Elérkeztünk ide is. 21. rész. El se hiszem, hogy már itt tartunk. Hihetetlen öröm számomra, hogy olvassátok a blogomat, de ezt csak a statisztikák alapján látom, és véleményt nem írtok, pipázni sem pipáztok pedig az csak egy kattintás semmi más. Úgy döntöttem, hogy a következő rész csak akkor fog jönni, ha kapok 4 tetszik-et erre a részre. Remélem, összejön minél hamarabb, hogy ne kelljen sokat várni a 22. részre. Jó olvasást ehhez a részhez.
Eliza szemszöge:
Mark idehozta a kocsimat és taxival mentünk tovább. Miközben utaztunk a mellettünk elsuhanó tájat, autókat figyeltem. Elgondolkodtam, hogy vajon Suz miért jött hozzám. Lehet, hogy békülni akart? Mi meg olyan csúnyán elküldtük. Gondolkodásomban a kocsi megállása zavart meg. Markra néztem, aki mellettem ült és engem figyelt.
- Minden rendben? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
- Mért ne lenne? - kérdeztem vissza.
- Egész úton egy szót se szóltál és csak az ablakon bámultál ki. - adta meg a választ.
- Csak elgondolkodtam. - válaszoltam eredeti kérdésére.
- Rendben, megérkeztünk. - utalt arra, hogy ki kéne szállni az autóból.
Mark miután kikászálódott a taxiból kézen fogott.
- Tetszik? - kérdezte miközben elindultunk.
- Igen nagyon. - válaszoltam boldogan.
- Ennek örülök. - mosolygott rám, amit viszonoztam. - Min gondolkodtál az úton? - tért vissza az előző témához, aminek nem igazán örültem. Nem akartam tönkre tenni ezt a csodálatos napot a gondjaimmal. Valószínűleg az arcomra is kiült a bajom, mert Mark így szólt: - Nekem elmondhatod. - biztatott és megsimogatta az arcom miközben megállított.
- Tudom, hogy mindent elmondhatok neked. - fogtam meg kezét mikor végigsimította arcom.
- Akkor nem bízol bennem? - kérdezte csalódottan.
- Nem, dehogy, erről szó sincs. - tiltakoztam kikerekedett szemekkel. Hogy tud ilyenekre gondolni?
- Akkor? - kérdezte kíváncsian és leeresztette kezeinket.
- Csak nem akarom elrontani ezt a csodálatos ebédet a problémáimmal. - vallottam be lesütött szemekkel. Ő az állam alá nyúlt, így kényszerítve arra, hogy szemébe nézzek.
- Így viszont, hogy magadban tartod még rosszabb lesz. - magyarázta. - Mondd el, mert érdekel.
- Oké. - adtam meg magam. - De menjünk be.
- Jó, de ott már el kell mondanod. - jelentette ki ellent mondást nem tűrő hangon.
- Rendben- rendben. - tettem fel védekezve kezem és mosolyodtam el.
- Na, ezt már szeretem! - mondta Mark mosolyogva. Értetlenül meredtem rá, így folytatta. - Mosolyogsz.
- Jaaaa. - húztam el az a betűt. - Gyere, menjünk. - ragadtam meg és húztam a bejárat felé.
Nagyon kíváncsi voltam milyen lehet belülről.
A látványban ott sem csalódtam. Szépen berendezett étterem volt, teli asztalokkal, amiből csak foglaltat láttam. Ijedten néztem Markra.
- Nyugi foglaltam asztalt. - nyugtatott.
Oda mentünk egy pulthoz, ahol az asztalunkhoz vezettek minket. Azért nem láttam a szememmel mikor körül néztem, mert egy eldugott helyen kaptunk asztalt, aminek én kifejezetten örültem. Helyet foglaltunk a székeken.
- Ez egy magyar étterem. A volt sógornőm sokat főzőt és megszerettem a magyar ételeket. Gondoltam te is szeretni fogod. - magyarázta Mark.
- Biztosan. - biztosítottam és kezembe vettem az étlapot.
Jött a pincér és leadtuk a rendelésünket. Mark rám nézett. Tudtam mit akar.
- Nagyon szép ez a hely. - húztam az időt és néztem körül.
- Eli. - szólt rám.
- Mi az? - kérdeztem habár tudtam mi baja. Ő csak nézett rám, mert pontosan tudta, hogy tudom, mit szeretne. - Oké- oké.
- Végre. - könnyebbült meg egy kicsit.
- Azon gondolkodtam a kocsiban, hogy... - itt megálltam.
- Hogy?
- ...hogy Susan vajon mit akart. - mondtam ki végül. - Mi van, ha békülni akart mi meg olyan csúnyán elküldtük? - estem kétségbe.
Mark egy ideig gondolkodott, majd így szólt:
- Befejezzük a étkezést és elmegyünk hozzá. - találta ki.
- Komolyan? - kérdeztem elképedve. Képes lenne megtenni ezt értem?
- Persze. Nem szeretem, ha szomorú vagy. - magyarázta. Felálltam az asztaltól és megöleltem, visszaölelt. Visszaültem helyemre. - Azt szeretem, ha boldog vagy és mosolyogsz.
- Köszönöm. - mondtam még mindig mosolyogva.
Kihozták az ételünket és azt fogyasztva sokat beszélgettünk.
- Nem is mesélted, hogy van egy unokaöcséd. - jegyeztem meg.
- Nem? - szaladt fel a szemöldöke.
- Nem.
- Pedig édes gyerek. Imádom. Majd bemutatom neked. - jött izgalomba. Tényleg nagyon szeretheti. - Tényleg honnan tudsz róla? - jutott hirtelen eszébe.
- Ailentől. Tegnap átment hozzájuk. Mondanom se kell jól meglepődött. Jake se sietett elmesélni, hogy van egy fia. - meséltem.
- Testvérek vagyunk. - mosolygott.
- Az biztos. - helyeseltem.
- Na, majd összehozunk egy találkát. - mondta izgatottan.
- Ailen még jobban meglepődött mikor Örs lépett be az ajtón.
- Miért? - értetlenkedett.
- Mert már ismerték egymást, ahogy én is ismerem. - mondtam.
- Mi? Honnan? - kérdezte.
- Mikor Ailt megcsalta Luke, akkor kimentünk egy parkba kiszellőztetni a fejünket. - kezdtem mesélni. - Ott ültünk és beszélgettünk mikor egyszer csak elesett előttünk egy fiú. Örs volt az. Ailen rögtön pattant és ellátta sebeit. Azután is találkoztam vele. - mondtam és mikor a végéhez értem kicsit elszomorodtam az emlék hatására.
- Ez remek, de mért lettél ilyen szomorú a végén? - sajnos észrevette.
- Akkor találkoztam Örssel mikor majdnem elütöttelek és ismét láttam a húgomat. - mondtam és kerültem a tekintetét.
- Héj. - szólt és fogta meg a kezem, amit az asztalon nyugtattam. Ekkor ránéztem. - Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Ki fogjuk deríteni mit akart a húgod. - próbált nyugtatni, de nekem görcsben volt a gyomrom. Szerencse, hogy már befejeztem a kajálást.
- Nem tudom el akarok-e menni. - bizonytalanodtam el.
- Ezt most magyarázd el. - kérte.
- Nem tudom kibírnék-e még egy veszekedést vele. Nem tudom akarok-e vele találkozni. - mondtam.
Egy ideig csöndben emésztette a dolgot.
- Úgy jó lesz, ha én megyek be hozzá és kérdezem meg mit akart? - kérdezte reménykedve, hogy így megnyugszom.
- Megtennéd? - kérdeztem vissza.
- Ha úgy jobb neked, természetesen. - bólintott egy nagyot.
- Akkor úgy jó lesz. Köszönöm. - köszöntem meg ismét.
Hihetetlen mikre képes csak, hogy boldognak lásson. Nagyon örülök, hogy egy ilyen rendes embert sikerült kifognom magamnak.
- Ailen tudod még mit mesélt? - tereltem el a témát.
- Mit? - kérdezte.
- Mikor felhívtam és elújságoltam mi történt.. - ezen elmosolyodott. - ... akkor elmesélte a családodnak is és tudod mit mondott erre Örs? - kérdeztem tőle már előre mosolyogva.
- Na, mit? - kérdezte kíváncsian.
- Figyelj! Idézem: " Klasz, Mark bácsinak legalább lesz egy normális barátnője." - ismételtem a jól megjegyzett mondatott.
- Igen én vagyok a világ legszerencsésebb embere. - mondta és megcsókolt.
Köszönöm, hogy elolvastátok. Sajnálom, hogy ilyen rövid lett, de a ebbe a részbe csak ennyit terveztem. Ne feledjetek el pipálni a "vélemények sávban". 4 tetszik, után jön a következő rész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése