá is csúnyán nézett.

- Jól van, fiam ezt megjegyeztem! - rázta a fejét. - Kineveted apádat. Jól van, jól van. - rázta a fejét továbbra is. Elkezdett tovább kutatni a zacskókban. - Akkor gondolom nem kérsz pizzás csigát sem. - vette elő. Örsi abba hagyta a röhögést és felcsillantak szemei.

- De! - mondta és elindult apja felé, de Jake magasra tartotta, így csimpaszkodnia kellett, de még így sem érte el. Most rajtam volt a sor, hogy kinevessem őket. Egy egyszerű mozdulattal kivettem Jake kezéből az ételt és még odavetettem neki:

- Ne éheztesd a fiad. - Örs egyetértően bólogatott és elkezdte zabálni a reggeliét. - Van ötleted hová visz Mark? - néztem Örsire, akinek még mindig teli volt a szája.

- Nincs. - csóválta meg fejé miután lenyelte a falatot. - De már nagyon izgatott vagyok. - mondja.

- Azt elhiszem. - mondom és közben én is majszolom a kakaós csigámat. Ránézek az órára és kikerekedik a szemem. - Viszont siess, mert elfogsz késni, ha nem sietünk. - Ő is ránéz és sietni kezd.

- Mehetünk, csak még lehozom a táskám. - áll fel és el is rohan. - Itt is vagyok. - jelenik meg körülbelül egy perc múlva, de lehet, hogy annyi sem volt.

- Ez gyors volt. - nézek rá elismerően.

- Siettem. - rántja meg a vállát.

- Akkor induljunk. - áll fel Jake és én is követem példáját. Táskámat megfogva indulok kifele.

Örsit leraktuk a sulinál és most az iroda felé hajtunk.

- Nagyon tetszett Örs szobája. - nézek rá.

- Igen ő is imádja. - mondja Jake.

- Főleg az a tabló tetszett, amin olyan sok kép van a családotokról. - mosolygok.

- Azt én is nagyon szeretem. - mondja, de nincs nagyon beszédes kedvében, így hagyom inkább. 

Az út további része szótlanul telik. Mind ketten a gondolatainkba merültünk. Én azon gondolkodtam, hogy mi baja lehet Jakenek, hogy ilyen szótlan lett. Nem jutottam semmire, így úgy gondoltam megkérdezem.

- Valami baj van?

- Mért lenne? - erőltet egy mosoly féleséget az arcára.

- Szótlan vagy.

- Nincs semmi bajom csak nem aludtam jól. - mondja, de látom, hogy ez nem az igazság.

- Értem. - hagyom rá.

Nem tudom mi baja lehet, de nem akarom erőltetni, mert látom, hogy nem akar róla beszélni.

- Megérkeztünk. - mondja és mind ketten kikapcsoltuk a biztossági övet majd kiszálltunk.

Döntés lehetetlen

Lezáródott a közlemény kutatás, de 2 igen és 2  nem szavazatot kaptam. Így nem tudok dönteni. Facebookon ennél több szavazatot kaptam ott igen lett a vége, de nekem itt kéne az egyértelmű igen, így meghosszabbítom a szavazás végét. szerda estéig tudtok szavazni és remélem meg is teszitek.